Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. Children's Game III.

2011.06.13

 

Misaki kétségbeesetten rohant a nyílás felé a falon, ahonnan az elején leugrott. De amikor odaért, az összecsukódott előtte.
- Csak nem gondolod, hogy ilyen igénytelen munkát végzek? – nevette a férfi.
- Gyűlöllek!
- Tudom.
Misaki megfordult, s egy kijáratot keresett. Meglátott ugyan egy kis lyukat a fal aljában, ahol ki tudott volna mászni, de nem merte megkockáztatni, hátha csak zsákutca, és megtelik vízzel. És ha akkor Ő pont bent van, akkor megfullad.
Csak nézte az üres falakat, s tehetetlenül próbált valami titkos járatot keresni. Amikor már a derekáig ért a víz, sírni kezdett, s kezdte feladni a reményt. Kétségbeesetten, könnyes szemekkel csapkodta a falat.
- Eressz ki innen! – ordított, s közben teljes erejével nekirugaszkodott a falnak. Annyira meg volt rémülve, hogy nem gondolta át, mit tesz.
- Gyerünk! Használd az agyad! Olyan unalmas lenne az éjjel további része, ha most itt így kipurcannál!
Misakinak eszébe jutott a kis nyílás. Akármennyire is félt attól, hogy megfullad, más kijárat nem volt, úgyhogy ugyan nehezen, de rászánta magát arra, hogy megpróbál ott lent kiúszni. A falhoz lépett, s a lábával kitapogatta a nyílást. Szemét lehunyta, s vett egy mély levegőt.
Végig futottak előtte a szép emlékei, s azoknak az arcai, akiket szeret. A szülei, Hidan, Sasuke, Sakura, Kisame, Zetsu, Sasori, Deidara, az Uchiha házaspár… Itachi.
Amikor a barátja arca ugrott be neki, azonnal elszánta magát, s lebukott a víz alá. A hirtelen hideg egy kicsit megrémítette, de gyorsan besiklott a járatba.
Igyekezett nem bepánikolni a sötét járatban, s próbált mi8nél gyorsabban előrehaladni, nehogy elfogyjon a levegő.
Érezte, hogy a tüdeje már nem sokáig bírja, amikor nekiment valami keménynek. Kitapogatta az előtte levő akadályt, s közben kezdte elveszíteni az önuralmát. Annyira megijedt attól, hogy megfullad, hogy pánikszerűen kezdte csapkodni a fémfalat, ami előtte volt.
Amikor már szinte semmi oxigén nem volt a szervezetében, akkor utolsó erejével egy akkorát csapott a falra, hogy annak gyenge rögzítése megadta magát, s kidőlt.
A hatalmas víztömeg azonnal átrontott a másik terembe, ahova a járat vezetett. Misaki kisodródott a terem szélére, ahol zihálva kapkodta a levegőt, s próbálta ütögetni a mellkasát, hogy kiköhögje azt a vizet, amit véletlen lenyelt.
Miközben stabilizálta a légzését, ránézett a lefolyóra, ami a terem közepén volt. A víz halkan csobogott le benne. Igazából sosem gondolta volna, hogy valaha ennyire fog örülni egy csatornának.
- Látom elég strapabíró vagy! – vihogta a hang. – De mi lesz most? Mi lesz most?

- Semmi közöm az egészhez – mondta Naruto halkan az Uchiha ház nappalijában. – Hallottam, ahogyan az egyik rendőrt bejelentette Misaki eltűnését, gondoltam… megnézem, hogy mi a helyzet. ÉS persze, ha tudok, segítek.
- Miért segítenél pont te? – kérdezte szúrósan Sasuke. – Nem jellemző rád, hogy foglalkoznál velünk.
- Az lehet. De tudom milyen, amikor elveszítesz valakit, aki neked fontos. Amikor az édesanyám meghalt, hihetetlen fájdalmakon mentem keresztül. És azt az érzést… még neked sem kívánom – mondta lehajtott fejjel a szőke.
Sasuke akármennyire is sz6úrkálódni akart Narutoval, nem tudott erre mit mondani. Elgondolkozott egy pillanatra, majd kezet nyújtott a fiúnak.
A másik hitetlenkedve pillantott rá, majd viszonozta a gesztust.


Miksai remegő lábakkal tápászkodott fel a földről. Nekidőlt a falnak, s felnézett a plafonra, hátha megint onnan kapja a meglepetést.
- Na? Mi maradt ki? – kérdezte a hang unottan.
- A föld és az elektromosság – sóhajtotta fáradtan. Már szinte kezdte megadni magát, s nem kívánt vitatkozni az arcnélküli valakivel. Tudta, úgysem megy semmire azzal, hogyha ordibál a hangszórónak. – Csak mutasd, mi jön!
A földre négyzetek voltak rajzolva. Mindegyik ugyanakkora volt, s nem volt semmi különbség.
Ami a lány mellett volt megrepedt, majd hangos morajlással beomlott. Misaki félve nézett le a lyukba, majd meglátta, hogy onnan hatalmas, hegyes fém rudak állnak ki.
- Ha ezekre rázuhansz, azonnal meghalsz.
- Nem mondod zsenikém – horkant fel a lány.
Hirtelen az alatta lévő rész is megrepedt, majd darabokra hullott. Még éppen volt egy kis ideje elszökkeni róla. Ahogyan ugrott, a bokája kicsit kifordult. Hangosan felszisszent, s leguggolt, miközben a bokáját szorongatta.
- Így bizony bajban leszel! De legalább izgalmasabb! – nevette őrülten a férfi.
Misaki elszántsággal a szemében felegyenesedett, s próbálta kizárni a fejéből a fájdalmat. A terem túlsó végében volt egy ajtó.
- Ha oda lejutsz, akkor jön az utolsó kör – mondta a hang, majd kikapcsolta a mikronfont.
A lány felmérte, hogy a legegyszerűbben úgy jut el oda, ha végigrohan, s nem várja meg, amíg még egy kis négyzet beszakad. Minél többet vár, annál kisebb felületen mozoghat majd.
Vett egy mély levegőt, s amikor meghallotta, hogy valahol éppen megrepedt a föld, rohanni kezdett az ajtó irányába.
Nem haladt még két métert sem, amikor közvetlenül pont az előtte levő négyzet omlott szét. Hitetlenkedve nézett körbe. Ennek annyira kicsi volt az esélye, hogy nem lehetett véletlen.
- Mondtam már, hogy ha akarok, akkor közbeléphetek? És az szakad be, amelyiket én akarom. De egyszerre mindig csak egyet.
- Remek! – kiáltott fel a lány. – Tehát, akkor minden attól függ, hogy neked éppen kedved van-e megszívatni vagy nem?
- Nem. Attól, hogy mennyire jók a megérzéseim, hogy hova fogsz legközelebb lépni.
Misaki ekkor jött rá: nem rohanhat egy vonalban, mert akkor nagyon egyértelmű lesz. Akkor marad a cikkcakk – gondolta.
Először jobbra, aztán balra szökkent. De így is maximum három lépést tett meg, mert ezúttal az alatta levő szakadt be, s éppen meg tudott kapaszkodni egy másikban. Már érezte, ahogyan a fém a lábához ért.
Kiverte a víz, s remegő kezekkel felhúzta magát. Mielőtt még lenyugodhatott volna, megint felpattant, mivel a férfi könnyedén szétzúzhatta volna azt a négyzetet, amelyen éppen pihegett.
Más megoldást nem látott, minthogy megtervezés nélkül mindenfelé rohangálni kezd, s a lehető leghirtelenebb mozdulatokkal vált irányt.
Először elszaladt jobbra, majd amikor úgy érezte, váltania kell, átfordult balra. Aztán felugrott a levegőbe, s átugrott egy kockát. Aztán hátrafelé kezdett futni, majd ismét jobbra, s egyenesen.
Ő sem tudta, hogy milyen megfontolásból választotta ezt a megoldást, de úgy tűnt: beválik.
A férfi idegesen, pánikszerűen elkezdte az összes négyzetet szétzúzni, de Misaki ennél ügyesebb volt.
Még mielőtt elért volna az ajtóhoz, látta, hogy pont az a rész repedt meg, ami a kijutást jelentő ajtó előtt volt.
Vakmerően nekifutott, s közben elordította magát:
- Nem fogok így meghalni!
Elrugaszkodott az omladozó padlóról, s az ugrással felvett lendületével belökte az ajtót.
- Elegem van már belőled! Az első körben meg kellett volna halnod! – ordította a férfi. – Egy ilyen kényes libának, mint te, még a körmét is féltenie kellene!
- Csak én nem vagyok „olyan”! – állt fel remegő lábakkal. A testén horzsolások, zúzódások voltak. Csak ekkor vette észre, hogy mennyire megviselt állapotban volt. – Lehet, hogy nem velem kellett volna kezdened, és akkor már régen láthattál volna meghalni valakit! Bár elég beteges, hogy neked ez okoz örömöt.
- Leszarom! Menj tovább! Az utolsó kör úgyis a legnehezebb.
Misaki sántikálva elindult a sötét folyosón. Már egyáltalán nem félt attól, hogy mi várhat rá. Miután majdnem megégett, feldarabolódott, megfulladt, felnyársalódott, mégis milyen szörnyűség várhatott még rá a sötétségben?

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.