Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7. az 5W

2011.05.28

 

Másnap az iskolában Deidara várta Misakit a suli előtt egyedül. Amikor meglátta a lány közeledő alakját, elé ment.
- Szia, csajszi! Túlélted? – kérdezte együtt érző hangon.
- Hát látod – sóhajtotta mosolyogva Misaki. – De sajnos Itachi nem volt ilyen szerencsés.
A szőke csak bólogatott, s elvette a lánytól a táskáját.
Bent, az iskola épületében, ott voltak a többiek is. A lépcső melletti padon ücsörögtek, s a szökőkútba dobálták a morzsákat, amiket a halak örömmel majszolgattak.
- Á! A kis survivor! – vigyorogta Hidan, s megveregette a lány vállát, amikor leült mellé.
- Nagyon vicces! – dobott a srác felé egy szúrós pillantást.
- Itachi hogy van? – kérdezte Kisame, amikor megérkezett egy kávéval a kezében. – Jobban van már?
- Valamivel jobban. De még nem állhat lábra.
Ekkor Misaki észrevett egy férfit, aki eléggé bámulta őt, s barátait. Egy kicsit elgondolkozott azon, hogy ki lehetett az.
- Nem hiszem el! – sóhajtotta. – Ezek komolyan ott vannak mindenhol!
- Mi? Miről beszélsz? – nézett fel Sasori az egyik tankönyvéből.
- A rendőrök. Felügyelet alatt tartanak, hogy ne essen bajom. De annyira idegesítő, hogy mindig figyelnek. Tegnap is, amióta beköltöztem az Uchiha házba, mindig áll egy rendőrautó az utca túloldalán.
- Legalább nem fog bajod esni – mondta Deidara, s közben a rendőrre emelte szúrós tekintetét.
A csengő megtörte a kínos csendet, s mindenki felállt a padról. Elsőnek Misaki sietett a lépcsőhöz, s felment az osztályába. Sasuke bent ült a padban, s a mellette ücsörgő Sakurával beszélgetett.
- Sziasztok! – köszön mosolyogva.
- Szia! – ugrott a nyakába a Haruno, s szorosan megölelte. – Annyira örülök, hogy itt vagy!
- Köszi – ölelt vissza Misaki, s közben letette a táskáját a padjára.
- Reggel nem volt szívem felkelteni téged, annyira aranyosan aludtatok Itachival – mondta Sasuke, arcán egy gonosz kis vigyorral. – De legalább volt mellette valaki éjjel, ahogy apa mondta.
- Gonosz vagy – mondta szúrósan Misaki, majd leült a helyére.
Sakura felült a padra, s folytatták a csevegést hármasban. Teljesen addig elvoltak, amíg Kakashi-sensei be nem lépett a terembe. Akkor a Haruno gyorsan a helyére ment, s leült.


- Hazajöttem! – kiabálta el magát Misaki, amikor délután három óra körül belépett az Uchiha házba. A cipőjét levette az előtérben, majd besétált Itachihoz.
A fiú unottan kapcsolgatta a tévét, s mellette a földön, már vagy öt megviselt magazin volt.
- Látom, unatkoztál – mondta a lány, majd lehajolt, s egy puszit nyomott a homlokára.
- Eléggé. Annyira régen kellett már itthon maradnom, hogy elfelejtettem, mennyire unalmas – sóhajtotta, majd kinyomta a tévét, s a távirányított maga mellé dobta. – És? Veled mi volt ma?
- Semmi különös. A többiek már kezdenek hiányolni téged - Misaki elkezdett kipakolni a táskájából, s átnézett gyorsan egy pár füzetet. – Kérsz valamit enni, inni?
- Milyen kis házi tündér lettél! – nevette Itachi, s átnyúlt az ágyon, majd hanyatt rántotta a lányt.
- Mit csinálsz? – nevette Misaki. Itachi szemeit a lányéba fúrta, majd forrón megcsókolta. A nyelve bebocsájtást nyert, s táncba vitte a lányét.
Amikor levegőhiány miatt megszakadt a csók, Misaki mosolyogva simította meg Itachi arcát.
- Amúgy… - kezdett bele a fiú, de ekkor valami hangos csörömpöléssel összetört a nappaliban.
Misaki azonnal felugrott, s kiszaladt a szobából. A nappaliba érve látta, hogy az egyik váza a földön van, darabokban. Szemével el kezdte keresni, hogy vajon, ki vagy mi törhette össze.
Két lépést tett előre, amikor valaki hirtelen kiugrott a függöny mögül, s kirontott az udvarra.
- Hé! Állj meg! – kiabálta, s az ajtóhoz szaladt. Úgy gondolta, hogy a házból kilépni már nem lenne annyira tanácsos, úgyhogy megtorpant.
A betörő átszökkent a kerítésen egy egyszerű mozdulattal, majd eltűnt a lány szeme elől.
- Mi van? – kiabált ki Itachi a szobából.
- Semmi! Maradj ágyban!
Misaki azonnal a bejárati ajtóhoz szaladt, s idegesen kirontott a szemben álló rendőrautóhoz.
- Maguk meg mi a fasznak vannak itt? – ordította már az út túloldaláról.
Az egyik tiszt kiszállt, s átsietett hozzá.
- Valami probléma van?
- Probléma? Épp most tört be valaki a házba, és maguk csak ültek a kibaszott kocsijukban, és nem csináltak semmit! – kiabálta.
- Nem észleltünk semmilyen mozgást – mondta higgadtan a rendőr.
- Hogy nem?!
A másik tiszt a hallottak következtében kipattant a kocsiból, s beszaladt a házba. Gyorsan körbejárta, mindent megvizsgált, majd kijött.
- Tényleg volt itt valaki.
- Tényleg?! Tudom! – kiabálta Misaki, s közben visszament a házba. Annyira ideges volt, hogy a kezei, lábai remegtek.
Első dolga az volt, hogy bement Itachihoz. Amikor meglátta, hogy a szoba ajtaja csukva van, egy kicsit megijedt. Úgy emlékezett, hogy nyitva hagyta, de lehet, hogy a rendőr csukta be, amikor körbenézett.
Benyitott, s megfagyott benne a vér. A fiú nem volt ott.
- Itachi! – ordította, s közben, felrohant az emeletre. – Itachi, hol vagy?!
Mind a két emeletet végig nézte, még a padlásra és pincébe is benézett, de nem találta sehol. Forró könnyek mosták az arcát miközben lement a földszintre, s odaszaladt a rendőrökhöz, akik a vázát vizsgálták.
- Eltűnt – suttogta remegő lábakkal, majd térdre rogyott. – Hozzák vissza! – zokogott fel.
- Mi? Kicsoda? – kérdezte az egyik rendőr, s letérdelt vele szemben.
- Itachi! – kiabálta.
Ekkor érkezett meg Sasuke, aki először nem vette észre a földön zokogó lányt.
- Misaki? Misaki mi van? – sietett mellé, s a kezét a hátára tette. – Mi történt?
Ő annyira sírt, hogy akármennyire is akart, egyszerűen nem tudott válaszolni a kérdésre. Megfogta a fiú kezét, s az ölébe dőlt erőtlenül.
- Hívj erősítést! – ugrott fel a rendőr, s kirohant a kertbe. A pisztolyát élesítette, s minden négyzetmétert alaposan átnézett.
- Misaki! – Sasuke megragadta a lány vállát, s a szemeibe nézett.


Húsz rendőrautó állt az Uchiha ház előtt. Mikoto a díványon zokogott, s egy pulóvert szorongatott, amit Itachi szekrényéből vett ki.
- Elnézést asszonyom, de ez kellene, hogy a rendőrkutyák szagmintát tudjanak venni – mondta egy rendőr, s átvette a nőtől a ruhadarabot.
Fugaku idegesen telefonálgatott a kertben, mindenféle befolyásos személyeknek, hátha be tudnak vetni valami különleges módszert Itachi előkerítésének érdekében.
Sasuke bent ült a szobájában, s úgy tombolt, mint egy őrült. Az összes cuccát lesöpörte az asztaláról, s a falba már szinte lyukat ütött. Sakura nem mert hozzá bemenni, úgyhogy inkább Misakit vigasztalta, aki ott ült az ágy szélén, ahol korábban Itachi feküdt.
- Nem hiszem el! Komolyan, csak öt percre mentem ki, addig, amíg szóltam a rendőröknek! Az egyikük még be is jött! Hogy tűnhetett el közben? – szipogta.
- Nem tudom… tényleg nem tudom.
- Elnézést! – lépett be egy férfi a szobába. Hosszú, fehér haja volt, s elég magas termete. – Sato Misaki kisasszony?
A lány csak sírva bólintott egyet, de fel sem tekintett a jövevényre.
- A nevem Jiraya. Csak ennyi. Az igazi nevem nem árulhatom el. Nyomozó vagyok, én fogom felderíteni ezt az eltűnési esetet.
- Megkérhetném, hogy a jelenlétemben ne legyen ilyen tárgyilagos? – kérdezte elkeseredetten Misaki. – Szeretném, ha visszahoznák őt. Semmi mást, csak ezt!
- Én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy előkerítsem a barátját. De először is, szeretném, ha mindent elmondana nekem, ami az eltűnése előtti negyed órában történt.

A konyhában ücsörögve, Misaki a kávéja fölött szipogott. Jiraya ennél higgadtabban hörpintette le a koffein bombát, majd elővett egy kis noteszt.
- Szóval? – tette fel hűvösen a kérdést.
- Hát… bementem hozzá a szobába. Egy kicsit beszélgettünk, hogy ki mit csinált aznap. Aztán egy csattanást hallottam a nappaliból. Tudja, mint amikor valami darabokra törik. Gyorsan kiszaladtam a nappaliba. Először nem láttam senkit. Aztán hirtelen valaki kiugrott a függöny mögül – magyarázta, s közben felemelte a kezét, s az anyagra mutatott. – Eléggé megijedtem, de utána kiabáltam, hogy álljon meg. De sajnos átugrott a kerítésen. Abban a hitben voltam, hogy már nincs bent senki, úgyhogy kiszaladtam a rendőrökhöz. Amíg az egyikkel veszekedtem, addig a másik körbenézett a házban. Nem talált semmit, úgyhogy bementem megnézni, Itachit de… - hebegte, de közben elfogta a sírás.
- Értem. És mondja, mit csinált az után, hogy észlelte az eltűnést?
- Visszajöttem – szipogta. – És bementem a szobájába, de… nem volt ott. Utána vagy tíz percen keresztül kutattam utána mindenhol a házban. De nem volt sehol – zokogott fel.
Jiraya mindent leírt, majd becsukta a kis füzetet, s felállt.
- Köszönöm! Azonnal értesítem, amint jutottam valamire – mondta a férfi, miközben már a bejárati ajtóhoz ért.


Misakit másnap reggel a mobilja keltette. Megnézte a kijelzőt, s Hidan vigyorgott rá. Sóhajtott, egyet majd felvette.
- Igen? – szólt bele álmosan.
- Hallod… most mi van Itachival? Mert Sasuke elmesélte, de én nem hiszem el – hadarta.
- Pedig… igaz – mondta, majd elcsuklott a hangja. – Egész éjjel nem aludtam. Kb. egy órája sikerült elaludnom.
- Jézusom. Akkor nem is jössz suliba? – hallatszódott Kisame hangja, s innen tudta a lány, hogy ki van hangosítva.
- Nem. Egyáltalán nem mehetek ki. Sasuke is csak azért mehet, mert valamiből osztályozózik. De utána jön vissza, ide.
- Értem. Délután benézzünk? – kérdezte ismét Hidan.
- Jó lenne, de nem jöhettek. Senki sem jöhet be a családtagokon kívül.
- Kár. De… akkor majd összehozunk valahogy egy találkozót, vagy valami. Most le kell tennem. Szia!
Misaki el sem köszönt, csak ledobta maga mellé a mobilját. Térdét felhúzta, s szorosan magához szorította. Mereven maga elé bámult, s az agya zakatolni kezdett. Ott szaladgáltak a megválaszolatlan kérdések.
Ki? Miért? Mikor? Kivel? De a legfurcsább: hogyan?
Hogy lehet valakit úgy elrabolni, hogy egy hangot sem ad ki az illető. Nem hallani sem ordítást, sem dulakodást, és azt azért meg kell hagyni: Itachit nem abból a fából faragták, aki csak úgy hagyná magát.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nagyon jó!!!

(Barbii, 2011.06.05 23:14)

Folytitt ::)

Re: Nagyon jó!!!

(haku16, 2011.06.05 23:32)

:) ha jol emlekszem, a folytit mar feltoltottem, a kritikaert kosz, az alkotoja neveben is :)