Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. A napló

 

„Szörnyű, hogy milyen meleg van itt!” – bosszankodott Naruto porszívózás közben. Hinata kérésére kezdett takarítani a házban, és teljesen leizzadt az erőfeszítéstől. Már a porszívó beindítása is tizenöt percbe tellett – otthon csak seprűje volt –, a vaskos, nehéz szőnyegek és a padló tisztítása pedig még több időt emésztett fel. „Elképesztően nagy ez a ház. Ha én lettem volna Hinata helyében, inkább kihagyom a bulit, mintsem megígérjem, hogy az egész kócerájt kitakarítom. Nagyon el akart menni Temarihoz… de miért? Alig ismeri azt a flúgost.”

Felmosás közben újra elismételte magában a családfő és az anyuka nevét. Hinata azt mondta, hogy a szülei szerda délután egy gyógyvizes forrásairól híres üdülőhelyre utaztak, hogy megünnepeljék a házassági évfordulójukat, és késő délutánra, esetleg csak estére érnek vissza. „Addig csak készen leszek… még csak fél egy van” – reménykedett a fiú. Szeretett volna jól szerepelni a lány helyett, nehogy valaki rájöjjön a cserére. „Neji az unokabátyám, tizenhét éves, az emeleti folyosó végén van a szobája. Hanabi a húgom, nemrég töltötte be a tizenhármat, közvetlenül mellettem lakik” – mondta fel a lecke egy újabb darabját. Egy pimasz hang zavarta meg a gondolatmenetét.
- Kész vagy már? Ebédet kéne főzni.
- Nekem?! – fordult a hang felé Naruto. Egy alacsony, sovány, metsző szemű, fekete hajú kislány méregette őt. – Ah… te vagy Hanabi.
- Persze, hogy én vagyok! Miért, kit vártál? Talán a drágalátos szerelmedet, aki után minden éjjel kiáltozol? – pimaszkodott csípőre tett kézzel a kishúg. – Na, mi is a neve, valami izé… mondd már!
- Nem mondom! – vonta össze a szemöldökét a fiú. „Hiszen nem is tudom…”
- Főzz ebédet! – váltott témát Hanabi. – Éhes vagyok.
- Nem érek rá! Edd a tegnapit! – rögtönzött Naruto. „Nagy bajban lennék, ha főznöm is kéne” – tette hozzá gondolatban. „Viszont, ha jól értem, Hinata ehhez is ért. Ügyes lány, ha úgy alakul, tényleg megtartom… ha rament is tud, akkor pláne.”
- Inkább elmegyek valahová enni – húzta el a száját a lány. Az előszobába ment, cipőt és kabátot rántott, aztán kihúzta a zárból a rózsaszín pamacsos kulcscsomót.
- A te kulcsod? – érdeklődött Naruto.
- Persze, hogy az enyém! – förmedt rá a kérdezett. – A tiéden egy szőke emberfigura lóg, nem rémlik? – Azzal kiviharzott a házból.

Mire visszaért, Naruto már a szülők szobájában is rendet tett. Nejihez is bekopogott („Takarítás!”), de az elküldte, Hanabi zenekar-poszterekkel tapétázott, szőrmeállatokkal őriztetett birodalmát pedig jobbnak látta nem háborgatni. Ebédre némi hideg elemózsiát választott a roskadásig pakolt hűtőből, aztán nekilátott Hinata szobájának. Elsőként kiszellőztetett. „Nincs itt levegő, megsülök.” Csodálkozva vette észre, hogy az ablak ugyanolyan típusú, mint az ő lakásában. A belső, üveget tartó rész felül és alul egy-egy ponton, középen illeszkedett és forgott a keretben, így az egyik vége kintebb, a másik bentebb került a fal síkjánál, ha kinyitották. A keletkező résen Naruto akár a szobához tartozó balkonra is kijuthatott volna, ha át tudta volna lépni az ablakkeret alsó részét tartó, viszonylag magas falszakaszt. „A régi testem át tudná ugrani…” – vélte.

Talán fél órát ügyködött azon, hogy kitakarítsa újdonsült szállását, bár egyáltalán nem volt rendetlenség. Jóformán csak a port kellett letörölnie a bútorokról; az idő nagy része azzal ment el, hogy felmérje a berendezést. Csalódással vegyes tisztelettel adózott a televízió hiányának. „Bizonyára értelmesebb dolgokkal tölti az idejét.” Hipotézisét a szekrények polcait díszítő tankönyv- és regény-sorminta igazolta. Levett néhányat a nyomdatermékek közül és sorban felütötte őket. Az iskolai felszerelés részét képező darabokban nem találta szövegkiemelő nyomát, csak ceruzás széljegyzeteket látott, meg ritkán egy-egy vonalzóval aláhúzott mondatot. „Nem cicomázza a könyveit, mint a többi lány. Módszeres.” A puhakötésű könyveknek nem volt megtörve a gerince. Naruto jól tudta, hogy a vaskosabb példányok lapjait folyamatosan tartania kellett a lánynak, ha el akarta kerülni, hogy rugalmasságuknál fogva maguktól bezáródjanak. „Ahelyett, hogy végighúzta volna a kezét a belsejükben, és megtörte volna őket, hogy megálljanak. Türelmes… szereti a könyveket, és türelmes.”

Dolga végeztével úgy érezte, le kell tusolnia. „Tornaórán nem tűnt fel, hogy Hinata ennyire izzadna. Túlságosan erős itt a fűtés.” Ahogy viszont kiszállt a zuhanykabinból, fázni kezdett. „Most meg a hideg ráz. Megáll az eszem, az izmaim is sajognak…”

Hinata szobájába lépve első dolga volt bezárni az ablakot. Nem reteszelte be, de a forgó részt ütközésig tolta a keretébe. „Talán már tíz perc múlva kinyitom, olyan hülyén szaladgál bennem a meleg és a hideg. A fejem is megfájdult… most jönne ki rajtam a másnaposság? Temari azt mondta, Hinata berúgott a bulin.” Váltás alsóneműt keresett, az addig viseltet a fürdőben hagyta. Ismét átkutatta az összes fiókot. „Hol is voltak azok a dögös fekete… hát ez?!”

Tenyérnyi nagyságú, vaskos, soklapos könyvecske került a kezébe, finom bőrkötésén a véletlen kinyílást gátló patenttal. „Nini… csak nem?” Felütötte. Apró, finom, vékony vonalú írás színezte a fehér lapokat. A különböző bejegyzések előtt mindig szerepelt egy dátum és egy „Kedves Naplóm!” megszólítás.

„Most illene becsuknom… nem szabadna elolvasnom, ez az övé…” – gondolta a fiú, de tovább olvasott. „Ha esetleg a testében maradok, tudnom kell róla ezt-azt!” – bizonygatta magának.

Egy óra múltán újra kitárta az ablakot. „Ha még egy fokkal melegebb lesz, elolvadok.” Kicsit félretette a naplót, és végiggondolta az olvasottakat. „Igen, igen… minden a fiú körül forog. Ez a fiú bizonyára azonos azzal, akit Hanabi déltájban emlegetett… minden éjjel a nevét kiabálja, nem mondom, be van zsongva szegény lány. De mi az a név? Egyszer sem volt leírva. Csak ezek a hülye, szívecskébe zárt betűk…”

Minden nap szövege mellett volt egy kicsiny, rajzolt szív, belsejében egy betűvel. A betűk szívenként váltakoztak, de párnaponként újra előkerültek, ismétlődtek; Naruto hatot számolt meg belőlük. „Na nézzük… A, R, U, T, O, N…”

Hamarosan rájött, hogy a hat betű – a megfelelőnél kezdve és összeolvasva – kiadja az ő keresztnevét. „És ez a minta ismétlődik… milyen érdekes! Ha nem lennék ilyen felvilágosult, azt hinném, hogy engem szeret. Csupa olyan dolgot írt le, ami engem is jellemez. Bátor… tökéletesen illik rám. Jóképű… csak természetes. Magas, férfias… komolyan, mintha csak rólam szólna.”

Folyamatos olvasás helyett találomra lapozott a könyvecskében, és helyenként belekapott szemével az írásba. A szöveg alapján Hinata egyre jobban vágyódott az elérhetetlennek tűnő fiú után, aki – érdekes módon – sokat járt olyan helyekre, mint Naruto, szeretett Ichirakunál enni, Naruto kedvenc hintájában üldögélni, és meglehetősen gyakran részesült felpofozásban. „De a neve… leírtad egyáltalán a nevét, Hinata?!”

Az olvasó fiúnak hamarosan zseniális ötlete támadt, ami összekapcsolta a név hiányát és a hat betűt Hinata osztályváltásával. „Rövidítések… nem egy név, hanem hat. Ez a szegény lány egyszerre hat fiúba szerelmes…”

A titokzatos hatosra hamar akadt tippje. „Ezért jött az osztályunkba… N mint Nara; A mint Aburame; R mint Rock; U mint Uchiha… Uchiha!” Haragosan összevonta a szemöldökét. „Az a sötét paraszt is a zsánere. Megmarom magam! Jóformán az összes fiúba szerelmes az osztályból, csak én maradtam ki… vagy esetleg… U mint Uzumaki? Jól hangzik, de valószínűtlen. Mindenki az Uchihát szereti, nyilván Hinata is. Kár. Épp kezdtem volna megkedvelni…”

Később a hiányzó két betű jelentésén törte a fejét, és azokat is sikerült megfejtenie. Az osztályukból a félév végén három fiú távozott, volt köztük egy Tohno és egy Okamoto vezetéknevű is. Ráadásul padtársak voltak, a padjukat el is vitték teremből, mikor kiderült, hogy üresen áll. A harmadik fiú Naruto mellett ült. Negyedikként egy lány hagyta ott az osztályt, szintén félévkor, így Temari is padtárs nélkül maradt.

Naruto csalódott volt és dühös. „Ha valamilyen véletlen folytán az U jelentése Uzumaki lenne, akkor is negyedmagammal kellene versengenem egy nőért. Még hálás lehetek, hogy Tohno és Okamoto külföldre mentek tanulni. Disznóság! Nekem mindig a sor vége jut.

Rengeteg idejét vette el a bosszankodás, arra eszmélt, hogy az ablaküvegen túl már sötétedik az ég, ő pedig fázik. Ismét behajtotta az ablakot. „Nőnek lenni szar! Máris megtámadtak a hőhullámok.” Pizsamát kerített az egyik szekrényből, aztán a fürdőszobába ment, ezúttal egy forró fürdő kedvéért. A gőzölgő sugarak furcsán borzongatták a bőrét, reszketni kezdett, pedig a hideg vizes csapot jóformán meg sem nyitotta. Mellbimbóit keménynek találta, ahogy fázósan összefonta fölöttük a karjait. Végigsimított rajtuk. „Túl jók ahhoz, hogy egy Sasuke-féle fogdossa őket!” – vélte. „Ez meg pláne…” – nyúlt a combjai közé. Amíg simogatta magát, békén hagyta őt a hideg, hát folytatta a reggel megkezdett felfedezést. Talált egy addig ismeretlen, kedves kis pontot, ott önfeledten elidőzött, hogy fél perc múlva elégedetten, remegő lábakkal, lihegve dőlhessen a csempének. „Ez gyors volt.”

Kellemetlen gyomorgörcs formájában érte a gondolat, hogy idővel talán el kell hagynia a lány testét, és vissza kell térnie a sajátjába. „Nem is tudom, egyelőre jobb volna így maradni. Amíg én uralom ezt a testet, az a négy nem érhet Hinatához. Pofára ejtem Sasukét, ha lesz rá lehetőség…” – vigyorodott el végül. Régóta szeretett volna bosszút állni az utálatos osztálytárson, amiért az folyton megszégyenítette őt. Tempós ütéskombinációkon és nehézsúlyú sértéseken kezdett gondolkodni, amelyekkel alkalomadtán az Uchiha arcába és becsületébe gázolhat.

„Ha tudom, hogyan és hol nyúljak Hinatához, akkor is előnyben leszek a többiekkel szemben, ha visszacserélődik a testünk” – villant az eszébe. „Akkor hát… lássuk a medvét!” A feje búbjától a kislábujjáig végigtapogatta magát. A legvégén annyira felbátorodott, hogy egy ujját bedugta a fenekébe… és csalódottan ki is rántotta. Magában valószínűsítette, hogy azok a színésznőcskék, akik Konohamaru filmjeiben két-három afroamerikai urat szórakoztattak egyszerre, nem a gyönyörtől sivalkodtak úgy, mint az éhező malacok. „De az holtbiztos, hogy Hinata nem vevő erre.”

Elzárta a vizet, és megtörölközött. Futó pillantást vetett magára a tükörben, mosollyal nyugtázva két orcáján a pírt. „Biztos attól van, hogy az előbb azt csináltam.” A szobába már felöltözve lépett, hosszú ujjú, ingszerű felsőrészből és melegítőre hajazó nadrágból álló pizsamája alatt mindössze egy fekete tangával. A melltartóval nem vesződött. „Minek is? Egyáltalán nem lógnak.”

Lefekvés előtt úgy döntött, lapozgatja még egy kicsit a naplót. „Ha megint fiú leszek, még jól jöhet. Csalásnak számít, de akkor is…

Az olvasás azonban nem tudta annyira lekötni, mint a gyakorlati ismeretek bővítésének lehetősége. Belülről kulcsra zárta a szoba ajtaját, nehogy rányissanak, az ágyra dobta Hinata irományát, mellé hevert, aztán az alsóneműjében kezdett kotorászni. Most még gyorsabban rátalált a legérzékenyebb helyre. Behunyta a szemét, fokozta a tempót. „Na… mindjárt…”

De hiába várt, nem történt semmi. Mikor türelmetlenségében pislogni kezdett, egy pillanatra úgy érezte, kihagy a szíve. „Mit csinálok itt?!” – meredt a lakása berendezésére. A konyhaasztalánál találta magát, kezében evőpálcikákkal, azok között némi tésztával. Az előtte gőzölgő tálból finom illatok szálltak felé, de a semmiből hirtelen mázsás kövek ugrottak a gyomrába, hát eldobta az evőeszközöket. „Ha én itt vagyok, akkor ő most éppen magában matat, és a nyitott naplóján fekszik. Ennyit arról, hogy előnnyel fogok indulni nála…”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.