Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13. Kórházban

 

 

 

Egy pillanatra talán az eszméletét is elvesztette. Mikor felocsúdott és előbújt a tanári asztal alól, Temarit látta, amint az ő padjára nyomja Shikamarut, hogy aztán ráugorjon és a szájába dugja a nyelvét. A meglepett fiú maga alá temette Naruto iskolatáskáját és tollait. Eleinte bősz kapálózással tiltakozott a nyálasan cuppogó hálálkodás ellen, később izgalmában elszenderült, nevetésre késztetve az osztálytársakat. 

Még Naruto is elmosolyodott. Erre valami meleg buggyant ki a száján, s mikor odakapott, ijedten vette észre, hogy véres lett a keze. A jobbegyenes fájdalma is megérkezett. „Elharaptam a nyelvem.” Az ajtó felé indult, hogy az iskolaorvos szobájába szaladjon, de két lépés után megtört a lendülete. A terem bejáratában Hinata állt, sápadt arccal és vörös szemekkel. Az enyelgő párocskáról lassan Narutóra irányította ijedt tekintetét, és halkan felsikkantott, mikor meglátta a fiú plezúros arcát. 
- M-m-m-m-mi történt v-v-veled?! – dadogta.

Naruto helyett Ino válaszolt a kérdésre. Boldog mosollyal kiáltotta Hinatának:
- Naruto és Shikamaru ölre mentek Temariért! Shikamaru nyert! 

„És még engem csúfolnak hülyének!” – nyúlt el Naruto képe. Tátva hagyott szájából hosszú sugárban, lüktetve kezdett spriccelni a piros kötőszövet, apró pöttyökkel hintve tele Hinata cipőjét és lába szárát. 

Újfent nekiiramodott. 
- Bohánahhhhh…. – gurgulázta a lánynak a torkában növekvő tavacskán keresztül, aztán finoman eltolta az útból, és kimenekült a folyosóra. 

Shizune pánikba esett, mikor meglátta. Gézt tömött a szájába, ráparancsolt, hogy harapjon rá erősen, és ne próbáljon beszélni. Kézen fogta a fiút, lecibálta magával az iskola parkolójába, aztán bukósisakot nyomott a fejébe. 
- Ülj fel mögém! – utasította.
Elhelyezkedett a robogóján, bedugta a kulcsot a kis kétkerekű indítószerkezetébe, és elfordította. Aztán elrobogtak.

„Élünk!” – könnyebbült meg Naruto a kórház bejárata előtt. Csupán pár utcányi távolságot tettek meg, Shizune valahogy mégis szerét ejtette, hogy közben áthajtson két piros lámpán, egy fekete macskán és egy gyalogosátkelőn felejtett bevásárlószatyron, melynek gazdája – meglátva a sebesen robogó párost – nemtörődöm módon az úton hagyta balesetveszélyes holmiját, csak hogy hangos sikítással az út menti hóbuckák közé vethesse magát. „És még rám mondja Iruka, hogy gyerekes vagyok!” – háborodott fel akkor a fiú. Kis híján nyakukat törték a szórakozott járókelő szétgurult káposztái miatt. 

A sürgősségi osztály kicsi volt, ahogy a váróterme is. Shizune nem húzta az időt a betegfelvételi pult meglátogatásával, maga után húzta Narutót, benyitott az egyik rendelőbe, és elkurjantotta magát:
- Segítségre van szükségünk!
- Azonnal megyek! – válaszolta egy női hang egy nyitott szekrényajtó mögül.

Aztán becsukódott az ajtó. Gyűrött fehér köpenyes, ötvenes éveiben járó nő került elő a rejtekéből, csálén álló szemüveggel és rendetlenül feltűzött, őszbe csavarodó barna hajjal. Naruto furcsállotta, hogy az asszony pizsamát visel a köpenye alatt, azt még jobban, hogy rózsaszín, bolyhos papucsban flangál. 
- Maga orvos? – kérdezte hitetlenkedve Shizune.
- Igen – szegte fel az állát a kérdezett. Mutatóujjával a névtáblájára bökött, melyen – kissé szabálytalan ákombákomokból szerkesztve – az alábbi szöveg állt: „Dr. Jubei Denbe.” 
- De maga ! – tiltakozott hevesen gesztikulálva az iskolaorvos.
- Én is tudom a nemem – húzta ki magát a pizsamás. – Orvos vagyok, ha nem látná.
- De a vezetékneve egy női, a keresztneve egy férfi keresztnév! Hogy van ez?!

Naruto nem örült annak, hogy Shizune minden apróságon fennakad. Szeretett volna közbeszólni, de félt, hogy újabb adag vért veszít, ha kinyitja a száját. Így csak hadonászni kezdett, hátha észreveszi magát a kísérője. De az csak vitatkozott. 
- Nem lehet férfi keresztneve, ha nőnemű! – vágta idősebb kollégája fejéhez.
- Miért nem? – háborodott fel amaz. – Egyenjogúság van! Á, már tudom! Maga is egy olyan hímsoviniszta! 
- Már hogy lennék az?! Nő vagyok!
- Részletkérdés. 
- Dehogy!
- Dehogynem. Nos, megosztom magával az életfilozófiámat, mivel látom, hogy még csitri. Úgy vélem, "eredendően minden emberi lény biszexuális, csupán a társadalom kényszerít minket bizonyos szerepek felvételére…"*
- Nem vagyok csitri! – toporzékolt Shizune. – Diplomás orvos vagyok!
- Maga? – nyitotta tágra a szemeit Dr. Jubei. – Maga nem orvos. Maga pimasz.
- Eh?! Az nem foglalkozás! – ellenkezett a fiatalabb doktornő. 
- Valóban. Nem is értem, ezek után miből futja magának ilyen drága göncökre. – A nő végigmérte Shizune szerelését. – Térjünk rá a jövetelük céljára – váltott témát. – Miről lenne szó? Sürgős vasectomia?

Shizune látta, hogy Naruto nem érti a kérdést.
- Azt kérdezi, akarsz-e művi meddővé tételt – magyarázta lelkesen a fiúnak. Aztán észbe kapott. – Jaj, dehogy! A nyelvét kellene összeölteni, mert elharapta!
- Szex közben?
- Honnan tudhatnám, kollegina?! 
- Azt hittem, maga az illetékes benne – tárta szét a kezét a kérdező.
- Nem vagyok a barátnője! – morgott Shizune. – Hát tényleg csitrinek néz? 
- Igen.
- Ah! Költői kérdés volt!
- Döntse már el, kedves! Most akkor költő, vagy hímsoviniszta? 
- Egyik sem!
- Szóval semmiféle képesítése sincs. Ezek a mai fiatalok…

Naruto idegességében a vitatkozók felé rúgott. 
- Micsoda hirtelenkedő fiatalember! – csóválta a fejét Dr. Jubei. – Talán mégis elkelne neki egy vasectomia, nehogy teherbe ejtse magát – fordult Shizunéhoz. 
- Mondtam már, hogy nem vagyok a barátnője! Árulja már el, miért akarja mindenképpen ivartalanítani szegényt? 
- Foglalkozási ártalom. Urológus vagyok. 
- Szóval sebészféle? Nagyszerű! – törölte meg izzadó homlokát Shizune. – Akkor legyen szíves, öltse össze a nyelvét! Még elvérzik szegény fiú. 
- Nem sebész vagyok – közölte sértődötten a pizsamás. – Különben is – igazította meg a szemüvegét –, ha maga is szakmabéli, mi tartja vissza attól, hogy a saját kezével varja össze a sebet?
- Én iskolaorvos vagyok. – Shizune elpirult és behúzta a nyakát. – Nincs elég gyakorlatom hozzá…

Az idősebb nő rosszallóan rázta a fejét.
- Maga pont olyan hasznavehetetlen, mint a szobatársaim.
- Micsoda? – lepődött meg Shizune.
- Hasznavehetetlen! 
- Nem arra gondolok. – A fiatal doktornő gyanakodni kezdett. Beszélgetőtársa bolyhos papucsa csak most szúrt szemet neki. Végignézett a pizsamán is, aztán tovább beszélt. – Maga legalább ötven éves…
- Negyvenhét!
- Mindegy! Ilyen idős, és nincs saját lakása?! Nem is orvos, igaz?
- Éppenséggel orvos vagyok, és van saját lakásom. 
- Akkor mi ez a hülyeség a szobatársakkal?
- Nos, csak annyi történt…

Valaki dörömbölni kezdett a rendelő ajtaján. Shizune már el is felejtette, hogy becsukta maga után a nyílászárót. A kopogtató kétségbeesett, elhaló hangon rimánkodott bebocsátásért, de udvariasabb volt a fiatal doktornőnél, és nem rontott be engedély nélkül. Dr. Jubei egy pillanat alatt az ajtónál termett, és feltépte.
- Sürgős vasectomia? – érdeklődött a jövevénytől, egy kopasz, sápadt, elkékült szájú bácsikától.
- Segítsen, doktornő! – rimánkodott neki az öreg. – Nagyon beteg vagyok! Alig kapok levegőt! A szívem is fáj! – Jobbjával görcsösen markolászta az inget a mellkasán. – Én, én… én haldoklom! Segítsen!
- Nem segíthetek – szólt fagyos hangon a doktornő –, mert nálunk tilos az eutanázia. Haldokoljon önerőből. 

A bácsika keserves nyögéssel roskadt térdre, aztán a hátára hemperedett, és szétvetett végtagokkal elnyúlt a járólapon. Shizune rögtön rávetette magát, és pumpálni kezdte a mellkasát. Közben csitítani próbálta az öreget, mert az egyfolytában kapálózott, és le akarta lökni őt magáról.
- Maradjon veszteg! – ripakodott rá a betegre. – Nem segíthetek, ha nem hagyja!

A bácsika végül kicsusszant a kezei alól, talpra vergődött és a betegfelvételi pult felé iszkolt. 
- Hagyjon békén! – kiáltott az utána siető Shizunéra. – Maga meg kerítsen egy rendes orvost! – nyögte a pult mögött álló ápolónak. – Ezek itt nem értik a dolgukat! – És toporzékolni kezdett, hogy magasan képzett segítségnyújtóra van szüksége. Láthatóan nem mondott le arról a beteges vágyáról, hogy egészségügyi szaksegítséggel költözzön át a másvilágra, de Shizune produkcióját nem találta kielégítőnek. 

A hoppon maradt doktornő visszakullogott a rendelőbe. A rosszul öltözött urológus kaján vigyorral fogadta.
- Látja, kisasszony? Megmondtam. Maga hasznavehetetlen, mint…
- A szobatársai! – csapott a homlokára Shizune. – Hogy értette azt, hogy szobatársai vannak?! Miért nincs saját lakása, ha egyszer befutott orvos?
- Van lakásom, kedves. Az itteni szobatársaimra gondolok, a harmadik emeletről.
- Harmadik emelet… - hápogott az iskolaorvos. – Az az elmeosztály!
- Bizony! És engem odazártak két hülyével, akik kutyának képzelik magukat.
- Jézusom! Maga a dilisek közül szökött el! 
- Még jó, hogy elszöktem! – kapott a szón Dr. Jubei. – Az a két idióta, talán Inuzuka a vezetékneve mind a kettőnek, vagy mi, szóval mondom, az a két hibbant egyfolytában összenyálazta a papucsomat, szétrágta a párnámat… Az egyikük még a lábszáramat is megpróbálta megerőszakolni. Ráadásul állandóan egymás seggét szagolgatták.
- Úristen! – ragadta meg Shizune Naruto karját. Kétségbeesetten nézett a fiúra. – Mit csináljunk?
- Hát segíteni akar? – örült meg az elmeosztály szökevénye. – Talán elhamarkodottan ítéltem meg magát, és valahol mégis rendes ember. Talán mégsem a hímsoviniszták poklában fog megrohadni, mint eleinte hittem…
- Nagyon kedves…
- Magától kedves, hogy segíteni szeretne. Szóval… arra gondoltam, talán követhetném megboldogult Jubei nénikém példáját. Neki egyszer gondja akadt két neveletlen kutyával, hát megfojtotta és feldarabolta őket, aztán a húsukat kis gombócokba gyúrta, kisütötte és vaníliafagylalttal felszolgálta a szomszédjának, akit utált. Talán én is elbánhatnék úgy a kutyákkal, mint a vén Jubei… 
- Ah! Elmebeteg!
- Kétségtelenül az volt szegény néni. De be kell vallania, hogy nagyon egyedi receptjei voltak.
- Én magára gondoltam!
- Rendes magától, hogy gondolt rám – mosolyodott el az állítólagos urológus. – Mesélje el, mit gondol a tervemről? Jó lesz a vaníliafagylalt kutyahússal?
- Nem hinném, hogy jó lenne…
- Igen, talán igaza van. Magam sem szeretem a kutyákat. A vaníliát sem. Inkább a macskákat szeretem. Mustárral. 

Ezután a pizsamás nő furcsán kezdett viselkedni. A feje egyre jobban vörösödött, s közben ide-oda billegett a talpán, mintha remegne alatta a föld. 
- Úgy látom, előkerült a jómadár – szólalt meg egy reszelős hang az ajtó irányából. 
Shizune és Naruto arra fordították a fejüket. Megtermett, börtönőr-alkatú, fehér ruhás férfi lépett be a folyosóról, nyomában a betegfelvételi pultos nővérrel. 
- Gondoltam, hogy valami nincs rendben – sóhajtotta az alacsony, cingár nő. – Egy beteg az előbb arra panaszkodott, hogy nem látták el rendesen. 
- Mi folyik itt? – kérdezte Shizune a belépőket. 
- A hölgy a zárt osztályról szökött meg – intett a férfi Dr. Jubei felé. – Most visszaviszem.
- Tényleg orvos?
- Dehogy, asszonyom. Nagyzolási hóbortban szenved szegény, azért mondja mindenkinek, hogy urológus. Igazából csak miskároló. Vagyis az volt. 
- És most mit csinál? – A nővér érdeklődve lépett közelebb a vörös fejű, billegő ápolthoz.
- Á, igen – bólogatott a nagydarab. – Ráérő szabadidejében a mi doktornőnk teáskannává változik. 

Munkatársa ujjával megbökte a nőt. Erre az fütyülni kezdett.
- Felforrt a víz – nevetett a férfi.
Közelebb lépett a pizsamás-papucsos asszonyhoz, elővett a zsebéből egy dobozt, abból pedig kirázott egy pirulát.
- Itt a filter! – kiáltott rá. – Vegye be, nyelje le!
- Earl Grey? – érdeklődött a megszólított.
- Haloperidol!
- Az jöhet – közölte a beteg, és engedelmesen kinyitotta a száját. Miután eltüntette a gyógyszert, újra megszólalt: - Az Earl Grey-nek szar az íze. 

A férfi elvezette a beteget, a nővér pedig elszaladt, hogy sebészt kerítsen Narutónak. Kisvártatva visszatért, karjánál fogva vezetve egy töpörödött, ráncos arcú, harcsabajszú férfiút. Mögöttük egy fiatalember toporgott, fehér ruhában és klumpában.
- Ő a beteg, főorvos úr – mutatott a nővér Narutóra.
- Üdvözlöm – intett az öreg. 

Shizunét kiküldték. Naruto fogai közül kiszedték a gézt, lámpát irányítottak a szájába, nézelődtek, bólogattak… aztán a fiú kapott némi érzéstelenítőt, ami eleinte fájt, de később kellemesen elzsibbadt tőle a képe. Tíz perc sem kellett hozzá, hogy összeöltsék az elharapott nyelvet. Utána még ellátták néhány jó tanáccsal.
- Varratszedés szerdán, addig tartózkodjon a beszédtől – mondta az idős sebész. 
- Csak levest egyen, szilárd ételt ne, nehogy ráharapjon a sebre – tette hozzá a fiatal.
- És ne csókolózzon túl sokat – mosolygott a nővér.

„Mintha lenne kivel” – szontyolodott el Naruto. Miután végeztek, köszönetképpen meghajolt a trió felé, aztán kiment a váróba. Shizune egy tollal és egy jegyzettömbbel várta.
- Tedd el – nyújtotta felé az eszközöket. – Ha mondandód van, írd le. Megtiltották a beszédet, igaz?
Naruto bólogatott.

A doktornő elfuvarozta őt az iskoláig, hogy bemehessen az osztályba a holmijáért. A kabátját megtalálta, a táskája viszont eltűnt a padjáról. „Shikamaruék nyilván jót fociztak vele az udvaron…” – tűnődött a hazaúton. Valahogy mégsem ez bosszantotta leginkább. „Ő is látta a pofont. Bizonyára beloptam magam a szívébe azzal, hogy összehoztam a barátnőjét az egyik szerelmével. Csodásan alakulnak a dolgok…” 

Ezalatt Hinata otthon készülődött. Édesanyja csinos kontyba tűzte fel a haja nagy részét, csak oldalt, a fülei előtt hagyott ki egy-egy hosszú tincset. 
- Csinos vagy, lányom – simította meg a vállát. – Tetszeni fogsz a fiúknak.
Hinata erre elsírta magát.
- Azt mondta, semmi köze hozzá – pityeregte halkan, két kezébe temetve az arcát. 
- De ki? Mi baj, kislányom? Nyugodj meg, ne sírj…

De Hinata nem nyugodott meg. Sírdogált, és makacsul hajtogatta azt a mondatot, ami felzaklatta. Az anyja végül elküldött az orvosukért, az pedig némi nyugtatóval látta el őt, amit teába kevert, és megitatta a lánnyal. Egy óra múltán elapadtak a könnyek, Hinata kótyagos mosolyt erőltetett az arcára, és megkérte a nőt, hogy vigye el autóval a iskola elé.
- Nem terhelnélek vele, de különben lekésem az indulást – cincogta.

„Talán itt hagynak” – reménykedett Naruto. Nem sok kedve volt az osztálytársakhoz. Szándékosan szöszmötölt sokat a vacsorával meg az öltözködéssel, hátha sikerül annyit késnie a megbeszélt időponthoz képest, hogy elinduljanak nélküle. Az utolsó sarok mögül óvatosan kilesett az iskola irányába. „Nincs szerencsém” – állapította meg duzzogva. Iruka ott toporgott a busz ajtaja mellett, és az óráját nézte. Egy pillanat múlva a franciatanárnő, Mitarashi Anko hajolt ki az ajtón, és mondott valamit a férfinak. Az megrázta a fejét. 

„Jó, jó, megyek már” – rántotta meg a vállát a szőke kamasz. Tempós léptekkel indult a busz felé. Menet közben elővette a tollát és jegyzettömbjét, és felírta: „Bocs, hogy késtem.”

Iruka éppen az üzenetet olvasta, mikor egy nagy, fekete autó gördült a busz mellé. Külsőre drága luxusjárgány lehetett, de Naruto mindaddig nem tulajdonított neki jelentőséget, amíg osztályfőnöke meg nem szólította a kiszálló utast:
- Te vagy az új diák, igaz?
- Igen, sensei – mondta Hinata. 
- Remek. Már csak Shizune-sensei hiányzik – bólintott a férfi. – Szálljunk be, hogy amint megérkezik, indulhassunk.

Narutónak nem akaródzott beszállni. Hinatát bámulta. A lány kezében már az első pillanatban kiszúrta elveszettnek hitt iskolatáskáját, de nem is kötötte le tovább az elnyűtt holmi, csak addig a pillanatig. 
- Visszahoztam neked – nyújtotta felé Hinata.
Ő pedig elvette. Köszönésfélét akart írni a papírosaira, de nem sikerült. Azon kapta magát, hogy bárgyún mosolyog a lányra, és a jegyzettömbje mellett a csuklóján köröz a tolla hegyével. „A papírt nézd, te ökör!” – biztatta magát. És nézte Hinatát rendületlenül, valószínűtlen árnyalatú szemeit, fehér bőrét és sötét, testhez simuló ruhájának sokat sejtető dekoltázsát. 

„Szívesen cserélnék valamelyik mázlistával…” – dühöngött. A hat fiúból, akiket Hinata naplójában vélt felfedezni, kettő külföldön volt, egy pedig épp aznap talált barátnőre. De így is maradt három. És miközben Hinata ruhakivágását bámulta, úgy érezte, a három túlságosan nagy szám, olyan elviselhetetlenül sok, hogy az egyszerű halandónak a gondolatától is istentelen gyomorgörcse támad, és a nyelvében lüktetni és húzódni kezd a frissen összefércelt seb, mintha fel akarna szakadni…

Egy finom, női kéz megérintette az állát és fölnyomta kissé. Shizune hangja szólalt meg a mozdulat mellé, és enyhe rosszallással azt mondta:
- Ne tátsd így a szád, Naruto-kun, a varratok…

 

 

 

Előző

Következő

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.