Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. Ismerkedés 2.

 

A biológiaóra után nyüzsögni kezdett az osztály.
- Szörnyű nő a diri… - sóhajtott Temari. – És olyan vén! Van már vagy ötvenöt éves…
- T-tényleg? – csodálkozott Hinata. – Legfeljebb harmincötnek nézném…
- Igen, persze… mindenféle praktikát bevet, hogy fiatalabbnak nézzen ki. De komolyan… még egy ráncfelvarrás, és grüberlivé avanzsál a köldöke.

Az új lány nevetett a viccen. Mire abbahagyta, egészen kiürült az osztályterem.
- Hová mennek a többiek? – érdeklődött.
- Lyukasóra lesz – bökött a négycopfú az órarendre, amit egy pillanattal előbb dobott oda neki az egyik osztálytársuk. – Utána dupla irodalom… uh. Jobb lesz, ha eszünk előtte valamit, hogy legyen mit kihányni.
- E-ennyire csak nem szörnyű…
- De. Hidd el, hogy az… én legalábbis utálom. Gyere! Nézzük meg, mit adnak a menzán.
- Én ho-hoztam magammal ebédet…
- Kapd fel, majd megeszed ott. Menjünk, keressünk valami életet.

Lementek az ebédlőbe. Az „élet”, ami után Temari áhítozott, nem tartózkodott a helyiségben. Maga helyett csupán a lányok két osztálytársát delegálta, akik az egyik asztalhoz telepedtek, és halk beszélgetéssel igyekeztek agyonütni az időt.
- Ők a legnagyobb csodabogarak – súgta a szőke Hinatának.
- Hogyhogy?
- Nézd meg a lányt. Ő Tenten. Az OMERK elnöke.
- A micsodáé?
- OMERK. Országos Miki Egér Rajongói Klub. A haját is azért hordja így… ja, és el ne felejtsem! Van neked egy unokabátyád, az a hogyishívják…
- Neji?
- Az, az. A kiscsaj totál odavan érte.
- K-komolyan?
- Igen. Még egy fényképe is van róla.
- M-milyen kedves dolog… - mosolyodott el Hinata.
- Ha te mondod…
- És a fiú?
- Ő Lee… szenzációsan lökött. Állandóan gyúr, mégis gizda maradt, egyszóval… azt hiszem, valamit rosszul csinál. És énekel…
- Énekel?!
- Igen. Azt hiszi, ért a zenéhez, csak mert a családneve Rock. Rendszeresen fellép egy karaoke-bárban. Kitalálod, mit ad elő?

Hinatának az az érzése támadt, hogy ebben a kérdésben is segítségére lesznek a külsőségek. Pár pillanatig elmélyülten bámulta a fiú gombafrizuráját, aztán előrukkolt egy tippel.
- Beatles?
- Nem… - nyögte Temari, és gyászos arckifejezést erőltetett magára. – Lee egy Tina Turner imitátor.
- Viccelsz, ugye? – hüledezett a másik.
- Nem. Ez véresen komoly. Gyere, menjünk máshová, amíg ki nem nyit a menza.

A szőke lány kézen fogta vadonatúj padtársát, és húzni kezdte az ebédlő kijárata felé. Végigmasíroztak a folyosón, át az aulán, majd kiléptek az iskolaudvarra. Hinata fázósan húzta feljebb a pulóvere cipzárját. Csodálkozva látta, hogy a társa még csak nem is didereg, pedig mindössze egy rövid ujjú pólót viselt a felsőtestén, alul meg egy vékonynak tűnő farmernadrágot.
- Nem fázol, Temari-san?
- Szólíts simán a keresztnevemen – ajánlotta a kérdezett. – Nem, nem fázom… pajzsmirigy-túlműködésben szenvedek. Igazából nem is szenvedek annyira… csak sokszor van melegem, még télen is. Ezért mindig hordok magammal legyezőt… és a pajzsmirigyem tehet arról is, hogy ilyen szófosó vagyok – közölte vigyorogva.
- V-világos… - bólogatott Hinata.
- Hová tűntek a többiek? – váltott témát Temari. – Azt persze sejtem, hogy a két öcsém hol van… Ichirakunál lebzselnek, Choujival meg Narutóval. A sok éhenkórász…
- M-milyen fiú N-Naruto-kun? R-róla még n-nem meséltél…

Temari meglepetten nézett a kérdezőre. Hinata nem állhatta a tekintetét; lesütötte a szemét, elpirult, még a magával hurcolt bentót is leejtette, annyira zavarba jött. Lehajolt érte, de a padtársa megelőzte – felvette a kendővel átkötött, lapos dobozt, és a tulajdonos kezébe nyomta.
- Miért akarsz Narutóról hallani? – érdeklődött.
- Uh… h-hát cs-csak úgy… cs-csak úgy – habogta Hinata, és görcsösen szorongatta a dobozát. Aztán még jobban elpirult… egészen úgy festett, mint egy bő ruhákba öltöztetett pipacs.
- Aha… - sóhajtott csalódottan a szőke hölgyemény. – Hát, mit is mondhatnék… fura egy kölyök. Sokszor kihúzza a gyufát a tanároknál, mert nem tanul. Mondjuk, hiába is tanulna, mert hülye. Szerintem csak azért jött erre a szakra, mert bele van esve Sakurába. Hihetetlen, hogy egyesek mikre nem képesek, csak mert belezúgtak valakibe…
- Ikh… - nyögött föl panaszosan az új osztálytárs.
- Hapci – vigyorgott Temari, és vállon veregette. Ezután folytatta a monológot. – Amúgy nem volna rossz gyerek, csak hangos. Feltűnési viszketegsége van. Mindenféle hülyeségre hajlandó, hogy figyeljenek rá… egyszer lesmárolta Sasukét is, képzeld.
- J-jesszus…
- Szerintem is! Fúj! Emlékszem, hogy a torkomon akadt a szendvicsem. Persze azzal magyarázta a dolgot, hogy valaki nekilökte. De akkor is… tízórai idején ilyet csinálni… anyám. Na… mondjak valami jót is, igaz?
- I-igen…
- Hát, képzeld el… egyszer segített nekem, mikor el volt törve a karom. A két öcsém rám se bagózott, ő viszont fogta magát, elvette az iskolatáskámat, és hazakísért. Kérés, meg minden nélkül… magától. Szerintem másnap is megtette volna, de Gaara észbe kapott, és onnantól kezdve ő hordta a táskámat, amíg le nem vették a gipszemet. Erre mondom én, hogy Naruto alapvetően nem volna rossz gyerek… de lökött. Sőt! Igazi idióta.

A beszélgetés itt elakadt. Temari kifogyott a szóból, Hinata pedig úgy érezte, nem akar több rosszat hallani a szíve választottjáról – hát nem kérdezett. Mikor elunták a csöndet, visszasétáltak az ebédlőbe, és csatlakoztak az osztálytársakhoz… az ebédkiadás kezdetére már csak néhány percet kellett várni, így jóval több nebuló lézengett az asztalok körül, mint mikor először benéztek.

Temari óriási adag ételt vett magának, és kétszer repetázott. A szomszéd asztalnál ülő Ino át is szólt neki:
- Nem félted az alakodat?
- Gyors az anyagcserém – közölte a sokcopfú. – A pajzsmirigyem…

Hinata majdnem kiejtette a kezéből az evőpálcikáit, mikor ránézett Ino arcára. A szőkeség valahogyan sajtreszeléket varázsolt a hajába, az orra alatt pedig – mint valami soványka bajusz – egy hosszú szál, szószban megfürdetett tészta csüngött szomorúan.
- I-igazad volt, T-Temari-san… - dadogta a félénk leányzó.
- Temari!
- T-Temari… igen…
- Persze, hogy igazam volt… miben is?
- A m-malacságban…
- Ja, hogy az… én mondtam.
Ebéd után a lányok visszamentek a termükbe, és letelepedtek a közös padhoz.

A lyukasóra végét jelző csengő ugyanúgy nem teremtett rendet az osztályban, mint a reggeli első hangjelzés. A tanulók hangoskodtak, papírgalacsinokat és –repülőket hajigáltak, esetleg a pad alatt mászkáltak. Az oktatónak pedig nyoma sem volt.
- E-elmarad az óra? – kérdezte Hinata.
- Bár úgy lenne – hörögte a padtársa, majd elnyúlt az asztallapon. – De nem fog elmaradni… Kakashi folyton késik. Néha húsz percet is.

Temari jóslata bevált. Hosszú percek múlva végül megérkezett a tanár, egy magas, szikár, őszes hajú férfi, javarészt textildarabok mögé bújtatott arccal. Bal szeme fölött kendőt, orra és szája előtt maszkot viselt.
- Elnézéseteket kérem – szólt, bocsánatkérően emelve fel jobbját. – Egy öreg néni eltévedt az épületben, és…
- És maga elkísérte a gyengélkedőbe, Shizune kisasszony becses színe elé – fejezte be a mondatot Shikamaru.
- Ne szemtelenkedj! – pirított rá a tanár.
- Találjon ki másik mentséget, sensei! Egész Konohában nem kószál annyi vénasszony, mint amennyit maga csak a suliban látni vél.
- Ühüm… igazából, csak egy nénikéről van szó – rögtönzött Kakashi. – Szegény Alzheimer-kórban szenved, és mindig elfelejti, merre lakik.
- Összesen egy Alzheimer-kóros néni van az egész faluban – jelentette ki a fiú. – Karin nagyanyja.
- Talán éppen ő szokott erre járni… ki tudja? – próbálkozott a tanerő. – Karin? Meg tudod-e mondani így, hogy az iskolapadban ülsz, hogy hol van most a nagyanyád?
- Dögrováson – közölte Karin. – Combnyaktörése volt decemberben. Az ágyból sem bír felkelni, ha nem lengetik előtte a szakésüveget.

A tanár zavarában a tábla felé fordult, és olyasmit motyogott, hogy „száznyolcadik oldal”. A nebulók sóhajtozva nyitották ki a szöveggyűjteményt, és várták a folytatást.
- Miért van m-maszkban? – kérdezte Hinata Temaritól.
- Állítólag gyenge az immunrendszere – súgta amaz. – Azért van a maszk, hogy ne kapjon el minden nyavalyát… mondom, állítólag. Én nem hiszem, hogy így van.
- Hanem?
- Szerintem azért hazudja magát betegnek, mert tetszik neki az iskolaorvos. Folyton a közelében őgyeleg.
- És a sz-szemkendő?
- Az valami gyerekkori baleset volt, azt mondják. Úgy hallottam, orvososat játszottak a barátaival, és hát… nem sikerült túl jól a szemátültetés…

Kakashi – hivatkozván a késedelmes kezdésre – nem volt hajlandó szünetet tartani a két óra között. Ráadásul azzal borzolta az idegeket, hogy a kötelező olvasmányok helyett saját kedvenc ponyvaregényeit elemezte, hangosan méltatva azok művészi értékét. Olykor hosszú felolvasásokat is tartott belőlük; ilyenkor Temari pantomimművésszé változott, és Hinatát szórakoztatta.

- Óda az érintetlen leányhoz – olvasott fel egy címet a tanár.

Temari pisztolyt formált a jobb kezével, és a halántékához nyomta a csövet alakító mutatóujját. Bal kezének ujjaival azt imitálta, hogy kifröccsen az agyveleje a fülén. Kakashi végzett a verssel, és egy csinos özvegyhez szóló, fiktív levél elemzésébe fogott. A pisztoly a szőke lány szájába vándorolt, majd ismét elsült. Ezúttal a nyakszirtcsonton át távozott némi szürkeállomány. A különleges irodalmi élmény végül egy reményét vesztett, szerelmes férfiról szóló novellával ért véget. Temari ekkora már az egész tárat magába eresztette, túl volt néhány harakirin és önakasztáson, valamint felvágott ütőerekkel a vonat elé vetette magát. Önmaga felgyújtásától csak a jelzőcsengő mentette meg.
- N-néhány osztálytársról m-még nem beszéltél… - emlékeztette Hinata, kihasználva az öngyilkosság-sorozatban beállt pillanatnyi szünetet.
- Ja – szólt vissza kelletlenül. Valóban megviselte az irodalomóra. – A vöröskét, akinek lerobbant a nagyanyja – mutatott balra –, úgy hívják, hogy Karin. Vele nincs semmi különös… hacsak az nem, hogy halálosan szerelmes Sasukéba. Mindenki rájött már, de ő azért próbálja takargatni a dolgot. Ha véletlenül megszólítja a srác, rögtön kiabálni kezd vele.
- De furcsa… és a p-padtársa?
- Suigetsu? Na, ő meg Karinért van oda. De hiába epekedik a szerencsétlen… nézd csak a haját! Tavaly óta egészen megőszült az istenadta, annyira kivan. Persze nem vall színt a csajnak.
- És az előttük ülők?
- Lee és Tenten.
- Még egy paddal előbb…
- Ja, ők? Hát… Sai ügynököt már kiveséztük – mondta Temari. – Mellette pedig a híres-neves Uchiha Sasuke ül, aki közimádat tárgya… hogyhogy nem ismered? A suliban a lányok kilencven százaléka rajong ezért a bunkóért.
- Nem tudom… nem is hallottam róla… t-tényleg olyan népszerű?
- Viccelsz? A gótok meg az emósok rendszeresen összeverekednek érte. Nem csak a lányok, a fiúk is… koedukált bunyó. Néha megnézzük a két öcsémmel, hogy püföli egymást a sok lúzer. Egész szórakoztató, pláne, mióta fogadni is lehet…
- Fogadni?
- Ja. Shikamaru időnként kijön a bunyókra, megszámolja a résztvevőket, oszt-szoroz, aztán kihirdeti az esélyeket, meg beszedi a téteket. Persze úgy csinálja, hogy az ő markát üsse a lóvé java. A múltkor egy csomó pénzt bezsebelt! Úgy volt, hogy osztálybulit rendezünk belőle, csak Chouji lenyúlta tőle, és sült oldalasba fektette.
- Milyen kár – jegyezte meg részvétteljesen Hinata.
- Az. Kéne egy osztálybuli… - sóhajtott fel Temari, tenyerébe ejtve az állát. – De talán holnap…
- Holnap?

Berregni kezdett a csengő, s Kakashi távozott az osztályteremből. A diákok elkezdték összepakolni a holmijukat. Aznap nem volt több órájuk. Temari szigorú arcot vágott.
- Mondd csak – fordult Hinata felé –, nem Sasuke miatt jöttél ebbe az osztályba, ugye? Ugye?!
- Nem – mondta a fekete hajú lány. Meglepett volt, viszont annyira határozott, hogy a kérdező egy pillanatra sem vonta kétségbe a szavait.
- Jó – sóhajtott fel Temari. – Tudod, akkor nemigen barátkoznék veled tovább…
- Nem kedveled Sasukét?
- Nem igazán… nem. Egyáltalán nem.

Közben teljesen kiürült a terem. A többi osztálytárs hangos csiviteléssel tódult a folyosóra… Naruto különösen vidámnak látszott, hangos kurjongatással nyugtázta, hogy vége a napnak. Gaara és Kankuro megálltak az ajtóban, kérdőn pislogva nővérük felé.
- Menjetek előre – biccentett nekik a lány.
- Én egyelőre nem nyilatkozom Sasukéról – mondta neki Hinata. – De nem miatta jöttem ide, abban biztos lehetsz. Viszont…
- Igen?
- Nem mertem megkérdezni, amíg tele volt az osztály… ki az a két lány, aki előttünk ül? Meghallották volna, hogyha róluk beszélünk, és már csak ők maradtak ki.
- Aha… igazából csak az egyikük lány, aki bal oldalt ül. Tayuya.
- Igen… különleges tulajdonsága? – kérdezte mosolyogva Hinata.
- Zenebuzi. Fúvós hangszereken játszik. Nem is rosszul, de sajnos túl nagyra tartja a játékát. Azt hiszi, varázsereje van.
- Ezt mire alapozza?
- Shikamaru egyszer elaludt, miközben fuvolázott. Azóta nem tudjuk kiverni a fejéből, hogy a játékával hipnotizálni tudja az embereket.
- Tyű… és a fiú? Mert akkor fiú, igaz?
- Igen. Ő Haku. Haku egy picit lányos… és baromira narcisztikus. Tükröket gyűjt az a szerencsétlen. Van neki vagy száz.
- Megáll az ész. Tényleg nem semmi ez az osztály.
- Hinata…
- Tessék.
- Hová lett a dadogás?
- Ja, hogy az? – pirult el az új osztálytárs. – Az csak akkor van, ha zavarban vagyok.
- Most nem vagy?
- Nem, most nem… tőled már nem. Temari-san…
- Temari.
- Temari…
- No?
- Mit akartál a holnappal?
- Igaz is! – lelkesült fel a szőke. – Lehet, hogy holnap buli lesz nálunk… apánk valami nagy üzletet készül nyélbe ütni a napokban, valószínűleg elutazik a hét további részére. Hármunké lenne a kégli, és tarthatnánk egy kis előrehozott szülinapi partit. Tudod, február végén születtünk. Jössz?
- Nem is tudom. Eddig nem jártam bulikba – vallotta be Hinata.
- Itt az ideje, hogy elkezdd. Jó muri lesz. Szerzünk piát, meg zenét, eljön az egész osztály, meg a haverok, meg…
- Az egész osztály – ismételte megbűvölten a fekete hajú lány. – Az egész…
- Na jó, lehet, hogy azt a hülye Narutót nem hívom el, meg azt a Harry nevű holdkórost…
- A-akkor nem jö-jövök e-el…
- He? Miért?
- N-nem igazságos… N-N-N-Naruto-kun s-sokkal régebben jár v-v-veled egy o-osztályba, mint én…
- Na és?!
- R-rosszul é-é-érezném magam, ha e-engem elhívnál, ő-ő-őt meg k-kihagynád. – Hinata nagyot nyelt. – És P-Potter-kun is j-jöjjön… ő is csak ma k-kezdett, i-igazságtalan lenne, h-ha én j-jöhetnék, de ő n-nem…
- Legyen – csóválta a fejét a leendő szülinapos.
- J-jó… akkor már csak apukámat kell meggyőzni, hogy engedjen el.
- Hinata…
- Igen?
- Aranyos lány vagy.
- Köszönöm.
- És rendkívül gyanús – vigyorgott Temari.
- N-n-n-nem is i-i-igaz…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali :D

(panzer, 2011.06.14 21:19)

nem csalódtam :D Kakashi sensei színre lépése irodalomtanárként naon bejött, főleg h Jiraiya könyveit elemzi XDXD