Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12. Lélegzet

2011.09.15

 

Deidara erőtlenül a földre rogyott. Szemei a magas feszültségtől kifolytak, s a testén súlyos égési sérülések voltak.
Itachi remegő kezekkel lépett hátrébb a szétroncsolódott arcú testtől. Misaki a földre esett, s mereven bámulta a fiút, aki már kilehelte lelkét. Igazából… nem tudta pontosan, hogy mit reagáljon. Annyira belenyilallt a fájdalom, hogy szinte levegőt is alig kapott. 
- Haragudtam rá, de… nem akartam, hogy meghaljon. A barátom volt – lihegte idegesen. Lassan felállt, s elindult Itachi felé. A fiú még mindig nem mozdult, csak remegő karokkal állt, s próbált megnyugodni. – Menjünk innen!
- Nem! – kiabálta, s letérdelt. – Lehet, hogy szemét volt, de közénk tartozott. És szinte… csak neki köszönhetem, hogy ma az vagyok aki. Ha Ő és Kisame nincs, akkor… - még folytatni akarta, de belé fagyott a szó. 
- Hát… nem gondoltam, hogy majd ehhez kell folyamodnom, de akkor legyen – mondta unottan a hang a mikrofonba. – Fél percetek van kijutni. Amennyiben nem sikerül, nyugodjatok békében! A játéknak vége.
Misaki felállt, s elindult Itachi felé, mivel látta, hogy a fiú nem fog magától megmozdulni. Elkapta a csuklóját, s maga után rántotta. 
- Gyere, vagy meghalunk! – kiabálta, s elindult az ajtó felé, ahol még korábban bejött. Amikor odaértek, feltépte az ajtót, s elindult a folyosón, nyomában Itachival. 
Amikor elértek a végére, akkor jutott a lány eszébe, hogy ott szinte nincs is föld, csak tüskék, amik azonnal felnyársalnák őket. 
Azonnal megállt, s a fiú felé fordult. 
- Nem tudom! Erre nem tudunk kimenni! 
- Ide felé láttam egy sötétebb részt a falon. Lehet, hogy az valamilyen ajtó – mondta Itachi, s elindult az említett irányba. Misaki utána iramodott, s próbálta megőrizni a hidegvérét. 
Amikor elértek oda, Itachi a feketeség felé nyúlt, s igaza lett. Egy szűk folyosó volt, amely enyhén lejtette. 
Nem tudták, hogy hova vezet, de muszáj volt kijutniuk. Egy kicsiz hezitáltak, de ez azonnal megszűnt, amikkor valami berobbant az épületben, s a detonáció teljesen instabillá tette a falakat. Óriási darabokban kezdett összeomlani a raktár. 
- Menj! – lökte meg egy kicsit Misaki Itachit. A fiú nekilódult a nagy semminek. A lábába belenyilallt a fájdalom, mivel a seb még nem teljesen jött helyre. 

- Berobbant egy raktárépület a parton! Minden egységet odarendeltek. Emberek vannak bent! – rontott be egy járőr a nappaliba.
- És mi lesz Itachiékkal? – kérdezte Sasuke felháborodottan, s idegesen ökölbe szorította kezeit. 
- Sajnálom, de a parancs, az parancs. Amint nem lesz rám szükség, visszajövök – mondta gépiesen Jiraya, majd felállt, s kisétált az ajtón. 
Sakura álmosan az órára nézett. Már hajnali öt óra volt. Misaki kb. egy óra körül tűnhetett el, s az idejük egyre fogy. 

A kövek hatalmas morajlással zuhantak a földre, s már a szűk folyosó, amelyen a két fiatal rohant is kezdett összeomlani. Igyekeztek minél gyorsabban haladni, de a por, a füst, s a forróság némileg akadályozta őket. 
A robbanások kb. fél percenként követték egymást, ami teljesen bepánikoztatta őket. 
Nem sokkal később, Misaki meglátott valami fény szerűséget a folyosó végén. 
- Ott! Ott egy ajtó! – próbálta túlkiabálni a morajlást. 
- Tényleg! 
Amikor odaértek, Itachi azonnal megragadta a kilincset, de be volt zárva. A fém ajtó elég masszívnak tűnt, úgyhogy mind a ketten tudták: beletelhet egy kis időbe, mire azt kinyitják.
De nem volt idejük. 
A folyosó már majdnem teljesen beomlott. Misakitól már csak egy méterre zuhantak le a kövek, s ő próbált minél jobban Itachihoz simulni. Nem tudta miért, de ez biztonságérzetet adott neki. 
A fiú hátralépett egy kicsit, megfeszítette az izmait, s teljes erejéből nekiugrott a fémakadálynak. 


A hajnali szellő lágyan fújt végig a dokkon, s a lángokat óvatos táncba invitálta. A vörös, égető nyelvek egymást kerülgetve szaggatták a levegőt. 
Misaki fáradtan, sokkos állapotban ült a parton, s csak bámult maga elé. Itachi mellette feküdt a földön, teljesen kiütve. Lábából ömlött a vér, mert felszakadt a sebe. 
A lány egyik kezével simogatta a fiú arcát, s közben hagyta, hogy a könnyek végig mossák az arcát. A lába tele volt sérülésekkel. Volt ahol csak apró horzsolások voltak, de olyan sebek is látszódtak, amelyek elég komolynak tűntek.
Fájdalmas merengését csak a szirénák hangos ordítása törte meg. Fáradtan arra fordította fejét, s érzelemmentes arccal nézte, ahogyan az autók sorban, éles nyikorgással megállnak, s emberek pattannak ki belőlük. 
Egy magas, ősz hajú férfi meredten bámulta őket egy ideig, majd elővette a telefonját. Hátat fordított nekik, s izgatottan beleszólt a mobilba. 
Misaki visszanézett a vízre. Nézte a fodrozódó hullámokat, ahogyan az ébredő nap fénye, s a lángok vörös árnyékai egymásba folynak. 
Egy mentős ragadta meg a vállát, s óvatosan felsegítette. Először nem akarta otthagyni Itachit, de mivel látta, hogy több egyenruhás is felérohant, már nyugodtabb lett. 
- Tud járni? – kérdezte a mentős, amikor Misaki kissé megbotlott. 
A lány válaszul csak bólintott egyet, s a saját lábán elindult a mentőautó felé. Kicsit problémás volt neki beszállni, de egy másik férfi segített neki. Bent leültették az egyik székbe, s először alkoholos oldattal lefertőtlenítették a sebeit. 
Annyira csípte őt a folyadék, hogy kezeit ökölbe szorította, de felszisszenni nem tudott. A belül érzett fájdalom sokkal erősebb volt. 
A bal lábán volt a legkomolyabb sebe. A hús szétnyílt, s a vér lassan mosta végig az alsó lábszárát. 
- Ezt itt helyben össze kell varrnunk – mondta komoran az egyik mentős, s elővett egy fecskendőt, amelyben fájdalomcsillapító volt. Beadta a lánynak, majd várt egy percet, amíg az hatni kezdett. 
Misaki kinézett a mentő nyitott ajtaján, s látta, ahogyan Itachit beteszik egy rohammentőbe. Mielőtt még az autó elindult volna, bekötöttek neki egy infúziót, s lélegeztető maszkot helyeztek az arcára. 
- Ti behozzátok? – kiabált ki egy férfi. 
- Igen, de ezt előbb el kell intéznem! – válaszolta az orvos, aki Misaki előtt térdelt. – Most ez egy kicsit kellemetlen lesz. 
A lány fel sem figyelt arra, ahogyan a férfi egy vattával elkezdte kitisztogatni a sebeit. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor elkezdte összevarrni a sebet. Az érzés olyan volt, mintha valaki erőszakkal összeráncigálná a bőrt a lábán. 
Komoran, szomorúan bambulta, ahogyan az óriási seb egyre jobban összeszűkül. 
- Kész is vagyunk. Most várnunk kell egy kicsit, aztán bemegyünk mi is a kórházba – mondta a mentős, majd kiszállt az autóból. 

Misaki hallotta, ahogyan még két autó megállt a parton. A hangos ajtócsapkodások közepette meghallott egy ismerős hangot. 
- Itachi már a kórházban van? – kérdezte Sasuke idegesen. – És Misaki?
A lány nem hallotta a választ, csak erőtlenül kihajolt a nyitott ajtón, s az ismerős hang irányába fordult. Sasuke bőszen vitatkozott egy mentőssel, s Sakura és Naruto felé iramodott, amikor meglátták. 
- Arisa! – sírt fel a lány, s megölelte a sokkos állapotba került barátnőjét. Misaki erőtlenül visszaölelt, majd maga mellé ejtette karjait. Felnézett Narutóra, aki egy kissé elmosolyodott, amikor találkozott a tekintetük. 
Misakinak nem volt ideje csodálkozni, mivel Sasuke lépett Sakura mellé. 
- Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan, s megsimogatta a lány kezét. Misaki bólintott egyet, majd hagyta, hogy egy könnycsepp végig szántsa hibátlan bőrét. 
- Sasuke! – ekkor szólalt meg jó ideje először. – Deidara meghalt. 
- Mi? – kérdezett vissza a srác, s értetlenül megrázta a fejét. – Ezt hogy érted?
- Meghalt – sóhajtotta, majd zokogni kezdett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.