Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idegesítõ találkozás, avagy nagy bajban

 

Sakura

Sasuke elégedet mosolyal engedte el a csuklóm, majd egy lépésnyit hátrált.  Annyira megilyedtem a saját reakcíomtól, hogy, mint valami őrült nőszemély, aki épp most szabadult a zöldablakos házból, majd sietve kiszaladtam a könyvtárból… Mielőtt azonban az ajtó becsapodott volna, Sasuke nevetése vált hallhatóvá és igencsak fülsértővé…

Pár perc múlva már a túlnépesedfett utcán találtam magam, ahol mindenki engem bámult, tisztára, mint valami ufót.

Az utcárol egyenesen a tengerpartra szaladtam.

- Nem lett volna szabad… Olyan hülye vagy Sakura - korholtam magamat.

Nem tudom, hogy mennyi időt vesztegettem el a parton, a tenger által hozott enyhe sós szeleket élvezve, mert elmélkedésemből és önmagammal folytatot vitámból akkor ébredtem fel, amikor már a nap nyugodni készült. Ekkor sem zavartattam magam igazán, folytattam tovább utamat az immár dagály alatt lévő tengerparton.

Sokáig élveztem a hideg vizáramlatott, ami a cipőmőn keresztül a lábamat kényeztette, mert mindeközben nyugodtan elveszhettem egy másik világban, ahol minden gondom hamissá válhat.

Nyitott szemmel álmodásomból azonban egy nagy csattanás téritett észhez. Nem kell megijedni, cask én estem segre… Szivesen probáltam volna kideriteni, hogy mi okozta az esést, azonban amikor éppen felnéztem volna az égre, hogy kinyögjek egy: Kami da-t,egy vörös türkézszemő srácon akadt meg a tekintetem. Igazából nem volt benne semmi szívdobogtató,  legalábbis számomra nem.

- Elnézést – mondtam, majd felálltam és éppen kikerülni probáltam az idegent, aki azonban nem tartotta jó ötletnek távozásom. Karja erőszakosan ejtette rabul enyémet, ezzel megfolytva szabadságomtól.

- Bocsásson meg kisasszony, de nem tudom nem észrevenni, hogy milyen gyönyörű - mondta a férfi.

- Nos... izé... köszönöm – mondtam, majd kirántottam a szorításábol a kezem és tovább indultam, reménykedve, hogy most már békén hagy.

- Mondja cask… Nincs kedve találkozni velem valamikor? - kérdezte. S még mit ne? Az ágyadba ne feküdjek bele önszántamból?

 Megprobáltam nyugalmat erõltettni magamra és úgy megszólalni.

- Sajnálom... - akadtam meg mert nem tudtam a férfi nevét, azonbana gond gyorsan megoldodott, mivel az erőszakos fráter végül bemutatkozott.

- Gaara – mondta, majd szélesen rámmosolygott.

- Oké. Nos sajnálom Gaara, de nem lehet. Én nem idevalósi vagyok és nem akarok leállni egy idavalósi férfival… Bocsi - mondatm mosolyogva, majd tovább mentem.

- Csak egy vacsorát kértem… - mondta kicsit idegesen.

- Hűh, láttom kihoztam a sodrábol. Nem szokot hozzá, hogy vissza utasítják, igaz? - kérdeztem már én is kicsit ingerültebben. - Olvason a számrol... Nem. De ha akarja akkor elmondom több nyelven is – mondtam, majd dűhösen elviharoztam.

- Még a nevét sem tudom - kiabált utánam.

- Nem baj így legalább békén fog hagyni - kiabáltam vissza.

- Nem, épp elenkezőleg, így csak kíváncsi leszek – mondta, miközben újra megfogott.

- Rendben, ha elmodom a nevemet, nem követ, békén hagy – állitótam fel az alkú szabájait.

- Rendben - mondta férfi. Ez már gyanus volt nekem.

- Sakura – böktem oda neki félválról, majd egy erőteljes mozdulattal sikerült kiszabaditanom karom szoritásából, majd azon nyomban el is viharoztam a közeléből, menedékként pedig a ház jól szolgált.

Nehezen szedtem a levegõt. Nem is tudtam, hogy ilyen nagy lejtõn csak úgy leszaladtam. Hirtelen hangokra lettem figyelmes, majd elerdte az esõ.

Remek történhet mégrosszabb? – rejlett fell bennem a költői kérdés.

Mintha a fenvaló büntetni akarna, az esõ mégjobban rá zendített, s természetesen, ebből a retenetes égi viharból nem maradhatott ki a menydörgés és a ménkű sem. Oly mély hangon adta tudtunkra nemtecését a természet, mintha ezer dob szólalt volna meg egszerre, és oly fényesen suhant át az égen a mindent elpusztitó vilám, mint bérgyilkos kardján a vér. Ruhám pllanatokon belül átázott, ráadásul a hajam is csurom vízes lett.

Mindezek közepette, hogy  még ilyesztőbbé váljon a helyzet, a telefonom örültek modjára csengeni kezdett.

- Haló – feleltem a hivásra.

- Sakura drágom hol vagy?- szólalt meg apám aggódva.

- Hát... aszem rossz helyen – mondtam, mert a hátam mögöt semmi jót nem igérõ  hangokat hallotam, majd egy árny mozdulására lettem figyelmes. - Nemsokára a villában leszek apú – mondtam, majd futásnak eredtem.

- Ha elmodod hol vagy, elmegyünk érted - mondta apám, azonban mielött vissza válaszolhattam volna, egy mély férfihang szólalt meg a hátam mögül.

- Hééé kisszívem, hova szaladsz? - kiabált utánam.

- Mivolt ez Sakura? - kérdezte apám hisztérikus hangon.

- Le kell tennem. Nemsokára találkozunk – mondtam, majd leraktam a telefont és tovább szaladtam. Hallotam ahogy üldözõim is utánam szaladtak. Ilyenkor adok hálát az istennek, hogy én nem olyan vagyok mint Karin aki tûsarkú nélkül kisem lép a házból. Valaki megfogata csuklómat majd a sikátorba húzot, de előbb még befogta a számat. Hirtelen ismerõs illat ütötte meg az orrom. Kikereedte szemkkel néztem a lezser öltözetû kapucnis alakra.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.