Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Érkezés az ünnepeltek házához

 

Öt óra tájban Naruto Ichirakuék standjánál üldögélt, és elgondolkodva szürcsölgette a ramenjét. Temérdek ideje volt még a buli előtt, hogy szalonképessé varázsolja magát és találkozzon Harryvel az iskola kollégiumánál, ezért nem sietett a vacsorával. Lassacskán fogyasztotta az ízletes levest, időnként az evőpálcikáival szájához emelt néhány szál tésztát, majd csücsörítve felszívta őket. Közben a bosszankodás ráncai játszottak a homlokán. Még mindig zavarta kicsit, hogy az igazgatónő „zérus”-nak minősítette a biológiatudását. Ez volt az egyetlen tárgy, amire olykor-olykor készült, bár nem a tudomány szeretete hajtotta, hanem a lehetőség, hogy esetleg lenyűgözheti Sakurát, ha jól szerepel. Még egyszer sem sikerült elismerésre késztetnie a rózsaszín hajú osztálytársnőt, de ez nem csüggesztette el – szakadatlanul próbálkozott, újra meg újra. „Soha nem szabad feladni!” – ez volt a filozófiája, amit büszkén hangoztatott a többi ember előtt. Ezen szép eszme gyakorlati megvalósítása azonban azon a szinten ragadt, hogy Naruto dühödten szájalt mindenkivel, aki nem volt vele azonos véleményen… néha, ha nagyon felbőszítették, össze is verekedett a vitapartnerrel, hogy megvédje és bizonyítsa a saját – vélt vagy valós – igazát.

Az igazgatónőt viszont nem verhette meg, amiért rossznak ítélte a feleletét, így maradt a bosszankodás. Hinatára szintén neheztelt, amiért olyan kétségbeesetten bámult rá. Jobban örült volna, ha egyszerűen kineveti, mint a többiek. Sértette az önérzetét s megfeküdte a gyomrát, ha valaki sajnálatot mutatott az irányában; Naruto tányérja így – dacára a kiváló kosztnak – most sehogy sem akart kiürülni.
- Mi baj? – kérdezte Ayame. – Már régen a második repetát kéne enned.
- Karót kaptam.

Naruto vetett egy gyors pillantást a szakácsnőre, aztán megrántotta a vállát. Nem szólt többet, se biológiaóráról, se sajnálkozó tekintetekről, lógatta az orrát, és az evőpálcikákkal szöszmötölt.
- Elhűlt, igaz? – mosolygott Ayame, és telemerte a fiú tányérját forró levessel. Utána kettévágott egy főtt tojást, és beúsztatta a feleket a tészta közé. – A cég ajándéka – közölte a fiúval. – Ne búsulj. Majd kijavítod.
- Köszi – sóhajtott Naruto. – Be kéne aranyozni a praclidat, Ayame.

A duzzogó szőke újult erővel vágott neki a falatozásnak. Az ingyen repetára nem úgy tekintett, mint Ayame sajnálatának gyümölcsére, ugyanis a lány rendszeresen örvendeztette meg hasonló apróságokkal… Naruto úgy gondolta, talán így igyekszik megtartani a törzsvendégeket, vagy csak egyszerűen jószívű.

Hamar belapátolta az elé rakott ételt, végezetül a szájához emelve a tálat, hogy kiszürcsölje a benne maradt levest.
- Köszönöm szépen – vigyorgott a szakácsnőre.
- Repetát?
- Hm… igen, kérek… de kifizetem…
- Dehogy fizeted! – rázta a fejét Ayame. – Egész nap te voltál az egyetlen vendég, egy csomó rament fogok kiönteni a szemétdombra.
- Az vétek volna…
- Ugye, ugye. Egyél csak, amíg jól nem laksz.

Pár perc múlva Naruto újra bemutatta, hogyan tudja felhörpinteni a tál alján maradt folyadékot. Közben Ayame megszólalt.
- Te! – hajolt közelebb a vendéghez. – Az a lány téged bámul – bökött diszkréten az utca túloldala felé.

Naruto elképedt a megjegyzés hallatán. Le sem nyelte a szájában lévő levest, duzzadó pofazacskókkal pördült meg a támla nélküli széken, hogy megnézze magának a leskelődőt. Agyán átsuhant az ötlet, hogy – valamilyen csoda folytán – Sakura kereste fel őt. Nem találta el. Hinata bámult felé az utca másik oldaláról.

A lány egy pillanatra elkapta a tekintetét, mikor Naruto a szemébe nézett. Aztán félénken újra a fiú irányába pislogott. Óvatosan felemelte a kezét és üdvözlésül felé intett. El is mosolyodott és kipirult az arca. „Most mi van?” – ámuldozott Naruto. „Most már ő is kinevet? Ez gyors volt.”
- Eltévedtünk – szólította meg Hinatát egy pár méterrel odébb álldogáló, magas, hosszú hajú fiú, akit Naruto addig nem vett észre. Az arca alapján rokona lehetett a lánynak, s mivel enyhe felindultságában kissé hangosan beszélt, az étkezdénél is tisztán ki lehetett venni a szavait.
- T-t-tényleg, Neji?
- Igen. Pedig ez az osztálytársnőd, ez a Tomomi…
- Temari…
- Akkor az. Szóval… Temari elég pontos térképet rajzolt a házukhoz. – A Nejinek szólított fiú egy fehér lapot lóbált Hinata szeme előtt.

„És még ő gondol hülyének engem…” – nyúlt el Naruto képe. „Hogy képes eltévedni egy olyan kis faluban, mint Konoha, mikor térkép van a kezében? Temariék a falu másik végén laknak. Ennél rosszabb irányba nem is jöhetett volna.”

Neji újból beszélni kezdett, finoman dorgálva a rokonát.
- Elnézted az irányt, Hinata. Mindegy… mostantól majd én nézem a térképet, nem te… menjünk vissza a főút felé, és haladjunk, mert elkésel.
- J-jó…

Hinata egy szégyenlős oldalsandítással búcsúzott szíve választottjától, aztán behúzott nyakkal a gyors léptű rokon után iramodott. Ahogy távolodott, Narutónak alkalma volt hátulról is megcsodálni az alakját. Tornaórán a lány bő melegítője alig mutatott valamit a derekából és fenekéből, a nap többi részében pedig egy hosszú, vastag pulóver hátráltatta volna a fiú szemeit, ha netán kutatómunkára akarta volna küldeni őket.

Naruto úgy találta, hogy a testhez simuló farmer és a rövid kabát nagyon jól állnak az új osztálytársnőnek. Egy darabig még meresztette utána a szemét, bár – tél lévén – már teljesen besötétedett. Így csak olyan pillanatokban folytathatta a fenékvizslatást, mikor a lány és kísérője áthaladtak egy-egy utcalámpa fénykörén. Kíváncsian kereste azt a két vonalat, amit a lányok alsóneműje szokott kirajzolni a testhez álló nadrágokon, de nem találta. „Talán nincs is rajta bugyi…” – ugrott be neki a rejtély egy lehetséges megoldása. „Vagy valami tangaféle… de ha nem tartja semmi, akkor hogyan lehet, hogy egy kicsit sem lóg a segge? Ilyen izmos lenne?”

Ayame zavarta meg a töprengésben.
- Ne pazarold a rament – mondta neki enyhe rosszallással a hangjában, aztán felnevetett. Áthajolt a pulton, és egy ronggyal megtörölte a fiú száját. Aztán megfogta az állát, hogy egy határozott mozdulattal nekikoccantsa az alsó fogsorát a felsőhöz. – Nyitva maradt a szád – kacagott. – Tartsd csukva, mert megszökik a főztöm!
- Uh… bocs… - szabadkozott Naruto. – Izé… lassan megyek. Mivel tartozom?
- Az első tányér árával.
- Köszönöm szépen – bólintott a fiú, miközben kinyitotta békás pénztárcáját.

Miután fizetett és elköszönt, hazafelé indult, hogy átöltözzön az esti programhoz. Összeszedte az innivalókat, amit az új padtársa vásárolt neki, és hat óra után néhány perccel elindult a kollégium irányába. Korábban indult a szükségesnél, nehogy megvárakoztassa Harryt.

Időközben lázas munka folyt az ünnepeltek házában. Gaara és Kankuro minden tenyérnyi felületet feldíszítettek, műanyag poharakat és tányérokat halmoztak az asztalokra, sőt még arra is gondoltak, hogy a nappali bútorzatának átrendezésével összehozzanak egy kis szabad teret azoknak, akik táncolni szeretnének. A hifitornyot is kiköltöztették a rögtönzött táncparkett mellé. Gaara bezárta azokat a szobákat, amiket meg kellett kímélni az esetlegesen illuminált állapotba kerülő osztálytársaktól, aztán eldugta a kulcsokat.

Temari a konyhába vette be magát a fél hatra odarendelt lányokkal. Vidám csacsogás mellett gyártották a szendvicseket, felemlegetve a tavalyi bulit, aminek gyászos véget vetett Gyilkos Méh bandájának betoppanása.
- Az a rapzenének csúfolt szarság tényleg gyilkos volt – nyögött Temari. – Kiba azóta emlegeti, hogy két kutyájuk megdöglött tőle.
- Akkor komolyan mondta?! – tátotta a száját Ino.
- Igen. Az egyik kiugrott egy kocsi elé, a másik a konnektort nyalogatta kínjában… szegény jószágok. Bár én is gondolkodtam rajta, hogy beledőlök egy konyhakésbe. Az is durva volt, mikor Lee próbálkozott énekléssel, de aztán a nyakunkra hozta ezeket a hülyéket…
- Lee egész jól nyomta – vonta össze a szemöldökét Tenten.
- Mennyire voltál benyomva tavaly?! – förmedt rá Temari.
- Nem is tudom – bizonytalankodott a kérdezett, és lesütötte a szemét. – Izé… szerelmi bánatom volt… - mentegetőzött.
- Neked folyton az van – morgott a házigazda. – Nem baj, majd ma este. Hinata elhozta a kedvedért – bökött fejével a szomszédos szoba felé. Neji ott üldögélt az egyik kanapén, és látványosan unatkozott. Nem ajánlotta fel a segítségét a két szülinapos fiúnak, de a konyhai társaságnak sem.
- Ő… k-kicsit magának való… - nevetgélt Hinata zavartan.
- Hagyjuk a magánéletemet… - suttogta elhaló hangon Tenten.

Valaki csöngetett. Temari felnézett a faliórára, s döbbenten konstatálta, hogy az háromnegyed hetet mutat. Megtörölte a kezét a nyakába akasztott kötényben, utána elindult ajtót nyitni, de Kankuro megelőzte. Mikorra az előszobába lépett, a két érkező már a lábbelijétől igyekezett megszabadulni. Visszasomfordált a lányokhoz.
- Csak Sai és Haku – közölte csalódottan.
- Tényleg? – vigyorgott Ino, és kifordult a konyhából. Kisvártatva visszatért. – Sai-kun olyan snájdig – sóhajtotta ábrándos mosollyal. – Haku viszont olyan kis béna… nem is értem, hogy jöhettek együtt.
- Viccelsz? – röhögött Temari. – Azok ketten a legnagyobb haverok. Folyton együtt járnak shoppingolni. Többször is láttam őket.
- Shoppingolni?!
- Ja. Amíg Sai felvásárolja a haspólókat, Haku a csini női szandálok között válogat. – Temari a tenyerébe helyezte az arcát és nagyokat sóhajtott. – Kriminális az a két gyerek…
- Nem is igaz – sértődött meg Ino. – Sai-kun nem csinál ilyen hülyeségeket. Ő nagyon férfias, meg igazi macsó, meg minden… és nagyon tud bánni a nőkkel. Biztos forrásból tudom! – toppantott dühösen a lábával.
- Nőkkel bánni… - pislogott Tenten. – Hogy érted?
- Hát – kezdődött a válasz –, egy barátnőm barátnője súgta meg, hogy kiváló a nyelvérzéke. – Ino lehalkította a hangját, és közelebb hajolt a beszélgetőpartnereihez. Egyik tenyerét a szája mellé emelte, még körül is nézett, mielőtt újra megszólalt, nehogy illetéktelen fülekbe jusson a közölni kívánt információ. – Állítólag úgy kényezteti a lányokat, hogy rátapad a pöckükre, és olyan intenzíven szívja, mint egy kétezer wattos porszívó. Az exbarátnője váltig állítja, hogy kiszippantotta a vesekövét is – mesélte a mindentudó szőkeség, és jelentőségteljesen a többiekre hunyorított.

Naruto és Harry a buli színhelye felé tartottak. A brit diák aggodalmát fejezte ki, amiért délután nem gondoltak arra, hogy ajándékot vegyenek az ünnepelteknek.
- Az osztály közösen intézi ezt a dolgot – nyugtatta meg Naruto. – Sakura és Tayuya megbeszélték, hogy ők veszik meg az ajándékot, a többiek pedig majd beszállnak az árba. Nem hallottad? Sakura jobbra ül tőled, Tayuya meg a hátunk mögött. A fejed fölött diskuráltak.
- Nem – rázta a fejét Harry. – Biztos elgondolkodtam.

Hét óra után néhány perccel érkeztek célhoz. A házból halk zene szűrődött ki, bizonyítván, hogy Gaara és Kankuro sikerrel oldotta meg a hifitorony kábelrengetege nyújtotta rébuszokat. Naruto becsöngetett az ajtón. Hamarosan gyors egymásutánban dobbanó lépteket hallottak bentről, egy női hang pedig azt kiáltotta, hogy azonnal beengedi őket.

Temari sugárzó mosollyal nyitotta ki az ajtót, de mikor meglátta a két jövevényt, közömbösre halványult az arckifejezése.
- Naruto, Harry… csak ti vagytok… - mondta.

Harry nem volt elégedett a fogadtatással.
- Elmehetek, ha nem láttok szívesen – közölte könnyednek szánt, mégis fagyos hangon.
- Én meg vele megyek! – morgott Naruto.

Hirtelen hangos csörömpölést hallottak a folyosó irányából. A házigazda bemutatott egy villámgyors hátraarcot, a két fiú pedig a vállai fölött próbált leskelődni. Néhány méterrel előttük egy nagy fémtálca hevert a padlón, mögötte pedig – holtsápadt arccal és kimeredő szemekkel – Hinata toporgott félszegen.
- E-elnézést… - nyöszörgött. – Csak át a-akartam v-vinni ezt a t-tálcát… a k-konyhába, hogy sz-szendvicseket tegyünk rá… bo-bocsánat…

Felkapta a leendő szendvicstartó eszközt és elinalt a konyha irányába. Temari azonnal átlátott a helyzeten.
- A „csak ti” című nótát kissé félreértitek. Arról van szó, hogy nagyobb csoportot vártam. Már elmúlt hét, de az osztály fele sincs még itt – adott rögtönzött magyarázatot a fiúknak.
- Nyilván – fintorgott Naruto. – Csak ne udvariaskodj, Temari. A te bulid. Elmegyek, ha akarod.
- Nem mész sehová! – ordított rá a lány. – Itt maradsz! Befelé! Mi van, a füleden ülsz?! – Harryhez fordult. – Te is, Potter! Indíts!
- Igenis – nyögte a két fiú egyszerre. Harrynek erős késztetése támadt, hogy szalutáljon, de jobbnak látta elfojtani. Beléptek az előszobába, levetették a cipőiket, és rémült szótlanságban követték a lányt, aki gyorsan körbevezette őket a házban.
- Jobbra van a nappali, zenés-táncos mulatság részére – mutatott az egyik ajtóra. – Ez a társalgó – folytatta, miután balra kanyarodtak a folyosóról –, itt lehet beszélgetni, iszogatni, kajálni és egyebek. Az pedig a konyha – intett a következő helyiség irányába. – A fiúk az emeleti vécét használhatják majd. Nem mutatom meg, de könnyű megtalálni… az egyetlen ajtó, ami nincs bezárva odafent. A földszinti vécét felejtsétek el, az a lányoké – közölte, és faképnél hagyta őket.
- Biztos a te kedvedért mondta el, Harry – vélte Naruto. – Én már voltam itt.
- Gondolom – értett egyet a cserediák. – Kicsit fura ez a szőke lány…

A fura szőke hamarosan azon kezdett ügyködni, hogy lelket öntsön Hinatába. Gyöngéd dörzsöléssel pirosította ki padtársnője színehagyott arcát, miközben halk, biztató szavakat intézett hozzá.
- Ne fosd össze magad – suttogta mosolyogva. Nem akarta, hogy a többiek meghallják. – Intézkedtem – húzta ki magát –, hogy itt maradjon. Rámászhatsz, nyalogathatod, a tiéd lehet. Más lánynak úgyse kéne…
- Mi-miből gondolod, hogy i-ilyesmit sze-szeretnék csinálni b-bárkivel is?
- Nem vagyok vak.
- I-igenis vak vagy, ha azt mondod, h-hogy másnak n-nem kéne! – vetette ellene Hinata. Aztán a szája elé kapta a kezét, mivel tudatosult benne, hogy lebuktatta magát a másik előtt.
- Nem az ízlésedet becsméreltem – sóhajtott fel Temari –, hanem az esélyeidet közöltem. Bár meg kell mondanom, Naruto elég messze esik a férfiideáltól…
- A tiédtől. – Hinata hangja kicsit bosszús volt, ahogy feleselt. Nem nézett Temari szemébe, mikor folytatta a mondandóját. – K-köszönöm, hogy itt tartottad – tördelte az ujjait.

A további diskurzust a csengő hangja akadályozta meg. Hinata arra számított, hogy Temari lelkendezve rohan majd ajtót nyitni, amit nem is bánt volna, mert azt gondolta, hogy sikerült megsértenie őt. Ehelyett egy simítást érzett az állán, s mikor felnézett, egy kedves mosolyt kapott.
- Nincs mit – vont vállat a szőke. – Legalább nem Sasuke-imádó vagy… na. Megyek, megnézem, kik jöttek.

Az osztály addig hiányolt tagjai álltak a bejáratnál. Hangos csiviteléssel tódultak be a kitárt ajtón, némelyikük vállon veregette a szülinapos lányt, mások rá sem néztek, csak vihogva lerúgták a cipőiket és a ház belseje felé vették az irányt. Sasuke maradt utolsónak. Egy nagy hordót görgetett maga előtt, a hátizsákjában pedig üvegek csörögtek.
- Ez meg mi? – hápogott Temari.
- Sör és tömény. Itachi küldi engesztelésül – közölte.
- Miért?!
- Ő is bulit tart. Az általános iskolás barátnőid a házunk felé tévedtek, aztán véletlenül nálunk ragadtak… Itachi a piát küldi helyettük, a csajokat pedig megtartja.
- Hány lányról van szó?
- Hatról.
- Fasza – dühöngött Temari. – Mindenki, akit hívtam… hát így lehet rájuk számítani… mindegy. Akkor csak az osztály lesz. Hívtuk Kankuro cimboráit is, de azok még a délután folyamán lemondták. Azok legalább ideszóltak… imádom a bátyádat. Megmondhatod neki, hogy bekaphatja.
- Ne beszélj velem úgy, mintha én tehetnék róla – dünnyögte Sasuke, miközben a társalgó irányába szállította a rengeteg innivalót.

Később a három ünnepelt felsorakozott a nappaliban, izgatottan találgatva, mit kapnak ajándékba. Sakura és Tayuya ajándéktáskákkal megrakodva furakodtak a többi osztálytárs elé. Lee kiabálva javasolta, hogy énekeljenek születésnapi köszöntőt az ikreknek. Az osztály jelentős része tiltakozott az ötlet ellen; valaki a nagy tolongásban a lábára is taposott. Szidni kezdte a többieket, mondván, túl gyávák ahhoz, hogy kieresszék a hangjukat. A következő pillanatban tarkón találta egy elszabadult csizma. Halkan mormogott valamit arról, hogy az igazi művészeket mindig üldözi a fátum, és a társaság perifériájára oldalazott. Itt várta meg az ajándékosztás végét.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.