Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


4. Ígéret

 

Nem nagyon számított, hogy csak búcsúajándéknak szánta. Megtette - lefeküdt velem - emiatt úgy éreztem, jogom van most már beleszólni az életébe. Ismertem a törvényeket, tisztában voltam vele, milyen kötelezettségei vannak a falu felé, de azt is tudtam, hogy joga van a saját boldogságához is. Ha szeretné, választhatna engem. Önző gondolat ez, viszont az is az volt, amit ő tett. Önként odadobta magát nekem, mikor biztos lehetett abban, hogy képtelen lennék visszautasítani. Merész tett volt, és nagyon meggondolatlan.

Elhatároztam, hogy reggel beszélek vele, addig pedig le nem hunyom a szemem, nehogy megszökjön. A homlokomra csúszó apró tenyér viszont keresztül húzta a számításaim. Nem volt sem melegség, se zöld fény. Én naivan azt hittem, ez megint csak egy ártatlan simogatás, de a következő pillanatban már aludtam.

Fura helyre csöppentem. Álmomban egy réges-régi nap jutott eszembe, amikor nagyon boldog voltam. Öt éves lehettem. Tavasz volt, rózsaszínbe öltözött a táj. Még a virágok illatára is emlékszem. A hatalmas cseresznyefák között úgy éreztem, mintha egy mesebeli, elvarázsolt erdőben sétálnék. Itachit kerestem éppen, úgy gondoltam, valahol erre edz. Szerettem volna jól megijeszteni, ezért óvatosan lépkedtem, megbújtam a vastag törzsek mögött, és kíváncsian hallgatóztam, hátha sikerül meglepnem. Reménytelen vállalkozásnak tűnt. Hosszas keresés után se leltem, pedig alaposan szétnéztem minden lehetséges helyen, viszont helyette a folyóparton belebotlottam valaki másba.

Egy kislány ült a fűben, koszorút font, közben valamit dúdolt. Eddig azt gondoltam, hogy nincs édesanyámnál szebb a világon, de most pirulva figyeltem őt. Onnantól különleges helye volt a szívemben.

A bátyám kapott el engem, hogy utána leselkedem. Furcsa mód nem szidott össze, hanem adott egy gyönyörű virágot, hogy ajándékozzam Sakurának. Így visszagondolva, ez nagyon kedves gesztus volt tőle. Kézen fogott és oda is kísért, mert annyira szégyellős voltam. Még segédkezett a bemutatkozásnál, aztán mosolyogva magunkra hagyott.

A virágomat Sakura azonnal a koszorújába fonta, majd készített egyet nekem is. Nem tudtam a fiúk hordanak-e ilyesmit, de szerinte ez olyan volt, mint a korona, amit a királyok is hordanak, ezért büszkén viseltem. Késő délutánig futkároztunk, nevetgéltünk, beszélgettünk, míg az anyukája érte nem jött.

Annyira jó volt az a pár óra. Soha nem játszottam még így senkivel. Leginkább egyedül voltam, ha Itachi nem foglalkozott velem, ezért igazi élmény volt egy másik gyerekkel lenni, ráadásul egy kislánnyal, aki annyira más volt, mint én. Alaposan megfigyeltem a kettőnk közötti különbségeket. Mintha benne csupa édes és szép dolog lett volna vegyítve, míg én jóval erősebb és nagyobb voltam nála. Mikor ezt este anyának elmeséltem, azt mondta, hogy pont ezért kell a kisfiúknak vigyázni a kislányokra, mert törékenyek, mint egy virág. Innentől anyára is úgy gondoltam, mint egy védeni való rózsára, Sakuráról pedig a cseresznyefáról lehulló apró rózsaszín szirmok jutottak eszembe.


Ezzel a szép emlékkel ébredtem, és míg a valóság eszembe nem jutott, olyan kellemesen éreztem magam. Aztán az éjjel történései azonnal kijózanítottak, és csalódottan ültem fel az üres ágyban.
Itt hagyott.

Mi értelme van az életnek, ha nincs az embernek feladata? Ha nincs virága, akire vigyázzon?

Amikor kintről egy ismerős dallam szűrődött be az elhagyatottnak tűnő helyiségbe, úgy ugrottam ki a takaró alól, hogy az se számított, nincs rajtam semmi. Döbbenten meredtem a ház előtt szorgoskodó lányra, aki ezek szerint mégsem ment el, hanem éppen halat pucolt két személyre.

- Szia! – pillantott fel rám. Elpirult és próbált nem nevetni, hogy milyen arcot vágok, ráadásul a pucérságom egy sebtiben felmarkolt fedővel takargattam.
- El ne menj! Mindjárt visszajövök – figyelmeztettem, - biztos, ami biztos - és visszarohantam valami ruha után kutatva.

Míg gyorsan megmosdottam és felöltöztem, magamban gyűjtögetni kezdtem az érveket, amivel meggyőzhetem arról, hogy mindenképpen viselnie kell a tegnapi csábítása következményeit.

- Jól vagy? – kérdezte aggódva, amikor újra kivágtattam hozzá, és kikaptam a véres kést a kezéből, hogy most ne azzal a büdös hallal törődjön, hanem rám figyeljen.
- Nem vagyok jól! Elég ideges vagyok – támadtam neki. - Tudni szeretném, hogy miért csináltad? Miért kezdtél ki velem? Talán meggondoltad magad és maradni akarsz? – kérdeztem nyersen, közben az ujjaim vaspántként a csuklójára szorultak, mert elkezdett hátrálni tőlem.
- Hidd el, hogy maradnék… de ismered a helyzetem – nézett rám csüggedten.
- Milyen nő vagy te, hogy odadobod magad valakinek, utána meg lelépsz? Ha nem lettél volna szűz, most nagyon csúnya dolgokat gondolnék rólad – vágtam az arcába.
- Szeretlek, mindig is szerettelek. Mi abban furcsa, ha veled akartam lenni? – mondta elpirulva.
- Az se számít, ha én közben esetleg én nem így érzek? – kérdeztem értetlenül.
- Nem, nem számít… - felelte, de láttam, hogy nagyon rosszul esett neki.
- Te még mindig ugyanolyan idegesítő vagy, mint régen! – vágtam hozzá, de már öleltem is magamhoz, hogy értse, a szívem mélyén egyáltalán nem így gondolom. Én ezt sose bántásból mondtam neki, hanem mert annyira nehéz vele. Nyilvánvaló dolgokat nem vesz észre, és ez idegesít benne.
- Én döntöttem így, szóval ne gyötörjön a lelkiismeret. Nem tartozunk egymásnak semmivel – próbált nyugtatni, de inkább megcsókoltam, hogy ne beszéljen több ostobaságot.

Ahogy összeért a szánk, megint azt a mézédes ízt éreztem, és a mámort, hogy kedvemre kóstolhatom. Annyira szerettem, és semmi ötletem nem volt, hogyan fejezhetném ezt ki neki, hogy végre megértse.

- Megmutatom milyen, amikor egy ilyen fontos dologban helyetted döntenek – súgtam. Ő nem mert hozzám érni, mivel tiszta piszok volt a keze, csak hagyta, hogy átöleljem. Kifulladásig csókoltam, majd behúztam a házba, lemostam a vért a kezéről és folytattam a leckét.
- Most az lesz, amit én akarok! – mondtam elszántan.

Az asztalra támaszkodott, ahogy hátulról hozzá simultam és a nyakát csókoltam. Kezem türelmetlenül a ruhája alá siklott. A melle éppen elfért a tenyeremben, az ujjaim pedig a bugyin keresztül a legérzékenyebb helyen simogatták. Szeretni akartam testestül, lelkestül.

- A hal a napon meg fog romlani – nyögte, de engem nem nagyon izgatott az ebéd sorsa.
- Tetszik ez? – búgtam a fülébe, és finoman összecsippentettem a meredező mellbimbóját. A kéjes sikolyt igennek vettem, ezért élvezettel folytattam a kísérletezést. Élveztem, hogy nem ellenkezett, csak zavarban volt.

Letoltam a derekáig a fölső ruháját, így ő is láthatta, mit művelek vele. Közben a másik kezem szorgalmasan találgatta, hogyan becézzem a bugyija alatt. A vállába haraptam izgalmamban, mert annyira felajzottak az apró nyögései. Bátrabb lettem. Leguggoltam és mindent lehúztam róla. A háta közepétől végig pusziltam a gömbölyű fenekét, a csípőjét és a combját. Szétfeszítettem a lábait és ott is megsimogattam. Látni és érezni akartam.

Sakura ködös aggyal tűrte, hogy felfektessem az asztalra. Fölémásztam, és csókolózni kezdtünk, azután elöl is végigkóstoltam a testét. A melleit élvezettel szívtam, ajkaimmal megcsiklandoztam a hasát, aztán két karommal átkulcsoltam és szétfeszítettem a combjait, hogy ne tudjon ellenállni, amikor közéjük helyezkedem. Addig puszilgattam, míg a vállamba nem karmolt a gyönyörtől. Nyelvem alatt hosszan pulzált gyöngyház fénnyel csillogó, rózsaszín húsa. Azután az ujjam is a forró ölébe merészkedett, újabb élvezetet hozva.

Reméltem, hogy ez a sok jó majd függővé teszi, és nem akar többet e nélkül élni. Ez majd még jobban hozzám köti, de magam is a rabja lettem ennek az egésznek. Az ő öröme sokkal intenzívebben hatott rám, mintha engem kényeztettek volna. Gyönyörű volt, amikor a karjaim közt a csúcson járva elragadtatottan a nevem sóhajtotta, aztán magához húzott és befogadott. A teste remegve ölelte körül az enyémet, forró nedvességben fürdette keményen meredő tagom. Mélyen belécsúsztam, aztán eufórikus örömmel járni kezdtem benne, először csak lassan, mert nem akartam fájdalmat okozni. Sakura gond nélkül ölelt magához, mintha így adnánk ki ketten egy tökéletes egészet. Fölvette a ritmusom, közben belém kapaszkodott és szaporán lihegett. Nagyon jó volt, hogy én irányítottam, igazodtam hozzá és a saját örömömhöz. Már majdnem elértük a végső beteljesedést, amikor eltolt magától és négykézláb fordult, így kínálkozott fel nekem. Azonnal rávetettem magam, és kíváncsian birtokba vettem így is. Rájöttem, hogy Sakura még ezt szeretné. Mindenfélét kipróbálni velem, hiszen a testi szerelem mindkettőnknek új volt. Ez a helyzet nekem csak előnyömre vált, hiszen míg tudtam újat mutatni, remélhettem, hogy nem hagy el. Én pedig egyre biztosabban tudtam, hogy örökre magamhoz akarom láncolni.

Majdnem egy hétig tartott ez a furcsa állapot, hogy reggeltől estig, estétől reggelig folyton ide lyukadtunk ki. Ha próbáltunk is mást csinálni, előbb-utóbb egymáson csüngtünk. Már nem voltam nyugodt, ha nem érezhettem közelről a teste melegét, a gerjesztő illatát. Mindig fognom kellett a kezét vagy a derekát, közben egyfolytában beszélgettünk. Felidéztük a régi vicces emlékeket, és sokat nevettünk. Segítettem a főzésnél, mosásnál meg gyógyfüveket gyűjteni. Együtt edzettünk, este együtt élveztük a forró fürdőt. A sötétben aztán komolyabb témák is szóba kerültek. Észrevétlenül megnyíltam előtte, és olyan bizalmas dolgokat is meséltem neki, amik már évek óta nyomasztottak. Megnyugtatott a jelenléte, ha az emlékeim fel is zaklattak. Ilyenkor odaadóan simult hozzám, és addig csókolt, míg el nem feledtem a rosszat.

- Szeretném, ha ez örökké így maradna – szóltam el magam, amikor egyik éjjel a fűben feküdtünk, és együtt bámultuk a csillagokat.
- Nem lehet mindig szeretkezni! – rótt meg játékosan.
- Tudom – mosolyodtam el. - De most másra gondoltam – tettem hozzá kicsit komolyabban.
- A csillagvizsgálásra? – nevetett rám.
- Rád gondoltam, és arra, hogy milyen jól megvagyunk – könyököltem fel, hogy a szemébe nézhessek.
- Ez minden párnál így van. Kezdetben nagy a lelkesedés, aztán jönnek a szürke hétköznapok. Én ezt nem akarom megvárni, és nincs is módom rá. Ha nem megyek el hamarosan, akkor biztos, hogy baj lesz belőle. Attól, hogy lefeküdtünk, én nem várok el tőled semmit – mondta határozottan, de a hangjából kiéreztem a szomorúságot.
- Én meggondoltam magam. Szeretném, ha nem kéne többet egyedül lennem, ha itt maradnál velem. Majd teszünk róla, hogy ne unjuk meg egymást – próbálkoztam.
- Erre bármelyik nő alkalmas. Nem muszáj pont engem választanod csak azért, mert én rád erőltettem magam.
- Szerinted te vagy az első nő, aki rám erőltette magát? – vetettem be a végső fegyverem. Elsápadt szegény a gondolatra, de pont ez volt a célom, hogy féltékeny legyen. – Sakura! Nem azért mondtam, hogy te maradj, mert nincs más, hanem mert téged akarlak. Ennyi éven át nem érdekelt senki! Ha gondoltam lányra, az csak te voltál. Nekem mindig csak te léteztél, amióta megismertelek. Emlékszel még rá?
- A folyóparton találkoztunk először. Adtál nekem egy virágot – idézte fel a régi emléket meglepetten.
- Azóta többet jelentesz nekem, mint bárki, és nem csak a testedre vágyom! Attól féltem, ha ezt elárulom, akkor ez sebezhetővé tesz engem, most viszont újra bízni szeretnék benned és az emberekben. Úgy érzem, kaptam egy második esélyt az élettől, hogy végre boldog lehessek. Sakura, én nagyon-nagyon szeretlek! – mondtam ki bátran.

Mosolya még a fejünk fölött tündöklő csillagoknál is szebben ragyogott. Azonnal utánam nyúlt, hogy magához húzzon, megöleljen, én pedig örömmel bújtam hozzá.

- Nekem is te vagy a legfontosabb a világon! – súgta, és elégedetten sóhajtott, amikor ráfeküdtem, ajkaink találkoztak, közben szorosan átkaroltam. – Mindenképpen visszajövök hozzád, és együtt új életet kezdünk – mondta két csók közt.
- Család leszünk? – kérdeztem reménykedve.
- Igen, család leszünk – simogatta meg az arcom szerelmesen.



Másnap nehéz szívvel kísértem a falu határáig. Megegyeztünk, hogy beszél a Hokagéval, és amint lehet, visszatér hozzám. Azzal nyugtattam magam, hogy csak pár nap, és ismét együtt lehetünk.

A ház borzalmasan nyomasztó volt nélküle, unalmamban terveket kezdtem szőni, hogy talán az egészet átalakíthatnám. Kettőnknek ez úgyis kicsi, jó lett volna egy külön fürdő helyiség, és valami kamraféleség is. Öt nap múlva belefogtam a munkába, mert kezdtem beleőrülni a várakozásba. Az eredetileg tervezett helyett, az egész kunyhót szétbontottam. A tél kezdetére takaros házikót varázsoltam a helyére. Akkor kezdtem valóban idegeskedni, hogy talán feleslegesen dolgoztam, mert nem lesz lakója. A megbeszélt 3 nap helyett Sakura már három hónapja nem jelentkezett.

Karácsony előtt nem bírtam tovább. Tisztességesen kiöltöztem, és Konohába vettem az irányt. Sakura lakásánál azonban hiába próbálkoztam.

- Mondták, hogy bejöttél a faluba – szólalt meg egy ismerős hang, mielőtt dühösen betörtem volna azt az átkozott ajtót.
- Nem vagyok kitiltva tudtommal. Akkor jövök, amikor akarok – feleltem Narutónak flegmán.
- Mit akarsz Sakurától? – érdeklődte kíváncsian.
- Az csak rám és rá tartozik – mondtam szúrósan.
- Sakura egy küldetésen van. Még pár hónapig nem jön haza.

A hír erősen meglepett, de próbáltam nem mutatni. Azt gondoltam eddig, az a késés oka, hogy Sakura halogatja a bejelentést. Nem meri a kapcsolatunkat felvállalni. Mivel Naruto láthatólag nem tudott rólunk, pedig ő a lány legfőbb bizalmasa, már éreztem, hogy itt valami gond van. Csalódottan hagytam magára a szőkét, el se köszöntem tőle. Siettem vissza a magányomba, hogy a maradék önérzetemet összekanalazzam. Nem sikerült. Végleg szétzuhantam.


A szerelem tud a legszebb és a legpokolibb érzés is lenni. A környék fái és sziklái ismét a tombolásom áldozatai lettek. Becsapva éreztem magam. Néhány nap múlva Kakashi jelent meg nálam, hogy megtudakolja, hogy vagyok. Elég átlátszó helyzet volt, tudtam, hogy arra kíváncsi, miért kerestem Sakurát. Eszemben se volt elárulni, viszont búcsúzáskor olyat mondott, amitől az agyam teljesen megbomlott.

- Ja! Képzeld, fontos újságom van – fogott bele, közben a szemét le se vette rólam. – A csapattársad férjhez ment – jelentette be.
- Sakura férjhez ment? – ismételtem jóval élesebben, mint kellett volna.
- Most kaptunk tőle egy üzenetet, hogy többet nem tér vissza a faluba, ott fog letelepedni.
- Hol az az ott? – kérdeztem gépiesen, de közben éreztem, hogy a fejem úgy lüktet belülről az idegességtől, hogy szinte semmit nem hallok.
- Az ország déli részén, Tomai földesúr birtokán. Az öreg üzent pár hónapja a Hokagénak, hogy szüksége lenne Sakurára, mert a fia nagy beteg. Az meg úgy látszik, gyógyulás közben beleszeretett a mi kis heves természetű medininkbe – mesélte Kakashi meghatódva a regénybe illő helyzetet.

Üveges tekintetemre mesterem inkább elköszönt, és nem traktált tovább az ostoba fecsegésével. Mikor végre magamra maradtam, erőtlenül rogytam az első székre. Csak bámultam magam elé, valami ott belül darabokra szakadt bennem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.