Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11. Amikor már látlak, nem csak nézlek

2011.06.19

 

Sakura


Délelőtt rajzolgattam, nem volt kedvem tanulni. Kicsit csalódott voltam, hogy Sasuke éjszaka nem jött át, pedig kezdtem megszokni a gondolatot, hogy együtt legyek vele. Talán azért született az a különös álom is, amelyhez hasonlót még nem álmodtam. Még az emlékébe is belepirultam.

- De jó lenne tudni, hogy most mire gondoltál – zökkentett ki egy mély hang az ábrándozásból.
- Rád – válaszoltam meggondolatlanul. Eléggé meglepődtem, pedig Sasuke kivételesen az ajtón keresztül érkezett.
- Rám? Ez nagyon hízelgő. Főleg, hogy fülig pirultál – ült le mellém a szőnyegre.
- Csak álmodtam valamit, az jutott eszembe. Ne gondolj semmi rosszra – védekeztem egyből. Persze, sose tudtam hazudni. Éreztem, hogy az arcom lángol még így is, pedig csak szépíteni próbáltam az igazságot. Reszkettem attól, hogy rájön, miről fantáziáltam.
- Az álmodat rajzolod?

Én hülye! Mintha lassított felvételen láttam volna magam, és ezt az egész kínos szituációt, amibe kevertem magam. Lenéztem az előttem lévő papírra, aztán kifutott a szín az arcomból. Egy rózsaszirmokban fürdő, meztelen lány feküdt előttem a képen. Lehunyt szemekkel, széttárt combokkal úszott a gyönyörben, és az egész jelenést egy férfikéz tartotta.

A rajz rendkívül kidolgozott volt. Látszott, hogy órák óta szöszmötölök rajta. Elmosódott vonalakat használtam, sejtelmesen árnyékoltam, így tökéletesen sikerült visszaadnom a pillanat álomszerű hangulatát. A legigényesebb művem volt, pedig nem is voltam tudatában annak, hogy min dolgozok. Hát, mit mondjak? Szépen kirajzoltam magamból a titkomat…

- Sakura… olyan jó lenne, ha felébrednél – hallottam meg hirtelen közvetlen közelről Sasuke suttogó hangját. Beleborzongtam az ismerősnek tűnő mondatba, bár nem értettem, miért mondja ezt most nekem, és hol hallottam már.
- Te is elég nyúzottnak tűnsz. Talán nem aludtál? – tereltem kétségbeesésemben. Közben fél kézzel a rajzomra tenyereltem, és megpróbáltam összegyűrni, eltüntetni, azonnal megsemmisíteni. Nem jött össze. Sasuke keze az enyémre nehezedett, mielőtt bármit is tehettem volna vele. Határozottan kihúzta a lapot az ujjaim közül, és anélkül, hogy rápillantott volna, hengerbe tekerte. Az íróasztalomról vett egy befőttes gumit és könnyedén rácsúsztatta, aztán egy magas polcra tette, majd visszaült mellém. Pontosabban az ölébe húzott, és a vállamra hajtotta a fejét, aztán válaszolt végre:
- Nem. Nem alszom mostanában túl sokat – mormolta, és nagyot sóhajtott. Forró lehelete megcsiklandozta a nyakam, a karjai szorosan körém fonódtak, emiatt a szívem már megint úgy verdesett, mint egy riadt kismadárnak.
- Pihenj nyugodtan, ha akarsz. Én nem zavarlak – dadogtam. – Ugye nem apukáddal vagy Itachival történt valami rossz? – aggódtam. Kezdtem végképp nem érteni, mire ez a nagy elkeseredettsége.
- Jól vannak. Ne idegeskedj, nincsen semmi gond. Csak fáradt vagyok.

Szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy akkor miért nem maradt otthon aludni, de attól tartottam, hogy gorombáskodásnak venné. Igazából örültem, hogy inkább hozzám jött, még ha nem is olyan vicces és vidám, mint amilyen máskor szokott lenni.

Kis idő múlva megjelent anyukám, és hozott egy kis harapnivalót. Én egyből kimásztam Sasuke öléből, bár anya nem tűnt mérgesnek, hogy összebújva talált bennünket.

- Tényleg lefekhetsz a helyemre, ha akarsz – ajánlottam újra, mert szegény fiú borzalmasan festett. Kicsit evett a sütiből, de utána megint olyan szomorúnak tűnt. Ösztönösen elindult a kezem felé, valahogy segíteni akartam neki, ezért magamhoz húzzam.
- Utálom az alvást – közölte szárazon, majd hálásan hozzám bújt.
- Csinálhatnánk valami klassz dolgot délután, ami felráz. Ugye itt maradsz ebédre? – lelkesedtem be.
- Szeretnéd, hogy maradjak? – kérdezte csodálkozva.
- Persze. Anya nagyon finomat főz ma, utána meg elhívhatnánk Narutóéket, és elmehetnénk együtt a Vidámparkba. Ilyenkor nincsenek sokan, gyorsabban feljut az ember mindenre. Vagy nincs kedved? Túl fáradt vagy hozzá?
- Tőlem mehetünk. És ebédig mit csináljunk? – élénkült fel.


A szüleim örömmel vették, hogy a vendégünk ebédre is marad, és délután is programunk lesz. Valahogy mindig meg voltak ijedve, hogy nincs barátom, barátnőm, és ha Naruto elpártol mellőlem, egyedül maradok. Pedig nekem eddig bőven elég volt a szőke, és nélküle se éreztem magam magányosnak. Most viszont élveztem Sasuke jelenlétének minden pillanatát. Még tanulni is jó volt vele, bár a matek példa helyett szívesebben figyeltem az arcát, a szépséges szemeit, a huncutul meredező, tüsi fürtjeit. A hangjában pedig volt valami szexi.

- A szögfüggvényeket magyarázom éppen neked, és te közben elpirulsz? Hol jár az eszed, te lány? – szólt ilyenkor rám nevetve. Szerencsére sose hozta fel a pikáns képet, amit elkobozott tőlem, így kezdtem megnyugodni, hogy nem gondol felőlem semmi rosszat, amiért unalmamban ilyet rajzolgattam.

Egy után megjelent Naruto, Hinatával pedig a buszmegállóban találkoztunk. Csodálkozva néztem, ahogy a lány szabályszerűen a nyakába ugrott a szöszinek, aztán percekig csak egymás szájában turkáltak a nyelvükkel, és nem foglalkoztak vele, hogy mindenki őket bámulja.

- Szia! Úgy örülök, hogy ezt kitaláltad! Már olyan régen jártam a Vidámparkban – fordult felém percek múlva mosolyogva Hinata, amikor túl voltak a kölcsönös mandulaviziten.
- Mi minden évben eljövünk a családdal és azt gondoltam, jó móka lenne – feleltem megilletődve a dicsérettől. Sasukét csak egy vigyorgó „sziával” köszöntötte, aztán újra elmerültek egymásban Narutóval.

Én kb. egy méterre ácsorogtam Sasuke mellett, és csak most jutott eszembe, hogy köztünk elmaradt az üdvözlő csók, és a kezem se fogta meg idefelé, ahogy szokta. Ha nem beszéltünk volna egymáshoz, tán még az se tűnt volna fel senkinek, hogy együtt vagyunk. Talán valami rosszat tettem? Megharagudott?
Ideges lettem.

- Mi lenne, ha ma fiú napot tartanánk? – szólalt meg váratlanul Naruto. Közben úgy hátba vágott, hogy mérgemben elkaptam a csuklóját, és egy jól irányzott mozdulattal a földre küldtem.
- Aszta! Te aztán tudsz verekedni! – lepődött meg Hinata.
- Én tanítottam… Csak tudnám, hogy minek, mert azóta folyton püföl – kászálódott fel fájdalmas képpel Naruto.
- Mit csapkodsz? – morogtam neki, pedig nem a hátbavágás volt az igazi ok, amiért ennyire ingerült voltam. Észrevettem, hogy a buszra várakozó fiatal lányok közül többen Sasukét méregetik. Biztos azt hiszik, hogy szabad préda, és emiatt valami vörös köd szállt az agyamra.
- Milyen az a fiú nap? – kérdezte Hinata.
- Hát az egy remek dolog! Kivételesen ti udvarolhatnátok nekünk. Természetesen én állom a belépőjegy árát, meg mindent én fizetek, de a pénz odaadom neked, és te rendezed. Meg legyeskedj körülöttem, és légy ma te a kezdeményező. Olyan izgi, amikor egy lány a rámenősebb – vigyorgott idétlenül Naruto, és rákacsintott Sasukéra.
- És ez mire jó? – csodálkozott a barátnője. Én se nagyon értettem a lényegét, de ekkor Naruto magához húzta és súgott neki valamit, amire felderült az arca. – Rendben! – bólogatott lelkesen.
- Ez nem furcsa? Mármint nem égő egy lánynak ajnározni a barátját? – kérdeztem óvatosan, mert el nem tudtam képzelni magam ebben a helyzetben, még ha Hinatának ez tetszett is.
- Ugyan, Sakura-chan! Ez teljesen bevett szokás. Néha kell a csere, hogy a fiúk is érezzék a törődést. Ugye, Sasuke-kun?
- Jah… - felelte Sasuke bizonytalanul. Szerintem ő se hallott még ilyen fiú napról, de tuti legyezgette a hiúságát, hogy most esetleg körbe ugrálom. Már nyúlt is a zsebébe, hogy pénzt adjon. Nem akartam lemaradni Hinata mellett, ezért elvettem tőle. Ha nehezen is, de beleegyeztem ebbe a játékba.
- Jobb, ha azonnal Sasukéba karolsz, mielőtt valaki lecsap rá – figyelmeztetett a Hyuuga lány nevetve, és ő azonnal megragadta a párját, hogy feltuszkolja az éppen érkező buszra.
- Gyere! – léptem én is elszántan Sasuke mellé, és harciasan addig tolakodtam vele, míg egy ülőhelyet is sikerül szereznem neki.
- Szerintem, nem tiltja a szabályzat, hogy az ölembe ülj. Így ráadásul könnyebben tudnál vigyázni rám – javasolta, amikor a tömeg már majdnem elsodort mellőle. Az álszent vigyorából ítélve, egyre jobban tetszett neki ez a csere dolog.
- Oké. De nem nyúlhatsz a ruhám alá – figyelmeztettem.
- Sakura, az most a te dolgod lenne…
- Tessék? – képedtem el.
- Hát, valahogy éreznem kell a törődést! Az nem elég, hogy csak kiszorítod a vért a lábaimból, valamivel kárpótolnod kéne, hogy széknek használsz.
- Te mondtad, hogy üljek az öledbe! – méltatlankodtam. - Nesze, megsimogatom az arcod, ha annyira akarod – húztam kétszer végig a kezem rajta, de ő nevetve elkapta, és a tenyerembe csókolt.
- Én ettől sokkal gyengédebben, és lelkesebben szoktam csinálni – panaszkodott.
- Így? – próbáltam újra türelmetlenül.
- Lágyabban, ha lehet – dőlt hátra az ülésben, és még a szemét is lehunyta, mintha annyira kellemesen érezné magát.
- Kisasszony, ezt még nézni is borzalom! – szólalt meg mellettünk egy idős bácsi. – Nem egy békát fogdos. Nem tudná kicsit több érzéssel? – kérdezte. Haragosan fintorogtam, hogy mit szól bele, de megpróbáltam újra.
- Ez már jobb – mosolyodott el Sasuke. – De… én egy puszit is adnék ilyenkor neked – mormolta.
- Puszit? – Még mit nem akarna! Idegesen Hinatáék felé néztem. Ő már határozottan kényeztette Narutót. Majdnem mellettünk álltak, így jól láttam, hogy a keze a fiú pulóvere alatt jár. Na, szépen vagyunk! Akkor Sasuke is kap egy puszit, ha annyira ez minden vágya, de a taperolásról már szó sem lehet! Rávillantottam a szemem a kisöregre, hogy ne kukkoljon, aztán óvatosan cuppantottam egyet a somolygó fiú homlokára. Naná, hogy tetszett neki!
- Az arcomra is…
- Tessék – tettem eleget a kérésnek kényszeredetten. Közben azt sasoltam, vajon figyelnek a buszon bennünket. Nagyon kínos volt.
- Az orromra is… A szememre… Egy nagyobbat a számra… És a nyakamra is kérhetnék? – sorolta Sasuke élvetegen a kívánságait, és én engedelmesen mindenhova adtam neki.
- Meg vagyunk? – érdeklődtem krákogva, mert már tűzpiros volt az arcom, olyan zavarban voltam.
- Igen. Most benyúlhatnál a pólóm alá – mondta, és jót nevetett, amikor sértődötten hátat fordítottam neki.
- Tudd, hogy hol a határ! – figyelmeztettem.


A Vidámparkban könnyebb dolgom volt. Csak fizetnem kellett és mindig a kezéért nyúlni. Annyira belejött a szerepébe, hogy ha véletlenül elfelejtkeztem róla, egyszerűen megállt ott, ahol hagytam, és addig nem mozdult, míg vissza nem mentem érte, és magammal nem húztam. Komolyan kezdett úgy viselkedni, mint egy elkényeztetett kisgyerek. Én kissé türelmetlen voltam emiatt, mivel fogalmam se volt róla néha, hogy mit vár el tőlem. Bezzeg Hinata élvezettel szolgálta ki Naruto igényeit. Hamar el is szakadtunk egymástól, mert a két fiú teljesen máshová akart menni, így mi a hullámvasút felé vettük az irányt, míg ők az Elvarázsolt kastélyhoz mentek.

Szerettem a félelmetes dolgokat, bár gyakran ijedten markolásztam a biztonságot nyújtó meleg kezet, nem azért, mert ez volt a feladatom. Lassan kezdtem megszokni, hogy én kezdeményezek. Egyre bátrabban értem hozzá. Valahogy megnyugtatott, hogy ez csak egy játék, amiben kötelességem is nyúlkálni hozzá, így nem gondolhat rosszat rólam, amikor átölelem, vagy puszit kap tőlem. Az is lelkesített, hogy örömmel vette minden megmozdulásom. Tetszett neki, ha nem kellett nógatnia, hanem magamtól karoltam át, vagy csókoltam.

- Nézd, itt a Szerelmesek barlangja! – mutatta az újabb látványosságot. Mióta kitalálta Naruto ezt a fiú napot, hirtelen nagyon virgonc lett. Már nyoma se volt rajta a délelőtti szontyorgásnak, mintha teljesen kicserélték volna. - Ide kötelező bemennünk – mondta huncut mosollyal. Ráhagytam, elvégre most azt csináltuk, amit ő akart.
- Miért kell itt ilyen sokat várni? – Szinte csak mi voltunk a sorban, pangott a park, ezért néztem értetlenül a tőlünk alig pár évvel idősebb csónakos fiúra, aki csak kaján vigyorral nyugtázta a türelmetlenségem.
- Látom, nem voltál még itt. Ugye, kislány? – nevetett.
- Nem – válaszolt helyettem Sasuke. – És akkor mi van? – tette hozzá mogorván.
- Hát tudjátok, idő kell a szerelmeseknek, hogy hangulatba jöjjenek. Értitek? – felelte kétértelmű hangsúllyal.

Én nem értettem, de mindegy volt, mert végre elénk himbálózott egy üres ladik. Az a majom segített beszállni, aztán szépen elindultunk. Nem kellett evezni, a hajó magától siklott egyenletes tempóban a vízen. Úgy volt kialakítva, hogy kényelmesen ülhettünk egymás mellett, így gond nélkül a kezébe kapaszkodhattam, amikor hirtelen erősebben kezdett ringani a csónak, és kicsit megijedtem, hogy felborulunk.

- Ezt tuti azért csinálják, hogy a lányok beijedjenek – állapította meg Sasuke elégedetten. Élvezte a végeredményt, hogy máris egész közel kerültünk egymáshoz a kis malőr miatt.
- Én nem vagyok az az ijedős fajta – hazudtam, de gyorsan rájöttem, hogy ezt nem kellett volna.
- Valóban? Akkor nem sikítasz, ha az ölembe ültetlek és felhúzom a fölsőd, aztán megcsókolom a melled? – érdeklődte csillogó szemmel. Javíthatatlan!
- Nem. Te fogsz sikítani, mert jól tökön rúglak – nyújtottam rá a nyelvem és azért is arrébb húzódtam tőle.
- Most nagyon elhanyagoltnak érzem magam – nyafogta. – Hinata bizos nem lenne soha ilyen kegyetlen Narutóval – sajnáltatta magát.
- Naruto biztos… - azt akartam mondani, hogy tuti nem mondana ilyen mocskos dolgokat, de rájöttem, hogy ez nem igaz. Naruto nem csak mondaná, de meg is tenné. Ha ők már voltak itt, valószínűleg az első kanyarnál félpucéran csókolóztak, és kitelik tőlük, hogy az utazás végére még egy gyereket is összekalapálnak, amilyen vérmesek.
- Narutóék nagyon szerelmesek. Biztos kihasználják, hogy itt kicsit kettesben lehetnek – mondta Sasuke, mintha kitalálta volna a gondolatom. A hangja kicsit csalódott volt, mintha irigyellné őket.

Narutóék szerelmesek… Elgondolkodtam rajta, hogy mi vajon azok vagyunk-e? Az biztos, hogy én valami egész furát éreztem mindig, ha Sasukéval voltam, vagy rá gondoltam. De hogy ő mit érez? Fogalmam se volt róla.

A kis csónak csendesen úszott velünk. Valóban olyan volt, mintha egy hegy gyomrában járnánk. A falak sziklaszerű kiszögeléseit színes fényekkel világították meg. Néha egy egy vászonra festett szerelmes jelenetet ábrázoló kép bukkant elő. Csókolózó pár, összefonódott testek… meztelenség… Aztán egyre több zöld növény és színes virág tarkította a kőpárkányokat, valahonnan pedig egyre hangosabban muzsikát hallottam. A szemem elkerekedett a gyönyörűségtől, amikor egy tágas, kupolás helyre értünk. Mintha egy őserdő közepén rejtőző tavacskán csónakáztunk volna. Fák és virágok ölelték körbe az egészet. „ Vallomások szigete „ – olvastam a cirkalmas kiírást és a csónak váratlanul kikötött velünk.

- Itt biztos ki kell szállni – hallottam meg Sasuke hangát és hagytam, hogy kiemeljen az apró kis mohás területre.
- „ Mondd el, amit érzel, és ha utána megcsókoljátok egymást, örökre együtt fogtok maradni. „ – betűztem tovább az utasítást. Micsoda nyálas szöveg!
- Most szerelmet kéne vallanod – fordította le a feladatom Sasuke mosolyogva, mintha én nem értettem volna. A baj ott kezdődött, hogy fogalmam se volt, mit mondjak.
- Nem kezdenéd te? – jutott eszembe a mentő ötlet.
- Nem-nem! Hallani szeretném végre, hogy mi jár a kis kobakodban, amikor rám gondolsz – fogta gyengéden a két kezébe az arcom, és várakozva figyelte a válaszom.
- Hát én… nagyon kedvellek – nyögtem. Több nem jutott eszembe, mert annyi érzés kavargott bennem, mégis képtelen voltam őket értelmesen megfogalmazni. – Szeretek veled lenni. Bejössz. Örülök, hogy a barátnőd lehetek – ismételtem az ő régebbi kérdéseire adott válaszaimat.

Úgy tűnt, hogy még várna valamit, de hiába erőlködtem, semmi mást nem tudtam mondani neki.

- És te? – kérdeztem vissza gyámoltalanul.

Semmit nem szólt, hanem az arcom közelebb húzta és gyengéden megcsókolt.

Hirtelen felerősödött a zene, és a csónak inogni kezdett, mintha fel akarná hívni magára a figyelmet. Gyorsan visszaültünk, nehogy ott hagyjon, és az út további részében nem nagyon szóltunk egymáshoz.

- Ez nagyon kellemes fiú nap volt – mondta búcsúzáskor. Valahogy nem hittem neki. Éreztem, hogy a barlangban többet várt volna tőlem. Talán valóban azt, hogy szerelmet valljak. Nem gondoltam, hogy a szüleim kihallgatnak, de nem is az utcán akartam erre rákérdezni.
- Nekem is tetszett, hogy a kedvedben járhattam – feleltem őszintén, és lábujjhegyre ágaskodtam, hogy utoljára megcsókoljam. Mohón kapott a szám után, aztán szomorúan intett, amikor bementem a házba.

Tanácstalanságomban egész este rágtam magam. A szüleimnek a délutánról csupa szépet meséltem, de a végét illetőleg bizonytalan voltam. Éreztem, hogy a szigeten elrontottam Sasuke kedvét, csak azt nem tudtam, hogy mivel tegyem jóvá. Végül szokás szerint a szomszédba indultam tanácsért.

Naruto elég goromba volt, talán azért, mert éppen a tükörben illegette magát, amikor megleptem. Alsógatyában pózolt és ki-be feszítgette a hasát, mintha lett volna valami különbség… Eléggé ingerült lett, hogy ebben a fontos műveletben megzavartam. Röviden elmeséltem a szitut, de utána kaptam érte hideget-meleget. Még azt is mondta, hogy nálam lassúbb felfogású élőlényt még nem látott. Meg hogy örüljek a szerencsémnek, amiért Sasukénak még van türelme hozzám. Aztán a kezembe nyomott egy aranybarna flakont, - valami masszázs olajat - és azt tanácsolta, hogy ha meg akarom tartani a lovagomat, akkor ma éjjel bedobom magam, és mindenben a kedvére teszek. A „mindenben” – t úgy hangsúlyozta, hogy én is felfogtam, „arra” gondol. Nyeltem egyet, aztán elhatároztam magam: Akarom Sasukét!

A pizsamámra felhúztam a melegítőm, kivártam, míg a szüleim elalszanak, és nekivágtam az éjszakának. Nem féltem egyedül a sötétben. Valóban elég jól verekedtem, és végső esetben csíptem, rúgtam, haraptam volna, ha úgy adódik. Mondjuk Konohában kiváló volt a közbiztonság, ezért is kavart nagy port a pár nappal ezelőtti lövöldözés, de én nem aggódtam. Eszembe se jutott, hogy megtámadhatnak. Az Uchiha házba viszont elég nagy kihívás volt bejutni. A kerítés nem volt pálya, de az emeleti szobába csak a virágfuttató rácson keresztül tudtam felmászni. Eléggé leizzadtam, mikor eljutottam a párkányig. Hirtelen éreztem, hogy az a hülye olaj csúszni kezd a zsebemből, ezért ijedtemben utána kaptam.

- Sakura, ne kapálózz! – nyögte az ablakban megmentőm, akinek sikerült az utolsó pillanatban elkapni a grabancom, nehogy lezuhanjak.
- Köszi – vigyorogtam hálásan, és a flakon biztonságba helyezése után együttes erővel végre elértük, hogy betornázzam magam a szobájába.
- Hogy jut ilyesmi az eszedbe? – rázott meg dühösen Sasuke, amikor szerencsésen földet értem a szőnyegén.
- Még kb. negyven percig fiú nap van. Gondoltam, jó lenne addig a kedvedben járni – meséltem a tervem lelkesen.
- Ezt nem hiszem el! – mormolta, és idegesen magához szorított. – És ha valaki útközben neked esik, vagy leesel innen? Soha többet ne csinálj ilyet, oké! – veszekedett velem, de a keze közben türelmetlenül simogatta a hátam.
- Hoztam olajat – tértem gyorsan a lényegre, mert sürgetett az idő, hamarosan éjfélre járt.
- Mit hoztál? – lepődött meg.
- Masszázs olajat. Naruto adta. Szerinte örülni fogsz, ha ezzel bekenlek. Állítólag a fiúk szeretik az ilyet.
- Haruno Sakura… te tényleg hihetetlen vagy – suttogta, és őszinte döbbenettel nézett hol rám, hol a kezemben tartott kincsre.
- Kezdhetjük? – kérdeztem mosolyogva, mert alig vártam, hogy kiengesztelhessem végre.
- Mit is? – kérdezett vissza zavartan.
- Hát megmasszírozlak – feleltem vidáman.
- Értem – egyezett bele különös csillogással a szemében.

Kicsit meglepett, amikor hosszasan készülődni kezdett. A nagy villany helyett valami hangulatosabbat kapcsolt. Az ágyáról ledobált mindent, és a szekrényből keresett egy tiszta lepedőt, amit gondosan leterített. Aztán levetkőzött… teljesen.

Előző

Következő
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.