Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13. Pislákol!

2011.09.15

 

Misaki egy csöndes kórteremben feküdt. A kis éjjeli szekrényen egy csokor cseresznyevirág díszelgett. Még Sakura vitte be neki, mielőtt elment volna iskolába. 
Nagyon ideges volt, mivel senki sem mondott neki semmit Itachiról. Féltette. Ahányszor csak eszébe jutott, a gyomra görcsbe ugrott. 
- Bejöhetek? – kérdezte egy dörmögő hang az ajtóból. 
Misaki felült az ágyban, s kicsit összeszedte magát. 
- Tessék – mondta erőtlenül.
A szoba végében egy őszhajú férfi jelent meg. Óvatosan közelebb lépett hozzá, s kihúzta magát. Kezét felé nyújtotta, s kedves hangon megszólította:
- Jiraya vagyok. Én nyomozok az önök ügyét illetően. 
- Sato Misaki. Örvendek – mondta tettetett kedvességgel. Igazából egyáltalán nem volt rászorulva, hogy a rendőrség elkezdje faggatni. 
- Tudom, hogy ez ilyenkor még nehéz, de… fel kellene tennem önnek egy pár kérdést, a tegnap éjjelt illetően. 
Misaki egy sóhajjal próbálta jelezni a nemtetszését, de nem tudott mit tenni. Kénytelen volt válaszolni a férfi kérdéseire.
- Nos… meg tudná mondani, hogy kik tették ezt az egészet? – kérdezte a férfi, miközben leült egy székre, s elővette a jegyzetfüzetét. 
- Hárman voltak, de én csak két embert láttam. 
- Akkor honnan tudja, hogy hárman voltak? 
- Az egyik férfi csak a mikrofonba beszélt. – Miközben Misaki kiejtette a száján ezt a mondatot, a hideg végig futott a hátán. 
- A másik két alakot tudná azonosítani?
A lány nem is válaszolt, csak szomorúan bólogatott, s egyik kezét a szája elé emelte. 
- Az egyikük valami Gaara volt. Nem tudom a teljes nevét. Rövid, vörös haja volt és zöld szemei. A másik… - a hangja elcsuklott, s zokogni kezdett. – A másik Deidara.
Ahogyan kimondta a fiú nevét, maga elé kapta a párnáját, s az arcához szorította, hogy a férfi ne hallja a sírását. 
- Jó napot! – baktatott be egy orvos a kórterembe. – Itachiról szeretnék beszélni önnel!
Misaki azonnal leeresztette a párnát, s könnyes szemeit az orvosra emelte. 
- Igen? – kérdezte remegő hangon. – Ugye nincsen semmi baja? 
- Nincsen. Viszont tudnunk kellene, hogy mennyire volt megterhelve a lába, ugyanis fizikoterápiára kell küldenünk. 
- Hát… amennyire csak el tudják képzelni. Rohant, kapálódzott, minden. 
Az orvos csak bólintott egyet, majd megfordult, s elindult kifelé. 
- Várjon! – kiáltott utána a lány. – Mikor mehetek be hozzá?
- Nem sokára elmúlik az altató hatása. Szerintem egy fél óra múlva. 
- Köszönöm – mondta halkan Misaki, majd ismét hátradőlt. 
Jiraya nem volt benne biztos, hogy most folytatnia kellett volna a faggatást. Úgy döntött, inkább majd bemegy Itachi szobájába, ha mind a ketten ott lesznek. 
- Majd később beszélünk – mondta komoran, majd kisétált a folyosóra. 
Odakint Sasuke aludt a falnak dőlve. Teljesen ki volt merülve. Egész nap a kórházban volt, hol Itachiról érdeklődött, hol éppen Misakihoz ment be beszélgetni. 
De nem volt egyedül. Ott volt Naruto és Neji is. Ők ketten voltak azok, akik valamennyire érdeklődtek a fejlemények iránt. Néha még Hinata is benézett, de a többiek nem akartak. 
- Ti hogyhogy itt vagytok? – kérdezte Jiraya amikor meglátta őket. 
- Lehet, hogy nem vagyunk túl jóba, de azért van bennünk némi együttérzés – morogta Naruto az orra alá, amikor átnyújtott Nejinek egy automatás kávét. A Hyuga nem szólalt, meg csak belekortyolt az italába. 
- És te? Te miért vagy itt? – kérdezte tőle a nyomozó. 
- Misakival régen jó barátok voltunk – mondta halkan Neji. – Aztán ilyen helyzetben minél többen vannak körülötte annál jobb. 
- Ez jogos – sóhajtotta fáradtan a férfi, s kiment az épület elé rágyújtani. 

Misaki fáradtan lapozgatott valami újságot. Igyekezett olyat keresni, amiben egy szó sem esik sem róla, sem a barátairól. 
Az olvasatást két fiú zavarta meg. Naruto és Neji. 
- Ne haragudjatok, de nem vagyok ráhangolódva a szurkálódásra – mondta ellenszenvesen, amikor meglátta őket. 
- Nem is azért jöttünk – válaszolta Naruto. – Én már akkor is kint voltam, amikor megtaláltak titeket. 
- Tényleg – sóhajtotta Misaki, majd ledobta maga mellé a magazint. – Köszönöm. 
- Én pedig… a régi szép emlékek jegyében jöttem. Gondoltam, nem baj – magyarázta Neji, miközben körbenézett a szobában. 
- Persze. Semmi gond – mosolyogta a lány. – Sőt! Nagyon köszönöm! Jól esik, hogy… még ti is itt vagytok velem. Amúgy, Sasuke itt van? 
- Igen. Csak alszik, mert szinte az összes idejét a kórházban töltötte. Néha haza ment egy kicsit, de maximum fél órára – mondta Naruto, s közben leült egy székre. – Hogy vagy? 
Misaki csak bámulta őt, s nem tudta, mit mondjon. Egy perc némaság után megszólalt. 
- Ne haragudjatok, de… annyira furcsa, hogy itt vagytok.
- Érthető – morogta Neji, majd leült Misaki ágyának végére. – De hogy vagy? 
- Élek. Voltam már jobban is. Egyszerűen nem merek aludni – magyarázta, s felidézte magában az éjszaka emlékeit. – Még a hideg is kiráz. 
Naruto csak ült, s nézte, ahogyan a lány gondolatai kirepülnek a fejéből. Szinte érezte, ahogyan a szelleme körbetáncolja a szobát, s újravívja magában az elmúlt éjjel sötét játszmáit. 
Neji agya viszont teljesen máson kattogott. Felidézte magában a Rómeó és Júlia c. drámát. Amióta az eszét tudta, a Hyuga és a Sato család jóban volt, csak ők ketten marakodtak mindig. De vajon csak Nejinek voltak ezzel elrejtendő érzései? Vajon csak Ő látta vonzónak Misakit? Vagy… viszonzott? Világos szemeit a lány szomorú, megviselt arcán pihentette, s melegséget érzett. Annyira elkalandozott, hogy nem is hallotta meg, ahogyan Misaki szólítgatja. Csak arra figyel fel, hogy a lány felnézett rá, elmosolyodott, s felé nyújtotta a kezét. 
- Neji! Neji! Hahó! – mosolyogta, s egy kicsit megrázta a fiú vállát. – Itt vagy? 
- Ja! Persze, persze – mondta zavartan, s megrázta a fejét. – Kérdeztél valamit? 
- Nem, csak annyira elbambultál, hogy azt hittem, valami baj van – válaszolta Misaki, majd felállt az ágyról. A pizsama, ami rajta volt, eléggé nagy volt rá. Lógott rajta, de még így is aranyos, csinos volt. – Hányasban van Itachi? Szeretnék bemenni hozzá. 
- Az ötszázegyesben – kapta fel a fejét Naruto. – Gyere! Elkísérünk.
Misaki egy mosollyal válaszolt, majd belebújt a papucsába. Kócos tincseit a hajkeféjével helyre tette, majd elindult kifelé. 
Neji ment elöl, s kinyitotta neki az ajtót. Naruto zsebbre tett kézzel ment előtte, s figyelte, ahogyan a lány óvatos léptei egyre határozottabbak lesznek. 
- Ezen az emeleten van? – kérdezte Misaki, amikor elértek a liftig. 
- Nem. Az ötödiken – válaszolta Neji. 


Itachi éppen csak ébredezni kezdett. Kómásan szétnézett a szobájában, s beszívta a tipikus, fertőtlenítős kórházszagú levegőt. Egy kicsit elfintorodott. 
A lábába belenyilallt a fájdalom, ahogyan fel akart ülni, úgyhogy inkább feladta a próbálkozást. Az első gondolat, ami megfordult a fejében, Misaki volt. 


A liftben álló három fiatal némaságba burkolódzva várta, amíg felérnek az ötödik emeletre. Misaki idegesen ácsorgott a falnak dőlve, amikor hirtelen minden elsötétült és a lift egy hatalmas rázkódás kíséretében beragadt az aknába. 
Misaki a földre esett Narutóval együtt. Egyedül Neji maradt állva, mert meg tudott kapaszkodni. Felsegítette őket a földről, majd a gombokra nézett. Megnyomta a vészjelzőt, majd megfordult.
Misaki annyira bepánikolt, hogy a földön guggolva, arcát a tenyerébe temette. A teste remegett, s nem hallotta, ahogyan a két fiú szólítgatja őt. 
- Szia, kislány! Azt hitted, ennyivel megúszod? Álmodban! – nevette valahonnan a hang, ami üldözte őt abban a raktárépületben. 
- Hagyj békén! – ordított fel a földön, s azonnal felpattant. 
Neji és Naruto csodálkozva bámulták a lányt. Misaki körbenézett, s idegesen keresni kezdte a hang forrását, de nem találta. 
- Nyugodj meg! – lépett mögé Neji, s a vállára tette a kezét. Abban a pillanatban a lift el is indult, s a fények újra felkapcsolódtak. – Látod? Nincs semmi baj. Csak meghibásodott. 

Itachi szobájának ajtaja kinyílt, s a fiú erőtlenül fordult arra. Szemei felragyogtak, amikor meglátta Misaki arcát, ahogyan rá mosolygott. Neji és Naruto inkább kint maradtak. Nem akarták megzavarni a kettesben eltöltött idejüket. 
- Szia! – köszönt Misaki, s leült az ágy mellé. 
- Szia! – mosolyogta Itachi, s megfogta a lány kezét. – Örülök, hogy semmi bajod. 
- Ezt csak neked köszönhetem – sóhajtotta, majd egy puszit nyomott a fiú homlokára. 
- Mindenesetre örülök, hogy vége – mondta Itachi, s megszorította Misaki kezét. 
Ekkor eszébe jutott a lánynak, a liftben hallott hang, s hátán végig futott a hideg. Remegni kezdett, s szemeibe könnyek gyűltek. Érezte, ahogyan lassan eluralkodik rajta a pánik. 
Vett egy mély levegőt, majd kifújta. Nagyon jól tudta, hogy erősnek kell maradni. Nem engedheti meg annak a valakinek, hogy tönkre tegye az életét. 
- Még nincs vége. Itt van – mondta komoran, s Itachi szemeibe nézett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.