Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16. N°1

2011.09.15

 

Misaki nem fáradozott azzal, hogy taxit fogjon. Amilyen gyorsan csak tudott, hazarohant. Becsapta maga után a bejárati ajtót, s ledobta a ruháit a földre. 
Fehérneműjéből is csöpögött a hideg esővíz, úgyhogy azt is levette. Feldobta a szárítóra, s átöltözött. 
Felvette rövidnadrágját, s a megszokott bő felsőjét. Törökülésben lehuppant az ágyára, s a telefonjáért nyúlt. Arca megtört volt, szomorú, de valahol ott égett benne a bosszúvágy is. 
Sasuke számát gyorsan bepötyögte, s a füléhez emelte. 
- Igen? – kérdezte Sasuke feszült hangon. 
- Te tudtad? 
- Nem.
- Biztos? – suttogta Misaki megtörten. 
- Biztos. Ma tudtam meg iskola után. Nem tudtam őt megállítani, reméltem, neked sikerülhet. 
- Hát nem. 
Egy percig egyikük sem szólalt meg. A lány hallotta, ahogyan beszélgetőpartnere idegesen dobol ujjaival, s zihálva veszi a levegőt. 
- Segíts nekem! – szólalt meg Misaki. 
- Miben? 
- Aki ezt előidézte, azt biztos, hogy megölöm. 
- Csak pillanatnyi fellángolás. Úgyis lenyugszol. 
- Nem akarok! Segíts nekem megbosszulni. Deidara, Itachi… miatta mentek el. Nem akarom megvárni, hogy még valakit elüldözzön. 
- Ezt inkább holnap beszéljük meg. Jó? 
- Nem megyek iskolába. 
- Mit fogsz csinálni? – kérdezte Sasuke, s hangja egy kicsit megremegett. 
- Lemegyek JoJohoz. 
A telefonvonal ismét elnémult. Ugyan Misaki nem látta a fiú arcát, de nem is akarta. El tudta képzelni azt az arckifejezést. 
- Na, jó. Nem hagyhatom, hogy ezt egyedül csináld. Mindjárt körbe csörgök a többiekhez, kiderítem, ők segítenek-e. Legalább vigyázunk rád messziről. 
- Köszönöm. 
Misaki ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést. A telefont ledobta a táskájába, s hanyatt vágta magát. Lehunyta szemeit, s próbált elaludni. Amikor már végre sikerült kivernie a fejéből Itachit, meg a többi képet, megcsörrent a telefonja. 
Sóhajtott egyet, majd a kijelzőre pillantott. Bejövő hívás, Ismeretlen.
- Haver! Garantálom, hogy már nem sokáig telefonálgatsz. 
Mondta fenyegetően, s felült. Másik kezét ökölbe szorította, s maga mellé csapott. 
- Azt hiszed, ebből még győztesen jöhetsz ki? – nevette a már korábban hallott férfihang.
- Azt – válaszolta ridegen, s megszakította a vonalat. Hogy azon az estén már ne legyen több gondja az idegennel, kikapcsolta a mobilját, s kivette még az akkumulátort is. 

Másnap reggel az órája úgy csörgött, mintha iskolába ment volna. Szemei szinte kipattantak, s gépiesen felegyenesedett. Megdörgölte a szemeit, majd nyújtózkodott egyet. Nem sokat aludt, talán csak egy órát. Nem hagyta őt nyugodni az a gondolat, hogy Itachi már valahol Amerikában van. 
Fáradtan kikászálódott az ágyból, s öt perc múlva már indulásra készen volt a bejárati ajtónál. 
- Anya! Nekem rohannom kell. Suli előtt még el kell intéznem valamit! 

Kint az utcán Misaki keresett egy kis eldugott helyet, s leült a földre. Levette a tornacipőjét, s átvett egy fekete magas sarkú csizmát. A rózsaszín felsőjét szintén feketére váltotta le, csak a farmert hagyta magán eredeti mivoltában. 
A színes cuccokat elrejtette táskája legmélyére, s ismét útnak indult. Amikor kikanyarodott a főútra, felvett egy fekete kalapot, s a napszemüvegét. 
Csak reménykedni tudott benne, hogy senki sem fogja felismerni. Tíz perc séta után lekanyarodott egy szűkös mellékutcába. 
Amint meglátta az ott tartózkodó embereket, egy kicsit megijedt, de folytatta útját. Falnak támaszkodott, sebhelyes arcú, késekkel játszadozó emberek figyelték minden egyes léptét. 
Hálásan fellélegzett, amikor elérkezett egy üvegajtós üzlethez. A felirat rajta: JoJo’s.
Misaki belökte az ajtót, mire a jelzőcsengő hangos csörrenéssel jelezte a bolt tulajdonosának: valaki belépett. 
- Mit adha… - fagyott bele a szó egy magas, sápadt, fekete hajú férfiba. – Misaki! Régen találkoztunk! Mi járatban vagy ezen a környéken? 
- Kéne pár cucc – válaszolta higgadtan a lány, majd levette kalapját a napszemüvegével együtt, s a táskájába dobta. 
- Csak nem valami zűrbe keveredtél? 
- Úgy is lehet fogalmazni.
Mialatt Misaki a pulthoz sétált, a férfi elővett egy kulcsot a zsebéből, s kinyitott egy ajtót. A lányt óvatosan betessékelte, majd gyorsan kiírta az ajtóra: ZÁRVA. 
- Mintha átrendezted volna – jegyezte meg Misaki, s szemügyre vette a fegyvereket a falakon. 
- Beújítottam pár cuccra – büszkélkedett a férfi. – Bár, gondolom, nem gépfegyverekért jöttél. 
- Dehogy! Annyira azért nem vagyok elborult – mosolyogta orra alatt a lány, s egy kis pulthoz lépett, amelyben kisebb méretű kézi fegyverek voltak. 
Misakinak megtetszett egy fekete markolatú revolver, s rábökött. 
- Azt szeretném. Mennyibe fáj? 
- Neked semmibe, amennyiben később meghálálod. 
Misaki felnevetett, majd a férfi szemeibe nézett. 
- Ha nem teljesíthetetlent kérsz, akkor természetesen, akármit.
JoJo csak bólintott egyet, s kivette a fegyvert a vitrinből. Adott mellé három doboz töltényt, s betette egy fekete zacskóba, hogy senki se lássa meg az utcán. 
- Hálám üldözni fog – mosolyogta a lány, s kisietett az üzletből. 
- Remélem is! – kiáltott utána az eladó. 

Misaki kint ült a főtéren, egy padon. Tudta, hogy Sasukének éppen órája van, úgyhogy csak egy smst küldött neki, hogy amint tudja, hívja fel. 
Mivel kicsit unatkozott, vett magának egy ásványvizet, s rágyújtott egy cigarettára. Fél perce sem perzselt a dohányáru, a lány telefonja megcsörrent. 
Hirtelen azt hitte, hogy Sasuke az, de csalódnia kellett. 
- Mit akarsz már megint? – kérdezte az idegentől.
- Látom, készülődsz, cicus! Csak azt ne hidd, hogy én nem figyellek. Minden mozdulatodról tudok. 
- Remek – mosolyodott el Misaki. – Akkor azt is tudod, hogy meg foglak találni. 
- Tudom. És már kíváncsian várom a találkánk. Adok egy kis előnyt. Ma este, nyolckor a főtéren. 
Misaki még reagálni akart valamit, de a férfi kinyomta a vonalat. 
A lány nem tűnt zaklatottnak. A düh sokkal jobban tombolt benne, mint a félelem. Úgy érezte, nem is fél. Csak meg akarja ölni ezt a valakit. 

Egyszerűen nem tudta kivárni, hogy Sasuke felhívja, úgyhogy bement az iskolába. Mikor kicsöngettek, megvárta, amíg a tanár kiment azt osztályból, majd besietett. 
- Hello! – köszönt halkan mindenkinek. – Sasuke!
A fekete hajú srác éppen Narutoval és Sakurával beszélgetett. Amikor észrevette Misakit, felpattant, s odament hozzá. 
- Beszéltem a többiekkel. Segítenek, de menj fel hozzájuk! El kéne nekik magyaráznod egy-két dolgot. 
- Ezen mit nem lehetett érteni? – kérdezte feszülten, s már majdnem megfordult, amikor Sasuke szóra nyitotta ajakit. 
- Az igazat megvallva, én sem akartam megérteni először. De aztán egész éjjel gondolkoztam, és végül megértettem. 

Kisame csendesen ücsörgött barátai között, s egy szendvicset rágcsált. Sasori, Zetsu, Hidan és Ő. Csak ők maradtak. De mi van, ha lesz valami, ami őket is széthúzza majd? 
Gondolatmenetét Misaki szakította félbe, amikor belépett a terembe. Sasori azonnal felpattant, s odasétált hozzá. 
- Jól vagy? – kérdezte, s elvette tőle a táskáját. 
- Nem. De nem ezért vagyok itt – morogta Misaki. – Gyere oda a többiekhez. 
Mikor odaértek hozzájuk, Kisame ledobta a szendvicset a padra, s a lányra szegezte tekintetét. 
- Jól értettem, amit Sasuke mondott? 
- Attól függ, hogy értelmezted.
- Meg akarod találni azt a valakit, és… - kezdett bele Hidan, majd hagyta, hogy Zetsu fejezze be a mondatot. 
- … megölni? – kérdezte halkan.
- Pontosan – vágta rá Misaki komoly, rezzenéstelen arccal. 
- És mégis, van valami információd, hogy mikor, hol, hogyan? – kérdezte Sasori. 
- Ma este nyolckor a főtéren. 
- Ezt az infót kitől tudod? – kérdezte Kisame gyanakodva. 
- Biztos forrásokból. 
- Tudod, ha nem vagy velünk teljesen őszinte, akkor gondok lehetnek. 
- Ha nem akartok segíteni, nem kell – vágta rá, s felkapta táskáját a földről. 
- Nem azt mondtam! – mentegetőzött Kisame. – Csak azt, hogy kérlek, mondj el nekünk mindent, amit tudnunk kell. 
Misaki sóhajtott egyet, majd felállt, s rájuk nézett. 
- Ötkor mind gyertek el hozzánk. A szüleim nem lesznek otthon, és én mindent elmondok. 

Az öt óra hamarabb elérkezett, mint azt gondolták. Misaki kinyitotta az ajtót a többieknek. Először Kisame lépett be, majd Sasuke, Zetsu, Sasori, Hidan, s a sort Sakura zárta. 
A Sato lány kicsit furcsállotta, hogy a Haruno is eljött, de nem volt kedve kérdezősködni afelől, hogy mégis mit keresett ott. 
Miután mindenki leült a díványokra, fotelekbe, bárszékekre, Misaki felült a konyhapultra. 
- A helyzet az, hogy nálam elszakadt a cérna – kezdett bele. Hangja kissé remegett, s Hidan látta rajta, hogy szemeibe könnyek gyűlnek. – Először, hála ennek a valakinek, elvesztettük Deidarát, s most elment Itachi is. Én nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de én ezt már nem bírom. Ha nem próbálom meg megállítani, akár a segítségetekkel, akár a nélkül, akkor biztos vagyok benne, hogy hamarosan még valakit elveszíthetünk. Ma este nyolc órakor elvileg ott lesz valahol a főtéren. 
Hagyott egy kis szünetet, hogy mindenki végiggondolja az időpontot, helyszínt, s a feltételezhető körülményeket. 
- Ami engem illet, én ott leszek. És kerüljön akármibe is, meg fogom állítani. 
- Én segítek – suttogta Sasuke, amikor már legalább két perce senki sem beszélt. – Elvégre… a bátyám. 
- Én is – kapta fel a fejté Kisame, s felállt a díványból. 
Hidan és Sasori is azonnal felajánlották segítségüket, Zetsuval egyetemben. Egyedül Sakura ült csendben, s nézett maga elé. 
- Ne haragudjatok, de nekem ez nem megy! – zokogott fel. – Fontosak vagytok nekem, nagyon szeretlek titeket, de ez nekem most nem fog menni. 
- Semmi baj – vágta rá azonnal Misaki rideg hangon. – A többiekkel találkozunk nyolckor a főtéren. Szerintem meg fogjuk találni egymást. 


A főtér tele volt járókelőkkel. A toronyóra, ami a tér jobb oldalán állt, hangos kongatással jelezte, hogy a fiataloknak itt az ideje összefutni. 
Misaki idegesen ácsorgott a tér közepén, s mindenfelé nézelődött. Kereste a gyanús embereket. 
Talpig feketébe volt öltözve. A haját hátra fogta egy apró copfba, s egy hajpántot is felvett. 
- Hello – köszönt neki Kisame, háta mögött Sasorival, Zetsuval és Hidannal. 
Sasuke ekkor közeledett a szemben levő oldalról. 
- Készen vagyunk? – kérdezte, amikor odaért a többiekhez. Misaki ekkor vette észre, hogy természetesen mindenkinek volt esze, s fekete cuccokban jelentek meg. 
- Minden bizonnyal – válaszolta, s a bőrdzsekije alól előhúzta a fegyverét. 
- Mi is el vagyunk látva egyaránt fegyverrel, lőszerrel – mondta halkan Sasori. A hangja annyira nyugodt volt, hogy Hidant kirázta a hideg. 
A közvilágítást még nem kapcsolták be, úgyhogy elég hamar feltűnt a kis csapatnak, amikor egy fekete furgon fényszórói felkapcsolódtak, s az autó hangos csikorgással utat tört magának a járókelők között, s feléjük száguldott. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.