Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. Pozitív jelek

 

 

- Mit csináljunk, hogy jobb legyen? – kérdezte halkan Hinata. 
„Elmehetnénk kígyót keresni” – gondolta keserűen Naruto –, „vagy talán megpróbálhatnánk a szájból szájba lélegeztetést.” 

A papírjára azonban azt írta: „Csak tartsd ott a kezed, ha még nem fáradtál el.” 
- Jó – biccentett a lány. Halványan elmosolyodott. – Ha jólesik, ott tartom. – Kis szünetet tartott, utána újra megszólalt, Naruto mellkasának beszélve, mintha nem is a fiúhoz szólna, hanem csak hangosan gondolkodna: - A buszon aludtam egy kicsit, még nem vagyok fáradt. 

Közelebb araszolt hozzá. Bal kezét feljebb csúsztatta az arcáról, föl egészen a füléig, hogy hallószerve görbülete mögé simítson egy elkóborolt szőke tincset. Naruto erre fészkelődni kezdett. Olyan érzése támadt a gyomra tájékán, mintha egy járó légkalapácsot nyelt volna le. „Meg fogok őrülni. Felkerülök a kórház harmadik emeletére, Dr. Jubei kiherél, a golyóimat megsüti Kiba névrokonainak a májával, és feltálalja nekem tejszínhabbal. Szép kilátások.” Belefúrta a tekintetét Hinata szemeibe. Két feneketlen, mosolygó örvény nézett vissza rá. Kínjában toporogni kezdett. „Felkötöm magam. A simogatást merő szívjóságból adja, még csak nem is kedvel. Vagy talán lehetséges lenne, hogy U mint Uzumaki…?” A gondolattól kitágultak az orrlyukai, a fejébe vér szökött, jobbját pedig olyan erősen szorította ökölbe, hogy ujjai közt panaszos sivalkodásba kezdett a fémből készült toll. „Tudni szeretném, mi van a simogatáson túl. Tudnom kell, tudni akarom.”

Sebesen körmölni kezdett. „Lesz, ami lesz. A bizonytalanság rosszabb, mint bármi más” – gondolta közben. Kétszer ellenőrizte a leírtakat, nehogy helyesírási hiba maradjon a mondatban. A végére kérdőjelet biggyesztett, aztán nagy levegőt vett és a lány felé fordította a jegyzettömböt. 

„Van kedved eljönni velem valahová?” – kérdezte a papír. Nem volt túl konkrét kérdés, de Narutónak nem volt jobb ötlete. Először moziba akarta invitálni a lányt, de eszébe jutott, hogy Hinata inkább a könyveket szereti, hát beérte a félmegoldással. 

A finom ujjak kicsusszantak a szájából. Átvándoroltak a gazdájuk ajkai elé, eltakarták a közepét, csak a reszkető szájzugokat hagyták fedetlenül. Naruto nem tudta eldönteni, mosolyra vagy sírásra akar-e görbülni a finom szájacska. Rápillantott Hinata szemeire. „Mondjatok valamit.” Olyan tágra nyíltak a csodálkozástól, hogy a lány szemöldökeit a homloka közepére tolták. 

A fiú végtelenül hosszúnak érezte a másodperceket, a bátorságát viszont igen kurtának, s mert nem kapott azonnal választ, bosszúsan belevéste a papírba: „Gondoltam, hogy nincs.” 

Hinata halkan felsikkantott, mikor elolvasta. Aztán nyugalmat erőltetett magára, oldalra hajtotta a fejét és elmosolyodott. A keze visszatalált Naruto arcához. Megsimogatta. 
- Ne sértődj meg, Naruto-kun – mondta –, de… te egy kicsit tényleg hülye vagy. 

„HÜLYE!” – visszhangzott Naruto fejében. „A drágalátos szerelmeid észre sem vesznek, de nekem mondod, hogy hülye! Mit vétettem?!”

Dühödten vágta földhöz az írószerszámait. Megfogta Hinata karjait, lendületesen felcsapta őket és közéjük bújt, mintha csak a lány ölelte volna át a nyakát, aztán megszorította a derekát és hozzányomta a száját az övéhez. „Tessék! Most már van okod azt mondani, hogy hülye vagyok!”

Hinata reszketni kezdett. „Fázik szegény” – gondolta Naruto, és még jobban magához vonta. Nyitott tenyerével dörzsölgetni kezdte a lány hátát, hogy megmelegítse kissé. Olykor elhúzta tőle a száját, lélegzetvételnyi időt hagyott neki, utána megint visszatért hozzá. 

Rövid mozdulatlanság után Hinata kezei életre keltek. Ujjai a fiú hajába siklottak, felborzolták a tincseket a tarkóján, aztán erősen megszorítottak egy-egy maroknyit a szőke üstökből. „Tiltakozhatsz, tépheted a hajam, hiába!” – gondolta Naruto. Szorosabbra fűzte a karjait a lány derekán. „Nem mész sehová.”

Hinata látszólag nem is akart menni, csupán lábujjhegyre állt; Naruto észrevette, hogy a szemeit is behunyta. Aztán lassan szétnyitotta az ajkait. 

Naruto utánozta őt. A pilláit lecsukta, a száját kinyitotta. Óvatosan megnyalta a lány felső ajkát, majd a fogai közé kéredzkedett, kereste a nyelvét. Hinata félénken viszonozta a csókot. Pár pillanat múlva összerezzent, jobbját az állához vitte, és finoman eltolta magától.
- Naruto-kun, ezt nem szabadna…

„Ezt nem szabadna, mert szétszakadnak a varratok”, akarta mondani, de mire a feléig jutott, már nem volt beszélgetőtársa. Naruto olyan sebesen távolodott tőle, mint a kilőtt puskagolyó, már a negyedik utcalámpa fénye alatt robogott át, mire felfogta, hogy elszaladt. Visszaszolgáltatott iskolatáskája kövér, szélfútta zászlóként repdesett a baljában, ahogy hátracsapott karokkal a falu másik vége felé sprintelt. „Remélem, legalább a csokoládét nem hagyja el…” – csóválta a fejét Hinata. Leguggolt és fölvette a jegyzettömböt és tollat a hóból, aztán csöndben kinyitotta a ház ajtaját, majd levetette a cipőit. Lábujjhegyen osont a szobájába. Felkattintotta az íróasztalán álló olvasólámpát, a fényénél levetkőzött, megkereste a naplóját. 

Naruto jegyzettömbjéről letépte a felső lapot, majd tollat fogott és beírta vele az aznapi dátumot a naplóba. Röviden a napja lényegét is lejegyezte. „Azt hiszem, a színház előtt túl sok nyugtatót kaptam a doktortól. Nem is dadogtam, mikor beszéltem Vele. Hazafelé maga mellé engedett, én pedig a vállára hajtottam a fejem és elaludtam. Hazakísért. Túl bátor voltam a gyógyszertől, és megsértettem. Erre megcsókolt, aztán elrohant, ezt pedig itt hagyta.” A letépett jegyzetlapról kivágta azt a részt, amin a fiú randevúra hívta őt, és beragasztotta a papírdarabot a frissen lekörmölt szöveg alá. 

Az ágyába feküdt, de nem tudott aludni, csak forgolódott. „Aludtam egyet a buszon” – emlékeztette magát. „Talán egy kis levegő jót tesz.” Meleg ruhákba öltözött, előkereste a korcsolyáját, aztán kilépett az utcára, és a falu központja felé vette az irányt.

„Nem szabad, nem szabad!” – hallotta a fejében Naruto. „A sima csók még hagyján, de a nyelves már tabu?! Mit csináltam rosszul?” Még mindig lihegett a futástól, pedig percek óta az ágyán üldögélt. Felkapta az iskolatáskáját, hogy belerúgjon. Valami megzörrent benne. „Hát ez? Reggel még könnyebb volt.” Elhúzta rajta a cipzárt, belekotort a mélyébe, és egy nagy doboz csokoládét talált, szalaggal átkötve, a szalag alatt egy kis cédulával.

„Még nem sikerült illően megköszönnöm, amit értem tettél” – állt az apró papíron. Hinata írta alá az üzenetet. 

„Miért, mi a búbánatot tettem?” – nyúlt el Naruto képe. „A legutóbbi említésre méltó tettem Temari felpofozása volt.” Elmélkedés közben a falinaptárra kúszott a tekintete. Február tizennegyedikét mutatott. Szomorúan nézett vissza a csokoládéra. „Valentin-nap… ilyenkor a szerelmesek szoktak csokoládét ajándékozni. Ez csak valami véletlen, röhögnöm kéne, nem gondolkodni rajta.” 

Kábultan támolygott ki a lakásból. A lépcsőházat is elhagyta, kilépett a hideg levegőre, mert úgy érezte, megfullad odabent. A lába a kedvenc hintája felé vitte. Kókadtan roskadt bele. A fejére nagy kupac hó hullott, mikor a hintakötelek megrántották a faágat, amire rögzítették őket. Naruto csüggedten söpörte le a nyakát, a kezébe gyűlő porhóból kicsiny gombócot gyúrt, amit jelképes bosszúként a fa törzsének dobott. Megfordult a hintában, hogy a park belsejében elterülő tavacska kerüljön a szeme elé, ne a lakóházak. „Ma mindenki engem bánt…”

Jégen súrlódó fém hangja ütötte meg a fülét. „Valaki korcsolyázik.” Közelebb lépett a befagyott tóhoz. A partot szegélyező sétány mentén míves fémoszlopok tejüvegüveg buráiba rejtett, behemót villanykörték szolgáltatták a közvilágítást. Kikerülte a fényüket, hogy árnyékban maradjon, és egy ágas-bogas, levelek nélkül búslakodó bokormaradvány mellett a partra ült.

„Láttam már” – gondolta, mikor az éjszakai sportoló elsuhant előtte. Hosszú, sötét haja majd’ vízszintesen lobogott mögötte a gyors siklástól, ahogy a nyaka köré tekert sál is. Naruto nem látta tisztán az arcát, csak az ösztönei súgták, hogy lány. „Korombéli lehet” – morfondírozott –, „ha közelebb jönne, talán felismerném.” 

A korcsolyázó lány nem ment közelebb hozzá. Ugyanakkora köröket rótt újra meg újra, és a jég Naruto felé eső részét, ahol göröngyösebbre fagyott a felszín, módszeresen kerülte. Látszott rajta, hogy nem kezdő. Néha megfordult és hátrafelé siklott, máskor elemelte egyik lábát a jégről, hogy mérlegállásban haladjon. Aztán még merészebb lett. A levegőbe ugrált, egyre nagyobb fordulatokat tett. Néhány kadettugrással kezdett, két salchow-val folytatta, végül bemutatott egy axelt. Utána lendületesen meglökte magát, valósággal futott a jégen, és újra elrugaszkodott. Ismét másfélszer fordult meg a levegőben. „Nem semmi” – gondolta Naruto. 

Ekkor már vagy ötven méterrel odébb ácsorgott az eredeti helyétől, ott, ahol a körbefutó sétány visszatért magába, és a park kijárata felé kanyarodott. Innen jobban látott – ehhez a ponthoz közelebb futottak a korcsolyakörök –, sőt, a rejtélyes leányzó apró cipőit is megtalálta a tóparton. Kis távolságra feküdtek egymástól, párhuzamosan, orrukkal a tó felé. „Akkora lába lehet, mint Hinatának” – mélázott a fiú. A topánkák mellé állt, kis terpeszben, kényelmesen. 

Az utolsó axel nem sikerült a lánynak. Érkezéskor kicsúszott alóla a jobb lába, hanyatt esett a jégen, és a hátán csúszott egy darabig. Közben többször a jéghez koppantotta a tarkóját, és minden alkalommal feljajdult.
- Jaj! Juj! Au! Au! – cincogta keservesen. 

Naruto felismerte a vékony hangot. Dühösen vakarta meg a feje búbját. „A tavon Hinata, aki titokban jégtáncos, a parton Naruto, akit nyíltan kiröhögnek az égiek.” Szinte várta, hogy valaki előrontson a fák közül, azt ordítva, hogy Uzumaki Naruto lett a Konoha Kandi Kamera legújabb áldozata. 

„Kifelé jön!” – eszmélt fel, mikor egy pillanat szünetet tartott a dühöngésben. Nagy ugrásokkal sietett egy vaskos fatörzs mögé, hogy elbújjon a lány elől. 

Hinata nem vette észre. A parton leült, hogy cipőt cseréljen. Utána felállt, de nem indult el. A cipője nyomát nézte a hóban. Aztán körbehordozta a tekintetét a parkban. „Lebuktam a lábnyomaim miatt” – feszengett Naruto. 

Attól tartott, hogy a lány a keresésére indul majd, ehelyett azonban leguggolt, és rajzolni kezdett a hóba. Körbekerítette a lábnyomát és néhány kisebb vonalat is rajzolt. Utána a hóba tette a tenyerét, kicsit benne tartotta, majd a tarkójához emelte, és útnak indult. Pillanatokon belül kiért a legközelebbi lámpa fényéből. Naruto nem tudta követni a tekintetével. 

Oda somfordált, ahol korábban leskelődött, hogy megnézze az alkotást. Alaposan meglepődött rajta. Hinata szívet rajzolt a cipőik nyoma köré, és azokat is átalakította. Naruto lábnyomaiból egy „N” betűt csinált, a saját cipői mélyedéseit pedig egy vízszintes vonallal középen összekötötte, hogy „H” betű legyen belőlük. A két betű közé összeadásjel került.

Naruto döbbenten pislogott. „Mi ez? Nara és Hyuuga? Hiszen ő is látta, mit műveltek Temarival.” Nem kellett sokáig töprengenie, hogy megtalálja a lehető leglogikusabb választ. „Talán a hat közül Shikamaru volt a favorit. Hiába, a zseniket csípik a lányok…”

„Hülye vagy” – szólalt meg a fejében Hinata hangja. Aztán újra. „Hülye vagy.” Ismétlődött, sokszorozódott, bántó volt és hangos.

Naruto hazáig szaladt. Lerúgta a cipőit, aztán előbányászta az iskolai felszerelését és a konyhaasztalra hordta a könyveket. Turkálni kezdett közöttük, hogy megtalálja a legmegfelelőbbet. „Melyik legyen? Melyikkel tudom elérni, hogy ne tartson hülyének?” 

Bizonyítani akart, minél hamarabb, annál jobb; csakhogy szerdáig eltiltották a beszédtől. „A matek megteszi!” – jutott az eszébe. „Ahhoz elég a táblán megoldani a példát.” Asuma gyakran feleltetett úgy, hogy felírt egy megoldandó feladatot a táblára, aztán az önként jelentkező bátor kevesekből szólított fel valakit.

Nekiesett hát a számtannak. Végigböngészte az elmúlt órák anyagát, igyekezett felfogni a képleteket és szabályokat. Aztán példákat oldott meg, először a feladatgyűjtemény megoldáskötete segítségével, később saját kútfőből. Már virradt, mire úgy döntött, alszik egy kicsit.

Az ágyon a csokoládésdoboz várta. Sóhajtva dugta be a fekvőalkalmatosság alá. „Rólad el is feledkeztem.” Az este még nem értette, miért kapta, de most új ötlete támadt. „N + H” – idézte fel. „Temari elvette tőled Shikamarut, én megpofoztam Temarit.Bántottam azt, aki bántott téged. Te hálás lettél, én szánalmas.” Rácsapott a doboz oldalára, hogy egészen a falig csúsztassa az ágy alatt. „Kedves vagy, de ezért nem jár édesség.”

A bizonyításvágy néhány óra után felébresztette. Egész szombaton tanult, ismét késő éjszakáig. Vasárnap délelőtt már szédelgett, de rövid szendergést sem engedélyezett magának napközben, csak akkor hagyta abba a magolást, mikor az óra már éjfélt mutatott. 

Hétfőn karikás szemekkel ment iskolába. Úgy érezte magát, mintha egy felbőszült bivalycsorda gázolta volna el, de a feje zsongott a képletektől és típusfeladatoktól, így bizakodva nézett szembe a héttel. A matematikaóra nyújtotta lehetőségre kedd reggelig várnia kellett, úgy döntött hát, hogy hétfőn meglapul. 

Az osztály ügyet sem vetett rá, mikor belépett. Gyors pillantást vetett Hinata padja felé, aztán elkapta a tekintetét és leült. A fejét a mellére ejtette, és azon nyomban el is aludt volna, ha Ino nem kezd sápítozni.
- Au! Elvágta az ujjam a papír!

A szőke lány kihívó csípőriszálással masírozott el az orra előtt, hogy megmutathassa az apró sérülésből kikandikáló fél tucat vörösvértestet az osztály ügynökjelöltjének. 
- Ugye komoly, Sai-kun? – vinnyogta esdeklőn.
- Komoly vagyok, de nem kell magáznod – udvariaskodott a fiú.
- A sebesülésemről beszélek! Nézd, itt, itt!
- Ó, vagy úgy. – Sai tüzetesen megszemlélte a sebet. – Rettentően komoly sérülés. 
Ino ettől láthatóan megkönnyebbült.
- De szörnyű… - sóhajtotta mosolyogva. – Mit tegyek, hogy meggyógyuljon? Te nagyon értesz ehhez, Sai-kun, hiszen titkos ügynök leszel. Adj tanácsot! Kenjem kenőccsel, vagy tegyek rá hideg vizes borogatást…
- Húzz rá testmeleg gyógypinát – ajánlotta a fiú. – Én azt tenném.
- Uh! – nyögte a szőke ciklon. – Igen… izé, én… - Tétován a padja felé kezdett lépegetni, de aztán visszafordult. – Csak még azt áruld el, Sai-kun – bökte ki nagy pirulva –, a sajátomat, vagy valaki másét?
Sai megengedett magának egy halvány mosolyt.
- Azt már igazán nem dönthetem el helyetted, hogy melyik patikába menj gyógyszerért, Ino. 

A következő pillanatban Tsunade rontott be a terembe. 
- Felelés! – üvöltötte. – Naruto, tábla!
- Vádlott, kötél! – súgta Kiba Shinónak. Shino felnevetett, de az igazgatónő tekintete elhallgattatta. 

Naruto felkapott egy krétát. „Nem tudok felelni, Tsunade-sama! Varratok vannak a nyelvemben” – írta a táblára. 
- Kár. – Tsunade kedélyesen mosolygott. – Pedig a múltkori produkciódat illene kijavítani valamikor.

A fiú összevonta a szemöldökét. „A nőknek igen is van hüvelyük!” – írta dühösen. A krétapor felhőkben rebbent szét íróeszköze végéről. „Volt alkalmam meggyőződni róla.”
- Szóval meggyőződtél… - kezdte a tanárnő, de egy furcsa hang félbeszakította. Meglepetten fordult a középső padsor irányába. – Felvilágosítalak, kedves Hinata – dörrent az új lányra –, hogy az én órámon nem szoktunk csuklani! Talán emleget téged valaki?
- Hikk! N-nem tu… hikk! Nem t-tudom, taná… hikk! Taná… hikk!
- Eredj ki a mosdóba, lányom. Mosd meg az arcod, mert nagyon piros. És szólj minden ismerősödnek, hogy ne emlegessenek téged biológiaóra idején! Te meg ülj le, Naruto, ezúttal megúsztad, de nem feledkezem meg rólad…

A nap többi része nyugodtan telt. Csak Iruka intette magához Narutót osztályfőnöki óra után, más nem szólt hozzá.
- Szeretnék beszélni veled, miután kiszedték a varrataidat. Temari kért meg rá, hogy…
- Hmph! – nyögött Naruto, és lehajtotta a fejét.
- Nem a pofonról lesz szó – közölte Iruka.
Naruto felemelte az állát. Meglepve látta, hogy a férfi mosolyog.
- Szenzációsan aranyos az a kislány, komolyan mondom… - áradozott az osztályfőnök. Aztán megveregette az elképedt fiú vállát, és ruganyos léptekkel távozott a teremből.

Eljött a kedd. „Itt az alkalom!” – biztatta magát Naruto az első óra előtti percekben. 
Asuma úgy kezdte az órát, ahogy a fiú gondolta. A táblára írt egy példát, aztán megkérdezte:
- Ki vállalja?

„Ezt ismerem!” – örült meg Naruto. Már éppen emelte volna a kezét…
- Gyere csak, Shikamaru – bólintott Asuma.

Az osztály zsenije pillanatok alatt teleírta a táblát számokkal. Közben nagyokat ásított. Mikor végzett, közölte:
- Kész.
- Rossz – vágta rá az oktató. – Alaposan elszámoltad, öregem. 
- Kellemetlen.
- Mi van, szerelmes vagy?
- Ühüm…
- Eredj a helyedre – vigyorgott rá Asuma. Az osztályhoz fordult. – Mivel ez egy nehéz példa, két ötöst írok be annak, aki meglátja, hol a hiba. 

Naruto meg sem várta, hogy felszólítsák, csak felnyújtotta a kezét, és egy szemvillanás alatt a táblánál termett. A példa utolsó kétharmadát letörölte a szivaccsal. Egy kivonásnál állt meg. „Ez itt nem mínusz…” Egy függőleges vonallal összeadássá változtatta, majd annak megfelelően folytatta a megoldást. 
- Helyes – dörmögte elégedetten Asuma, mikor lecsapta a krétát. – Ez két ötöst ér, barátom.

Naruto félve fordult az osztály felé. „Láttad, ugye? Ugye láttad?!” Többségében döbbent arcok fogadták a produkcióját. Chouji abbahagyta a majszolást, Ino nyitva hagyta a száját. Sai – szokásához híven – közömbös képet vágott. 

Hinatának viszont fülig ért a szája. Az orcái kipirultak, a szemei csillogtak, a fogai kivillantak, a keblei föl-le hullámoztak, olyan szaporán vette a levegőt. „Örül” – döbbent rá Naruto. Elvigyorodott és a helyére huppant. 

Nagyszünetben a folyosóra ment, hogy kinyújtóztassa a lábait. A főlépcső korlátjánál meglátta Temarit. A négycopfú Tentennel sugdolózott éppen. „Még hogy szenzációsan aranyos…” – méltatlankodott magában. A közelükbe settenkedett, hátha valami érdekeset hall.
- …szóval, szerintem egyértelműen Sasuke a ludas a dologban, meg az a maffiózó bátyja! – susogta Temari.
- Nahát! Miért gondolod?
- Hozott egy hordó sört, de ő nem ivott belőle, csak nekünk kínálta. Aztán… szalagszakadás! Koraestétől senki nem emlékszik semmire!
- Ó! 
- Látod? Én megmondtam, hogy Sasuke egy csirkefogó. Hinatával is azóta vagyok ilyen jóban, mióta kiderült, hogy utálja.
- Miért utálná? – csodálkozott Tenten. – Sasuke nagyon népszerű a lányoknál.
- Nála nem – rázta a fejét Temari. – Magától Hinatától tudom, hogy nála az Uchiha nem rúg labdába. 

„Hat ismeretlenes szerelmi betűegyenlet mínusz egy Uchiha egyenlő U mint Uzumaki…” – számolgatta Naruto. Hirtelen légszomja támadt. Rohanni kezdett az iskolaudvar felé. „Igen, igen, igen, igen!”

Anko a tanári ablakában üldögélve szürcsölgette a kávéját. 
- Iruka – szólalt meg két korty között. – Mutatok neked valamit.
- Már megint?! – sopánkodott halkan a férfi.
- Nem a lábam közét. – A franciatanárnő kinyújtotta az egyik ujját, és az ablakon túlra mutatott. – A kedvenc tanítványod meghülyült. 
- Naruto?
- Igen, az. Az előbb cigánykerekeket hányt, most meg egy szál pólóban csinál hóangyalkát. Öregem, se sapka, se sál, se semmi…

 

 

Előző

Következő

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mikita.daniel@gmail.com

(~TheNeji92~, 2013.07.14 11:53)

Hali a 16-ik rész nekem is kéne, nagyon szeretném látni a folytatást :(

_

(sayuki, 2012.01.20 21:45)

Wtf?! hóangyalkát?? =))=)) Rájött!!végre rájött!!:)) 15 rész alatt :)).kemény! ütős lett, folytasd hamar, nagyon kíváncsi vagyok!!! xD