Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Új lovag a láthatáron?

2011.05.31

 

Sakura


A tömeg türelmesen kerülgetett. Senki nem szólt rám, hogy miért állok sóbálvánnyá meredve a járda közepén, és mit bámulok kitartóan a messzeségben. Én se tudtam mire jó ez, hiszen egyértelmű volt a képlet: le lettem pattintva. Feleslegesen várakoztam.

Egy meleg kéz érintése rántott vissza a valóságba. Az ujjaimra kulcsolódott és gyengéden húzni kezdett egy közeli pad felé.
Már megint Ő volt.
Kivételesen nem bántam, hogy velem van. Ahelyett, hogy leültem volna, gondolkodás nélkül a ruhájába bújtam, hogy ne lássák az arcom. Senki ne vegye észre, hogy sírok. Ő pedig tűrte, még át is ölelt, én meg úgy kapaszkodtam belé, mint még soha senkibe.

- Fújd ki az orrod! – nyújtott nekem később egy zsepit, amit hálásan megköszönve elvettem tőle.
- Nem fog visszajönni értem, igaz? – kérdeztem szipogva, és egy nagyot trombitáltam a hófehér zsebkendőbe, majd kötelességtudóan visszanyújtottam neki.
- Tartsd csak meg! – hárította a mozdulatot egy halvány mosollyal.
- Minek csókolt meg Naruto, ha azt a másik lányt szereti? – fakadtam ki keserűen.

Annyira becsapva éreztem magam!

Választ nem kaptam, helyette támaszom együttérzően megsimogatta a fejem, mint egy kisgyereknek, és újra magához vont. Ez jólesett. Megnyugtatott.

- Van kedved sétálni? – vetette fel később, amikor végre befejeztem a bőgést, és a mosdóban rendbe szedtem magam.

Legszívesebben hazamentem volna, de olyan kedvesen kérdezte, hogy nem volt szívem visszautasítani.

- A tevéket még nem láttam. Ha gondolod, megnézhetjük - feleltem zavartan, mert elég furán alakultak a dolgok. Az előbb még mindkettőnknek más partnere volt, de úgy tűnt, őt nem zavarta nagyon a csere.
- Mehetünk, de van egy kis baj – közölte komoly képpel. – Tudod, kicsit félek a tevéktől, szóval foghatnád séta közben a kezem – pislogott rám ártatlanul, mintha valóban aggódna egy esetleges teve támadás miatt.

Elmosolyodtam, hogy már megint miket mond. Nem értettem miért viccel folyton ilyenekkel, mintha én valami jó nő lennék, és udvarolni akarna, de most felvidított ezzel a viselkedéssel.

- Akkor nézzük meg a nyulakat! Azoktól csak nem rettegsz – javasoltam vidáman, hogy azért is ellent mondjak neki. Hihetetlen, milyen csalódott képet vágott, amivel kicsikarta belőlem az első önfeledt nevetést.
- Nem fázik a kezed? – próbálkozott pár perc múlva ismét, és még számos új ötlettel állt elő, hátha végre megadom magam.

Kitartó volt, én egyre jobb kedvű, és természetesen hajthatatlan. Egy nap elég volt egy fiúval kézenfogva sétálgatni, és az is hogy végződött! Nem akartam megint ennek az emlékét felidézni. Kellemesebb volt tehát ezen a butaságon civódni, és jókat nevetgélni.

- Lassan zárnak. Van még valami, amit szívesen megnéznél? – kérdeztem tőle, mert eddig csak arra mentünk, amerre én akartam.
- A Tenger élőlényei részt nagyon szeretem – mosolygott rám.

Utoljára tehát oda vettük az irányt. Egy sötét folyosón sorakoztak a látnivalók, mintha egy különleges barlangban jártunk volna, még a falai is sziklás belsőt idéztek. Mindegyik akvárium másként volt berendezve. A színes kishalak engem is rabul ejtettek. Elragadtatva bámultam a vidám bohóchalat, a törékeny tengeri csikót, a számos szivárványszínű csodát. A korallokat, a tengeri sünt, az apró rákokat, csigákat, kagylókat.

- Itt annyira szép minden – sóhajtottam fel.

Amikor a cápák alatt sétáltunk végig az üvegfolyosón, teljesen elvesztettem az időérzékem. Ámulva figyeltem a fölöttünk úszkáló félelmetes teremtményeket, és közben észre se vettem, hogy Sasuke kezét szorongatom.

Meglepett, hogy hirtelen beugrott a neve. Mikor ránéztem és észrevettem, hogy jó ideje ő meg engem bámul, nagyon zavarba jöttem. Elakartam engedni a kezét, de ő nem hagyta. Senki nem volt már itt rajtunk kívül, csak a hangszórókból hallatszott valami lágy, sejtelmes zene, de a feldübörgő szívverésemtől alig hallottam.

- Szeretnélek megcsókolni – húzott magához közelebb.

A gyomrom görcsbe ugrott, ezerszer jobban fickándozott bennem a feszültség, mint amikor Narutóval voltam. Féltem, de be kellett valljam, kicsit vágytam is rá. A keserű tapasztalat viszont óva intett attól, hogy újra engedjek az ösztöneimnek.

- Bántanál te is – válaszoltam, és próbáltam kettőnk közé támasztani a kezem, hogy ne tudjon elérni.

Megértett. Elengedett, pár pillanatra hátat fordított, és amikor ismét rám nézett, újra mosolygott, mintha mi sem történt volna. Hálás voltam érte.




Naruto


Hinata egy hatalmas pofonnal adta a tudtomra, hogy mi a véleménye rólam. Nem csodálkoztam, tényleg egy marha voltam. Kárvallottan bandukoltam vissza, hogy legalább Sakurától bocsánatot kérjek.

Megdermedtem, amikor az Uchiha karjai közt sírni láttam. Sasuke megérezte, hogy bámulom őket, és felém fordult. A szemében olyan mérhetetlen harag villant, hogy egyből összébb húztam magam. Ha nem kellett volna Sakurát pátyolgatnia, tuti, hogy itt és most azonnal földbe döngöl. Megérdemeltem volna, ezt én is jól tudom.

Intettem, hogy hazamegyek és ráhagyom a lányt. Biztosra vettem, hogy nagyon fog vigyázni rá.

Otthon céltalanul bámultam a plafont. Szombat este minden haverom bulizni ment, nem akadt senki, akivel beszélni tudtam volna. Vágytam a cseresznyevirág illatú szobára, az apró, keskeny ágyra, Sakura hangjára. Ő tuti ontaná magából az ötleteket, hogyan szerezzem vissza Hinatát; de a kedves szoba, a baráti tanácsok már elérhetetlen vágyálomnak tűntek. Bántott, hogy összetörtem a legjobb barátom szívét, hogy kihasználtam, és utána elárultam az érzéseit. Egy ocsmány féregnek éreztem magam. Nevetnek kellett kínomban, hogy pár nappal ezelőtt meg még én féltettem más fiúktól.

Lefürödtem, pizsamába bújtam, de képtelen voltam aludni. Éjfélkor meguntam ezt a lehetetlen helyzetet, tapogatózni kezdtem a papucsom után és a szomszédba indultam. Nem tudtam tovább kétségek közt lenni.

Nyitva volt az ablak. Ha zárva találom, valószínűleg nem lett volna képem bekopogni, de így bíztatásnak vettem, hogy bemerészkedjek. Hallottam az ágy felől szűrődő egyenletes szuszogást, tehát Sakura mélyen aludt. Csak egy pillanatig haboztam, hogy mit tegyek. Már éppen emelni készültem a takarót, mikor a sötétben valaki elkapta a csuklóm, és hátulról betapasztotta a szám. A tenyere határozottan megakadályozta, hogy ijedtemben felkiáltsak, a kezem pedig annyira megszorította, hogy könnyek szöktek a szemembe.

- Kitekerem a nyakad, ha még egyszer éjszaka átjössz ide – suttogta a támadóm. Hogy Sasuke az, és nem egy betörő, nem sokáig vígasztalt. A fájdalom a csuklómon szinte elviselhetetlenné vált. Egyből bólogatni kezdtem, hogy megértettem, csak engedjen el végre.
- Csak bocsánatot akartam kérni – magyarázkodtam, de belém fagyott a szó, amikor megláttam, hogy a sarokból előveszi a baseballütőt.
- Megyek – nyöszörögtem ijedtemben, és úgy ugrottam ki az ablakon, mint akit puskából lőttek.




Sakura

Kisnyuszikkal álmodtam. Puha szőrű, aranyos nyuszikákkal, akiket az arcomhoz tartottam, mert olyan selymes volt a bundácskájuk. Melegen simogatták a bőröm, közben nevettem, hogy milyen édesen mozgatják az orrocskájukat. Este még azt gondoltam, hogy nyomasztó dolgok fognak gyötörni, talán nem is tudok elaludni, de mintha egy meleg tenyér simult volna a hajamra, mint amikor Sasuke megsimogatta a fejemet. Azonnal elmúlt az idegességem, csak a pöttöm kis ugribugrik maradtak.

Reggel le is rajzoltam őket. Aztán magamat is odarajzoltam a képre, és végül Sasukét is. Egy réten voltunk, valami kellemes, napsütötte helyen és együtt játszottunk a tapsifülesekkel. Kezdtem megbízni a fiúban. Megnyugtatott, hogy tiszteletben tartja, ha valamire nemet mondok. Tegnap hazáig sétáltunk a buszozás helyett és beszélgettünk. Egész úton mesélt vagy kérdezgetett. Nem fogytunk ki a témából. Ha egy pillanatra elakadtunk, megint bepróbálkozott, hogy megfogja a kezem. Persze ezen csak nevettem. Nagyon jól éreztem magam vele.

Ezek az emlékek elhalványították azt a csalódottságot, amit Narutóval kapcsolatban éreztem. Az az áruló még csak nem is hívott, hogy hazaértem-e? Biztos kibékültek a macájával, és nála töltötte az estét, ezért nem jutott ideje, hogy rám is gondoljon.

Délután csöngettek. Anya ment ajtót nyitni és hallottam a hangján, hogy igencsak meglepődik. Kíváncsian kukucskáltam ki, hogy ki érkezett, és elpirultam, amikor megláttam Sasukét. Apám idegesen tologatni kezdte az orrán a szemüvegét, míg bemutattam őket egymásnak, anyu viszont mintha örült volna, hogy Narutón kívül mással is barátkozom. Pár perc kínos beszélgetés után végre megengedték, hogy a szobámba menjünk, bár nekem ez se volt könnyebb helyzet. Azonnal beugrott, hogy legutóbb, mikor meglátogatott, milyen csúnyán bántam vele.

- Remélem nem haragszol, hogy átjöttem – kérdezte huncut mosollyal, amikor bezárult mögöttünk az ajtó.
- Nem. Most ígérem, nem ütlek le – feleltem szégyenkezve a múltkori kirohanásom miatt. Csak legyintett, hogy szóra sem érdemes, és kíváncsian szétnézett nálam, mintha most járna itt először.
- Ezt te csináltad? – csapott le a nyulas képre, mielőtt megakadályozhattam volna. Riadtan kaptam a papír után, nehogy kiszúrja, hogy őt is rárajzoltam.
- Az csak egy firka – védekeztem és próbáltam elvenni tőle, de ő ezt arra használta, hogy ellenkezzen velem. Hiába nyúlkáltam a papír után, csak nevetve a magasba tartotta és a másik karjával meg átölelt, hogy mozdulni se bírjak.
- Nocsak! Lerajzoltál bennünket? – lepődött meg, amikor felismerte magát a képen. Ettől már jobban nem is sikerült volna zavarba hoznia. Hosszasan bámulta a művem minden részletét, és csak annyit kérdezett:
- Miért pont nyulak? Szereted a szapora állatokat? – húzódott megint kaján vigyorra a szája, de közben engesztelően magához ölelt, mert látta rajtam, hogy a szégyenkezéstől lassan megsemmisülök.
- Hülye – nyögtem és igyekeztem kibújni a karja alól, de ő, - ha már megkaparintott - úgy döntött, hogy nem enged el ilyen könnyen.

Visszatette a rajzomat a polcra és mindkét karját körém fonta. Megölelt, mint az állatkertben. Zavaromban csak pislogtam, de végül én is a derekára tettem a kezem, igaz elég bátortalanul. Hallottam, hogy elégedetten sóhajt, hogy próbálom a magam módján viszonozni az ölelést.

- Tőlem nem kell félned, oké? – suttogta a hajamba.

Hittem neki, mert fura fiú volt, de valóban nem bántott sose. Inkább kedvesen bánt velem, igyekezett a kedvemben járni, amivel csak lehet.

- Kipróbálhatom az ágyad? – engedett el hirtelen, és a következő pillanatban már rá is vetette magát.
- Ööö… anyukám nem örülne, ha ott találna – figyelmeztettem, de csak nevetett az aggodalmaskodásomon.
- Hoztam nektek sütit – nyílt ekkor az ajtó.

Vendégem ijedtében a túloldalon levetette magát a földre. Alig bírtam komoly maradni, olyan vicces volt a riadalma. Anya csak meglepődve nézett szét, hogy hová lett hirtelen.

- Biztos ide esett – jött egy bizonytalan hang az ágyam alól. Sasuke nem volt túl jó színész, de nagyon igyekezett elhitetni, hogy épp ott van dolga.
- Kerestek valamit? – kérdezte anyu döbbenten.
- Csak a mamuszt – bukkant elő Sasuke a bolyhos rózsaszín lábbelimmel.
- Már van rajtad papucs, minek a mamusz is? – nézett rám szegény anyu csodálkozva.
- Én akarom felvenni, elég fázós vagyok - válaszolt helyettem Sasuke.
- Akkor keresek valamit, mert nem hiszem, hogy ez rád menne – vette ki a kezéből anya kissé értetlenül, mert eléggé furcsállotta a szitut.
- Köszönöm.
- Ugye mondtam, hogy nem kéne ott fetrengeni! – fedtem meg Sasukét, amikor ismét kettesben maradtunk.
- Muszáj volt kipróbálni – tudod – hogy milyen a rugózása – felelte perverz mosollyal. - Amúgy meg te is feküdhettél az enyémben, szóval ne légy irigy! – pirított rám.
- Ezzel kapcsolatba, már régen akartam kérdezni, hogy mi történt akkor? – böktem ki lángvörösen, ha már a témánál tartottunk.
- Ami szokott egy fiú és egy lány között éjszaka. Elcsábítottalak, te meg hagytad magad – jött a döbbenetes válasz.
- Mit csináltam? Nem mondhatod komolyan, hogy én ott akkor AZT csináltam veled – hebegtem rémülten.
- Miért? Ennyire nem emlékszel rá, hogy milyen jól érezted magad? – húzta tovább az agyam.
- Viccelsz ugye? – néztem riadtan a szemébe.
- Persze – nevette végre el magát, hogy sikerült így rám ijesztenie.
- Ez nem volt mókás! – duzzogtam, és képtelen voltam vele nevetni.

Odajött, hogy megint átöleljen vigasztalásként, de az ajtó ismét nyílt.

- Itt egy kis frissítő – libegett be anyu egy újabb tálcával.
- Nincs kedved átjönni filmezni? Anyám csak egyszer jönne be, és nem zavarna többet – ajánlotta Sasuke, mert ez már elég kínos volt, hogy szinte percenként törnek ránk, pedig nem is tettünk semmi olyat, ami félreérthető.
- Inkább menj most el! Biztos van jobb dolgod is, mint velem lógni – feleltem csüggedten, mert beláttam, hogy ez tényleg nem mehet így tovább.
- Elküldesz megint? – kérdezte csalódottan.

Erre nem tudtam mit felelni, csak tehetetlenül megvontam a vállam.

- Engem nem zavar az anyukád. Tulajdonképpen még tetszik is, hogy így félt téged – ült le az ágyamra és egy fényképalbumot kezdett lapozni.

Este sokáig tűnődtem rajta, hogy miért ilyen kedves velem. Úgy aludtam el, hogy rá gondoltam. Aztán megint jöttek a nyuszikák és a meleg cirógatás. Valahogy ez teljesen másabb volt, mint a tegnapi álmom. A selymes érintéseket már nemcsak az arcomon éreztem, hanem a ruhám alá is bekúsztak. Egyre merészebb helyeken, egyre forróbban simogattak. Hirtelen rájöttem, hogy ez nem is álom. Meglepetten nyitottam ki a szemem, de a sötétben nem láttam, ki fekszik mellettem.

- Naruto? – tippeltem, mire a matató kéz ledermedt. Mielőtt felgyújthattam volna a villanyt, libbent a függöny és az illető elillant a szobámból.

Előző

Következő

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.