Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6. Készülõdés

 

Borzalmasan haragudtam magamra, mert miattam vesztegeltünk, pedig Sakurának nagyon nagy szüksége lett volna ránk. Betegen, kiszolgáltatottan raboskodott, a gyermekétől távol, miközben én mindenféle rosszat gondoltam róla. Legszívesebben a falba verném az ostoba fejem, amiért az első akadálynál ilyen könnyedén feladtam, elveszítettem a reményt. Nem bíztam meg benne, és nem hittem a saját értékeimben, hogy kellhetek neki, ha nálam jobb is akad. 

Istenem! Add, hogy mihamarabb felépüljek, és érte mehessek! Hogy még időben érkezzek!

Egy anyának a kisbabája mellett a helye, és Sakurának mellettem. Többet ebből nem engedek – ezt megfogadtam-, csak kapjam őt vissza! Bűntudatosan megsimítottam az alvó picurit, aki kényelmesen befészkelte magát a karjaimba és nyugodtan pihent. Néha a kis szája mozogni kezdett, csücsörített álmában, mintha enni akarna, de én csak egy kórházi cumisüveggel szolgálhattam, benne valami tapadós tápszerrel, ami biztosan nem olyen finom, mint amit az anyukájától kapna. Legszívesebben most azonnal indultam volna, mert majd szétvet a düh, amiért elválasztottak bennünket egymástól. De a testem sajnos megmakacsolta magát. A több hónapos éhezés, és fekvés miatt alig-alig volt erőm mozdulni is, így csak tehetetlenül bámultam a kisfiamat a sötétben, miközben mardosott a lelkiismeret.

- Alszol, Sasuke-kun? – dugta be a fejét valaki az ajtón.
- Lee? – lepődtem meg.
- Zavarhatlak? – lépett beljebb szégyellősen.
- Gyere! Hoshi olyan mélyen alszik, hogy még Naruto gyomorkorgása se ébreszthetné fel – bíztattam, bár eléggé megdöbbentem a látogatómon, főleg ilyen késői órán.
- Megnézhetem? – suttogta, és áhítatosan tapadtak szemei a gyerekre, amikor lámpát gyújtottam, hogy jobban láthassa. Tudtam, hogy ő az egyik legnagyobb riválisom, mert bozontos szemöldök és bilifej ide vagy oda, mindig kiállt Sakuráért. Máig emlékszem mennyire összeverette magát a Halál erdejében, hogy védje a lányt.
- Inkább rám hasonlít – szalad ki a számon bocsánatkérően, amikor azt gondoltam, a csöpp pofin szerelmem arcvonásait fürkészi. – De a szája teljesen olyan, mint Sakuráé – tettem hozzá zavartan, és nagyon idiótán éreztem magam, hogy itt hablatyolok mindenfélét össze-vissza pont neki.
- Gyönyörű gyerek, biztos remek ninja lesz! – mondta tűnődve.
- Biztos – hagytam rá. Igazából, ha rajtam múlna, inkább azt választanám, hogy minél tovább az anyja szoknyáján üljön, mert csak lemondás, szenvedés és fájdalom egy shinobi élete. Én nem ilyen jövőt szánnék Hoshinak.
- Hoztam neked valamit – tett Lee az éjjeliszekrényemre egy batyut.
- Kapok enni, igazán nem kellett volna fáradoznod – pislogtam a csomagra zavartan, mivel el nem tudtam képzelni, hogyan jutott eszébe ajándékot hozni. Szerintem sose bírt engem. Vagy ennyire szereti Sakurát?
- Ez egy speciális tápgolyó, Gai sensei fejlesztette ki. Segít, hogy hamarabb talpra állj.
- Ohh… - lepődtem meg őszintén. Hirtelen nem is tudtam, mit feleljek erre a gesztusra. 
- Nem is tartalak fel tovább. Gyógyulj meg, Sasuke-kun, és mihamarabb hozd vissza Sakura kisasszonyt! – fordult ki a fiú a kórteremből megindultan, és csak sietve tudtam utána kiáltani egy köszönömöt.

Teljesen összezavart ez a viselkedés. Lee szeretete tehát ennyire tiszta és őszinte lenne? Ideje volt magamba szállni, és átértékelni a dolgokat. Sose gondoltam volna, hogy valaki lehet ennyire önzetlen. 

Amikor kibontottam a batyut, elfintorodtam. Öt golyót találtam benne, amiknek olyan szaga volt, mintha trágyából gyúrták volna őket. Egyből az ugrott be, hogy talán mégis trükk az egész, és Bilifej így akart végleg kiiktatni, de aztán szégyenkezve elhessegettem ezt a gondolatot, és próbáltam erőt venni magamon, hogy megkóstoljam. Ideje volt megbíznom az emberekben. 



„Van kerek és van lapos. De mit számít, ha az ember kanos! „ 

Pár órával később, amikor a nap már hétágra sütött, vidám dúdolgatásra ébredtem. Döbbenten meredtem a mesterre, aki jókedvűen dajkálta a kisfiam. A gyerek érdeklődve hallgatta a tanulságos dalt, amit a sensei egyre nagyobb beleéléssel kornyikált.

„ Ne tétovázz, tépd le a bugyit! Kóstold meg a finom… „

- Kakashi! – kiáltottam rá, és a felháborodástól csak hápogni tudtam.
- Bocs! – húzta be a nyakát. – Pillangósat, tündérkéset vagy kisvirágosat sajna nem tudok, valamivel meg el kellett hallgattatnom, hogy pihenni tudj – vonta meg a vállát ártatlanul.
- Add ide! – nyúltam a babáért haragosan. Igazából már eleve az zavart, hogy elvette mellőlem, ez a malac nóta meg… 
- Inkább elmehetnél fürdeni – fintorgott, és tüntetően az ablak felé sétált a kicsivel, majd újra rákezdett: - „ Apa büdös, mint a borz, a haja meg torzonborz… „

Óriásit sóhajtva kikeltem az ágyból. Legszívesebben jól fejen csaptam volna ezt a félresikerült rímfaragót, akiről most nagyon nehéz volt elképzelni, hogy majdnem hokage lett. 

Még a lábam se tettem le a földre, máris szédülni kezdtem. 

- Naruto! – kurjantotta el magát Kakashi, mire az álmos szemű szőke azonnal mellettem termett.
- Gyere, támaszkodj rám! – karolt derékon, és talpra segített. Én is megdöbbentem, hogy még mindig ennyire gyenge vagyok. Szerencsére nem kellett messzire menni, a szobából nyílt egy apró fürdő. Minden erőm összeszedtem, hogy ne szoruljak senki segítségére a mosdásnál. Végül sikerült is egyedül rendbe tenni magam. Jólesett tiszta ruhát húzni, és mire visszabotorkáltam, az ágyneműmet is kicserélték.
- Jó reggelt! – köszöntem tisztelettel az újabb vendégemnek.
- Jó reggelt! – fogadott Tsunade mosolyogva. Már az ő kezében volt Hoshi, Kakashi fején meg egy óriási dudor éktelenkedett. Biztos nem jött be a nőnek sem a nótázása.
- Naruto, áthoznád a rajzokat, amiket éjjel készítettünk! – szólt mesterem, közben óvatosan méregette a babának gügyögő Tsunadét.
- Persze! – vigyorgott rájuk Naruto vidáman.

Én az asztalhoz ültem, próbáltam enni, ha már végre fölkeltem, mert így sokkal kényelmesebb volt, mint ágyban fekve. Az összeszűkült gyomrom nehezen fogadta be az ételt, de muszáj volt erőltetnem, ha hamar vissza akartam nyerni a régi formám. Még a maradék két trágyagolyót is eltüntettem a cél érdekében. Láttam, hogy a többiek meghökkennek rajta, de senki nem kérdezte, honnan vannak. 

Kiderült, hogy míg én békésen átaludtam az éjszakát, a csapattársaim részletes tervet készítettek, amit most a Hokagéval együtt figyelmesen végighallgattunk, majd ő is elmondta a jótanácsait.

- A lényeg, hogy észrevétlenül kell cselekednetek! Ha már Sakura kijutott a birtokról, a határokon kívül nem tehetnek vele semmit. Mint szabad embernek, joga van oda menni, ahova akar, nem hurcolhatják vissza. Ha pedig mégis megpróbálnák, akkor már ellenállhattok, szabad a harc, hiszen jogos önvédelemnek számít. De a legjobb lenne titokban hazahozni Sakurát. Akkor meg Tomai örülhet, hogy ha nem hozzuk nyilvánosságra a mocskos üzelmeit, és nem rángatjuk bíróság elé.
- Miért kell neki éppen Sakura? – kérdeztem, mert ez már régen foglalkoztatott, elvégre más gyógyítók is voltak a falunkban, még ha nem is olyan jók, mint ő.
- Sakura ismeri azt a technikát, amivel a test fiatalnak látszik, azon kívül a földesúr családjában gyakoriak az öröklődő betegségek. Tomai nem akar még rozoga vénembernek látszani, mivel elég hiú, és a klán jövőjét is szeretné biztosítani. Ha egy ilyen feleséget ad a fia mellé, aki már méhen belül fel tudja mérni a magzata állapotát, és képes korán észrevenni, ha baj van, elérhetik, hogy csak az egészséges utódokat hordja ki.
- Ez annyira gusztustalan! – horkant fel Naruto felháborodva. 

Én a körmeim a tenyerembe vájtam, hogy ne szóljak inkább semmit, mert olyan ideges lettem újra. Az a nyomorék földesúr! 

- Naruto! Szólnál Lee-nek? – motyogtam.
- Miért? – lepődött meg. 
- Ti pakoljatok össze az útra, mert már hajnalban indulunk. Nem várhatunk tovább! Én pedig addig edzeni fogok – néztem rájuk elszántan.

Egy óra múlva azt hittem, hogy kijön belőlem a kínkeservvel elfogyasztott húsz trágyagolyó, mivel Lee a gyorsabb hatás érdekében egy energiaitallal is megkínált, ami a poklok poklát idézte fel bennem. Öklendezve támaszkodtam egy fához, és mindent elkövettem, hogy a csodatévő cuccok a gyomromban maradjanak.

- Csak pár perc, és érezni fogod a csontjaidban az erőt! – szurkolt mellettem Bilifej lelkesen.
- A könyvem szerint az nem egészséges, ha valakinek az arcszíne libafos zöld – közölte Sai rezzenéstelen arccal, közben a fiam úgy tartotta a kezében, mintha szegény kölyök leprás lenne.
- Fogd már inkább magadhoz normálisan azt a gyereket, és ne lóbázd! Hidd el, nem harap! – mordultam rá, és odavonszoltam magam, hogy rendesen a karjára fektessem a babát.
- De hát ez büdös! Kizárt, hogy magamhoz öleljem!
- Sai… - szívtam a fogam.
- Sasuke-kun, igaza van! Én is már éppen szólni akartam, hogy így nem lehet gyakorolni. Megtennéd, hogy előbb tisztába teszed? – csatlakozott a nyávogóhoz Lee is.
- Hogy én? – képedtem el.
- Ki más? – kérdeztek vissza.

Sai már olyan távol tartotta magától Hoshit, hogy féltem, leejti a végén, így megadóan kotorászni kezdtem a táskában, amit Tsunade a vállamra akasztott induláskor. Megmutatta, hogyan kell fürdetni, öltöztetni, etetni a kicsit, és a pelenkázás fortélyait is. Én nem átallottam sharingant használni, hogy tökéletesen lemásoljam az összes szakszerű mozdulatot, de most valahogy nehézkesen vettem rá magam a feladatra.


A két fiú fintorogva elfordult, amikor egy plédre fektettem a fiamat, és életemben először ügyetlen kézzel bontogatni kezdtem a ruháját. Jobb is, ha nem néznek ide! Legalább nem látják, ha bénázom – gondoltam. Hoshi persze boldogan kalimpált, így nem volt egyszerű kihámozni az apró holmikból, pedig amikor Tsunade csinálta, olyan egyszerűnek tűnt. A trágyagolyókat és a trágyalé ízű energiaitalt ismét a torkomban éreztem, amikor a pelenkájában szembesültem a bűz forrásával. 

Ha képes voltam legyőzni Madarát, akkor ez is menni fog! – bíztattam magam, miközben tisztogatni kezdtem.

- Biztos azért sír, mert éhes – fordult vissza Lee, amikor nagy nehezen végeztem a procedúrával, és a kis lurkónak valamiért mégis lefelé gördült a szája.
- Szerintem inkább megijedt, amit nem is csodálok, amilyen ronda az apja… – mondta Sai. Ezt a megállapítást inkább figyelmen kívül hagytam.

Én tudtam, mi a baja a kisfiamnak. Biztos örült nekem is, mert a pirinyó ujjai mindig bizalommal kapaszkodtak belém, de valaki nagyon hiányozhatott már neki. Megértettem, mert Sakura nélkül én is ilyen elveszettnek éreztem magam. Megöleltem, és addig ringattam szegényt, amíg meg nem nyugodott, és el nem aludt. A két segítőm kivételesen türelmes volt, sőt! Sai önként csücsült le az egyik fa tövébe, hogy átvette tőlem a pokrócba bugyolált apróságot, és Lee-vel edzhessünk végre. 

Addigra már valóban éreztem Gai sensei kutyulékának jótékony hatását. Az émelygés elmúlt, a testem mintha sejtről sejtre újra épült volna. Megteltem energiával. Lee is látta rajtam, hogy elszántan nézek szembe vele. Mozdulatról mozdulatra tért belém vissza az erő, addig küzdöttünk, míg a reflexeim ugyanolyan gyorsak nem voltak, mint régen. Kifulladásig hajszoltam magam.

Végül pár órám maradt csak az indulásig. Holtfáradtan dőltem vissza az ágyba, és azonnal elaludtam, de jobb is volt így. Ezzel maximálisan regenerálódott a szervezetem. Hajnalban egy puha kéz rázogatott.

- Susuke-kun! – ébresztgetett Hinata. Évek óta nem láttam, de a félszeg hangjáról egyből ráismertem. Kicsit meglepődtem, hogy ő is mennyit változott az elmúlt időben. Gyönyörű nő lett, a haja majdnem a derekáig ért, viszont ugyanúgy elpirult, mint régen, ha Narutóval beszélt. Persze ezt az a bolond azóta se vette észre.
- Hinata, nem tudod, hogy kell beletenni Hoshit ebbe az izébe? – kapargatta most is a szőke kobakját, és egy szürke kendőt forgatott tanácstalanul a kezében. 
- Majd én felkötöm, ha Sasuke-kun elkészült – felelte a lány kigyúló arccal. 

Remélem nem fog elájulni, ha éjszaka egymás mellett kell aludniuk!

Azonnal összeszedtem magam, átrohantam a fürdőbe, gyorsam kimostam a szememből az álmot, és hamarosan én is útra készen álltam. Kakashi egy utolsó eligazítást tartott, Hinata óvatos mozdulatokkal rám tekerte a hordozókendőt, és olyan ügyesen belecsempésztük a babát, hogy fel sem ébredt rá. 

A hajnal első sugarai már Konoha határain kívül értek. Megilletődve néztem a három emberre, akik ugyanolyan elszántan indultak erre a küldetésre, mint jómagam. 

Sakuráért… a társukért, egy anyáért, a szerelmemért…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

-

(sayuki, 2012.01.18 22:53)

Tyíííí!! ez ojan király!!minél hamarabb folytasd!