Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Te vagy a fény...

 

Te vagy a fény...

Sötétség… Vér… Fájdalom… Harag… Bosszú…”
Ahogy ott ültem a szobámban, ahová az elhúzott vastag brokátfüggönyök nem eresztettek be semennyit sem a lemenő nap sugaraiból, és a kezem a Bloody Rose-t markolta, hirtelen megrohantak az emlékek - immár sokadszor. Természetesen Ő szerepelt benne… Meg Kuran… Mit tehetett Vele, mióta elment, az a mocsok vámpír?! Vámpírok… A világ legvisszataszítóbb lényei, és én egy vagyok közülük… Ahogy Ő is… De Ő más… Ő ártatlan, kedves és melegség árad belőle… A neve sok mindent jelent: bátorság, hó, hercegnő… Igen, bátor volt, bátrabb, mint hittem; tiszta volt, mint a frissen esett hó; és még hercegnő is: a vámpíroké… Azok közé tartozott, akiknél a Földön mást jobban nem utáltam, ráadásul az uralkodójuk volt. Mégis, nem tudtam rá emiatt haragudni, nem tudtam gyűlölni… Minden gondolatom Ő volt, Yuuki, akiért feláldoztam volna bármit és mindent, aki az életemben a legfontosabb volt, akit bármiáron meg akartam védeni. Akit szerettem, aki fényt hozott szívem sötét éjszakájába… Úgy ragyogott, mint egy csillag… Más volt, mint a többiek, mert kedvesség lebegte körül és mellette meleg, biztonságos, családi és szeretettel teli fészekben éreztem magam.

***


Azután a nap után úgy gondoltam, nincs többé értelme semminek és éreztem, hogy merülni kezdek… A sötétség, a szívemben tátongó űr húzott egyre lejjebb. Azon az éjszakán a lelkem emberi felét elkezdte pusztítani az újonnan belém költözött szörnyeteg. Nem voltam ember többé… Attól a naptól kezdve nem volt testvérem, anyám, apám… Senkim és semmim, csak a bosszúm és a haragom. De akkor megjelent Ő és újra érdemes volt élnem… A sötétből képes volt akár csak a hangja is visszarántani. Nevetése az összes gondomat elfújta és segített kordában tartanom a bennem lakozó vadállatot. De Yuuki elment… Elment mindörökre és engem itt hagyott a lelkem fekete ürességével. Már soha sem fogom látni… Tudom. Érzem. Kuran biztos jól bánik vele… Biztosan boldog… Nélkülem. Kurannal. A düh forrongó,hullámzó lávaként bugyborékolt a mellkasomban már csak a gondolattól is, hogy Kuran és Yuuki…

…Miért? Miért Kurant választottad, Yuuki?

Yuuki elment… Nem jön vissza többé… Nem látom már ebben az életben… Miért élek még? Ő már soha nem fogja rámszegezni azt a pisztolyt, amit még én adtam neki régebben, azért, hogy megmenthessen vele az E-szintre süllyedéstől… Már soha nem fog megállítani… De a Bloody Rose… Itt van a kezemben…
Az igazgató szavai csengtek a fülemben: „Embereknek nem árthatsz vele, de vámpíroknak annál inkább!”
A pisztolyt a mellkasomhoz emeltem. Egy kósza könnycsepp szántotta végig az arcom… Nem is emlékszem, mikor sírtam utoljára… Most már soha többé nem is fogok… Felidéztem Yuuki arcát, alakját, mozdulatait, hangját, illatát, nevetését, vérének ízét és minden emlékemet Vele kapcsolatban… Csönd… Kissé remegő ujjam végül meghúzza a ravaszt. Nincs visszaút. Nincs többé már semmi… Nem fogom megbánni… Ezt nem! Ichiru, kisöcsém, mindjárt megyek… Követlek téged… Végre…
Kattanás… Kihuny minden… A színeket elszívja valami… Hideg… Félelem… Tompa puffanás és fröcskölő vörös folyadék mindenütt… Vér… Fájdalom… Yuuki, nélküled senki vagyok… Veled együtt a fény is eltűnt az életemből. Te vagy a fény… Nélküled nem maradt már más, csak… Sötétség, ami elborít… Örökre…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

XD

(Seiko, 2011.05.29 13:27)

Úristen! Nagyon jó lett. Olyan szomorú :'( A dal pedig teljesen illik hozzá. Gratulálok életed első történetéhez. Csak így tovább XD