Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


35. A legvégén

 

Négy hónap elteltével Konoha lakosai már kezdték megszokni Sasuke jelenlétét. A fiú szabadon járt-kelt a faluban, s bár néhányan még átmentek az utca másik oldalára, ha szembe kerültek vele, a legtöbben elfogadták, hogy visszatért. Nem kedvelték, de nem kötözködtek vele… féltek, utálkoztak, viszont csöndben maradtak. A bingo-könyvbe került ninja hazatértéről pedig nem szivárogtattak ki semmilyen információt – az Ötödik a leghatározottabban megtiltotta. Így mindaddig békesség honolt Levélfaluban, míg Junko – aki azóta is Inuzukáék házában vendégeskedett – levelet nem küldött az egyik barátnőjének, Felhőrejtekbe.

A lány nem tudott arról, hogy Sasuke az, akivel időnként összefut az utcán. Árvaházban nőtt fel, zsenge korában már katonaként szolgált, s mint ilyen, rajongott a faluja első emberéért, a kiváló és nagy erejű harcosért. Kiba ezért jobbnak látta, ha nem tájékoztatja arról, hogy a felemás tekintetű illető, akire még a falusiak is furcsán néznek, a Raikage öccsének egykori támadójával azonos.

Junko tehát írt egy levelet. Beszámolt az otthoni barátnőnek arról, mennyire jól érzi magát Konohában. Részletesen leírta, hogyan néz ki az udvarlója, milyen kedves vele, s mekkora szeretetben részesítik a házban – cifra szóvirágokkal igyekezett megfogalmazni, milyen örömet jelent számára, hogy végre talált magának családot. Csak mellékesen, a levél végén említette meg, hogy látott egy fiatal férfit a faluban, akire illik Uchiha Sasuke személyleírása; azzal az apró különbséggel, hogy az egyik szeme kék.

Felhőrejtekben pedig terjedni kezdett a szóbeszéd. Junko barátnője csak az egyik katonatársának árulta el, az csak a szakaszvezetőnek, az meg véletlenül elkottyintotta valakinek a Raikage testőrségéből. Egy héttel később az óriási termetű féri és az öccse, Gyilkos Méh, dühösen fújtattak Tsunade irodájában, követelve az igazságot.

A Hokage jobbnak látta, ha magához hívatja Narutót. A fiú jött is… de nem egyedül. A két látogató legnagyobb döbbenetére, Sasukét is magával hozta. A fekete hajú vetett egy pillantást a barátjára. Látta, hogy a szemei körül narancssárga sávok jelennek meg… a Rinnegan is előbukkant a homlokvédő alól.
- Ez jó buli lesz – vigyorodott el az Uchiha, s háta mögött a kardja markolatára csúsztatta a tenyerét.

Gyilkos Méh megszólalt.
- Ez a haverod, Naruto testvér? – mutatott Sasuke irányába.
- Igen – hangzott a tömör válasz.
- Akkor mi már itt sem vagyunk.

A Raikage hüledezve nézett a testvérére.
- Mi bajod?!
- Velük nem bunyózom, bratyó – közölte amaz félvállról. – A fekete hajú kölyök is tud ezt-azt… de a szöszke… az tényleg stramm kölyök. Én edzettem anno.
- Na de…
- Mondom, hogy nem! Haverok vagyunk a szöszkével. Jó gyerek, és még a rapzenéhez is konyít egy kicsit. Neki köszönhetem, hogy meg tudtam írni a legjobb számom. Egyedül ő tudott kisegíteni, mikor rímet kerestem arra, hogy „ámen” – fejezte be az indoklást a Nyolcfarkú hordozója, majd belekarolt elképedten hápogó bátyjába, és kivonszolta az épületből.
- Azt hiszem, indítványozhatom, hogy töröljék a neved a bingo-könyvből – fordult Tsunade Sasukéhoz.

Onnantól kezdve a dolgok visszatértek a régi kerékvágásba… de csak egy rövid ideig. Fél év múlva az öreg Ichiraku életét vesztette egy szörnyű közlekedési balesetben. Az utcán gázolta el egy oldalkocsis motorkerékpár, amit egy élemedett amazon vezetett. A vén satrafa épp Narutót üldözte, s rikácsolva követelte a fiútól, hogy vegye őt feleségül; s mikor az űzött vad visszaordította, hogy az aggszűz nem az ő esete, az felindulásában agyvérzést kapott, a kormányra borult, s nekirohant a standja felé tartó szakácsnak.

A temetésen a falu apraja-nagyja összegyűlt. Mindenki gyászolta a kedves öreget, különösen egyetlen lánya, Ayame… de Naruto talán nála is jobban. A szőke jounin a koporsóra borulva zokogott.
- Gondolod, hogy Naruto esetleg… hm… elferdült egy kicsit? – kérdezte Ino Sakurától.
- Ino – dohogott a rózsaszín hajú –, te tényleg disznó vagy…
- Te beszélsz? – szólt közbe Sai. – Akkora a hasad, mint egy hordó.
- Mert babát várok, te idióta!
- Gratulálok – mondta szenvtelen hangon a sápadt fiú. – Azt hiszem, a mondás, mely szerint a gyermekáldás megszépíti a nőket, nem minden esetben igaz. Te például viselősen is otromba maradtál… most mért kell rugdosódni?! Nézze meg az ember.

Ayame hamarosan elköltözött Konohából. Udvarlója magával vitte őt Homokfaluba. Naruto egészen felzaklatta magát emiatt, mindenáron marasztalni szerette volna a szakácsnőt… a falu főkapujáig görcsösen csimpaszkodott a kötényébe. Ott is csak azért eresztette el a ruhadarabot, mert Kankuro rárecsegett, hogy ne bőgjön, és szelíden megpofozta. Mikorra a szőkeség visszanyerte az eszméletét, a párocska már nem volt sehol. Később levélben értesítették arról, hogy egybekeltek.

Temari Shikamaruhoz költözött. Eleinte a fiú szüleinél laktak, de hamarosan beruháztak egy saját házra. Az évek során a szőke lány három szép gyermekkel ajándékozta meg a férjét – két fiuk, és egy lányuk született. A családfő idővel újra rászokott arra, hogy az eget bámulja… szókimondó asszonykájától ki is kapott egyszer, mikor nem akart részt venni a burgonyahámozásban, hivatkozván a bárányfelhők szépségére. Ekkor közölte kedvesével, hogy a főzés a nők dolga; ezt viszont Temari nem hagyta szó nélkül.
- Lófaszt a seggedbe, édesem! – indítványozta dühösen.
- Nem vezetünk be több szexuális jellegű újítást, asszony – morgott Shikamaru. – A múltkori pezsgősüveges ötleted miatt három napig nem tudtam ülni.
Ilyen és ehhez hasonló, apró-cseprő összezördüléseken kívül, békésen zajlott az élet a Nara családban.

Junko tovább maradt Konohában, mint tervezte. Valamikori kedvenc énekesét kiverte a fejéből, s az eredetileg csak egy ebédre szóló meghívást kissé megnyújtatta… ötvennégy évvel, két hónappal és tizenegy nappal.

Kiba kitartó – és erőszakos – rábeszélése végül meggyőzte a nővérét, s Hana újra találkozgatni kezdett Shinóval. A két fiatal remekül megtalálta az összhangot, csupán testük apró lakóival volt némi gond… a lány bolhái csípték Shinót, a fiú bogarai viszont folyton bemásztak Hana hajába. Ezt úgy hidalták át, hogy közös ágyuk egyik felére bolhariasztót, a másikra pedig egy Shino bogarait elijesztő szert szórtak; éjszakánként úgy aludtak egymás mellett, hogy csak a kezük érintkezett a középvonalban. Mikor sok-sok év múltán visszagondoltak a kezdeti nehézségekre, szinte nem is értették, hogyan tudtak hat lurkót összehozni.

Gaara kirúgta Matsurit, aztán idővel feleségül vette. Soha többé nem kínozták rémálmok. A szemei alatti fekete karikák is megszelídültek kissé… havonta öt-hat napra el is tűntek. Ez az időintervallum valamely rejtélyes okból mindig egybeesett Matsuri ciklusának bizonyos szakaszával – ilyenkor a páros jellemzően alvással töltötte el az estéket, s a Kazekage kipihenten ébredt.

Chouji megszakította a fogyókúráját, és rövid idő alatt visszahízta azt a három és fél kilót, amit sikerült leadnia. A folyamatban nagy szerepet vállalt egy alacsony, mosolygós szakácsnő, aki megvette Ichirakuék standját Ayamétól. A telt idomokkal bíró, kiválóan főző hölgyemény kicsit idősebb volt ugyan a fiúnál, de még hajadon; s igencsak szerette hangsúlyozni, hogy szereti a nagydarab, erős férfiakat. Chouji cserébe megsúgta neki, hogy sajátságos technikájával bármely testrészének meg tudja duplázni a méretét. Két év múlva született meg az első gyermekük. Az apróság olyan pufók volt újszülött korában, hogy ha mosolygott, arca ráncai közt eltűntek a szemei.

Anko egészen megszelídült. Amilyen nagyszájú vagány volt, olyan türelmes, csöndes feleség lett belőle… idomult a férjéhez, akinek három lányt szült. Gyermekeik közül egyik sem mutatott érdeklődést a ninják világa iránt, annál inkább vonzódtak viszont a hüllőkhöz. A legidősebb leölte ezeket a jószágokat, és csizmát varrt a bőrükből, a középső lány tengerbiológus lett, a legkisebb pedig kígyóbűvölő. Ez utóbbi leginkább urak számára fenntartott klubokban mutatta be a tudományát, egy szál mosolyban, nyakában egy óriáskígyóval lépve a színpadra. Ebisu lett a legnagyobb rajongója.

Kakashi nőül vette Shizunét. Az odaadó, ragaszkodó nő jelentős változást hozott számára. Az ezüstös hajú jounin egyre kevésbé érzett késztetést arra, hogy minden reggel a temetőben kezdje a napját. Mire az első gyermeke világra jött, már csak havonta egyszer látogatta Obito és Rin sírját; később évi egyre redukálta a számot. A ponyvagyűjteményét is kidobta, egy könyvecske kivételével. A kicsi, zöld borítós művet annak idején elvesztette, mikor kórházba vitte Narutót… de szerencsére a legjobb kezekbe került, és visszakapta.

Sai soha nem árulta el Inónak, hogy az érzelmei visszaszerzésére tett kísérlet sikertelen maradt. Mikor a lányról kiderült, hogy várandós, a fiú azt mondta neki, hogy egy szigorúan titkos küldetésre megy, és három hónapra eltűnt. Valójában Mrs. Pomeroy Színi Tanodájába igyekezett – az idős, külföldi dáma valaha élvonalbeli csillaga volt az amerikai színházaknak, öreg napjaira viszont megfakult a hírneve, s már nem nagyon foglalkoztatták. Úgy döntött tehát, hogy elhagyja hazáját, és lelkes amatőrök oktatásával tölti hátralévő napjait. Szolgáltatásait kedvező áron kínálta, olcsó újságokban hirdetve magát; így jutott Sai tudomására, hogy mindössze száz kilométerre otthonától, egy kiváló mester keze alatt tanulhatná meg az érzelmek mímelését.

Amíg a sápadt legény távol volt, Ino – takarítás közben – megtalálta a színi tanodáról szóló újságkivágást az egyik párnahuzatban. Csak kicsit kellett törnie a fejét, hogy rájöjjön, mit jelent. Más talán elszontyolodott volna, ő viszont rettentően büszke lett a vőlegényére. Soha nem látott még olyan férfit, aki nála jobban törte volna magát egy nő mosolyáért.

Sakura eleinte sokszor megrótta a férjét, amiért az nem mondta neki elégszer, hogy szereti. Le sem mondott volna eme – Sasuke által idegesítőnek minősített – szokásáról, ha első terhességének nyolcadik hónapjában véletlenül föl nem ébred egy éjszaka. A bal oldalán fekve aludt addig a pillanatig – nagy hasával már csak így tudott kényelmesen feküdni. Mikor kinyitotta a szemét, azt látta, hogy Sasuke az ágy mellett ül, egyik kezét az ő hasán nyugtatva. Emellé halkan suttogott is… Sakura rájött, hogy a megszületendőnek beszél.
- Ha fiú leszel, remélem, sikerül olyan embert nevelnem belőled, amilyen a bátyám volt… ha lánynak születsz, azt akarom, hogy belőled is olyan csodálatos nő váljon, amilyen az anyád – ezt mondta a fiú.

A pocaklakó erőteljesen apja tenyerébe bokszolt, jelezvén, hogy egyetért az elhangzottakkal. Sakura elégedetten aludt vissza. Az évek folyamán három fiút és két lányt szült a férjének. Azon nem csodálkozott, hogy a legidősebb fiú az Itachi keresztnevet kapta; az viszont meglepte, hogy a nagyobbik lányt Karinnak keresztelte az apja. Egy kicsit bosszankodott is miatta. „Így kell bocsánatot kérni azért, hogy majdnem megölted azt a szegény lányt?” – fortyogott. „Levél is van a világon…”

Tsunade három évig tanítgatta Narutót a Hokage mesterségére, utána átadta neki a stafétát. Egészen bizonyos volt benne, hogy ha másik utódot választ, három hétnyi okítással is megúszta volna. A szőke asszony végül dűlőre jutott magával… abbahagyott minden praktikát, ami fenntartotta fiatalságának látszatát, és hagyta, hogy arcbőre pergamenjét szamárfülesre gyűrje az idő. Nyugdíjas napjait a saját kaszinójában töltötte el. Ennek megnyitásához ugyan kölcsönzött egy kis pénzalapot a falu kasszájából, de senki nem rótta meg érte, mivel mélyen hallgatott róla. Később, mikor a szórakozóhely már profitot is termelt, visszafizette a kölcsönt. Arra is rájött, hogy ha a saját alkalmazottainál veri el a pénzét, akkor az végül úgyis az ő zsebébe vándorol vissza… ennek megfelelően, nyitáskor mindig ő volt az első, és ő zárta a kaszinót. Néha éjszakára is ott maradt, néhány üveg szaké elfogyasztása mellett élvezni a félkarú rablók társaságát.

Hiashi egyre inkább magára maradt. Hinata után Nejit menesztette a háztól, mikor a fiú bejelentette, hogy elveszi Tentent. Hanabira eleinte nagyon büszke volt, mikor a lány keresni kezdte Konohamaru társaságát. A Hyuuga-klán feje azt gondolta, hogy a fiú talán méltó lesz a családjukhoz – róla legalább biztosan lehetett tudni, hogy rokona a néhai Harmadiknak, ha származása szerint nem is volt nemes. De néhány hónap múlva Hanabi bejelentette, hogy őt nem Konohamaru érdekli, hanem a visszahúzódó, szénanáthás, szemüveges kis matekzseni, Udon. Az apja elzavarta őt is… estére pedig kórházba került. Szívrohamot kapott. Amíg lábadozott, volt ideje gondolkodni azon, kinek a hibája az, hogy sem a két lánya, sem az unokaöccse nem látogatta meg őt soha.

Később megbámulták a járókelők, mikor unokáival játszott Naruto házának udvarán. Négykézlábra ereszkedett, és a hátára vette a gyerekeket. Mikor az apróságok csilingelő hangon megkérték, a játék kedvéért még nyerített is nekik. Az emberek nevettek rajta, és azt gondolták, hogy öregségére elment az esze. Hiashi nevetett az embereken, és azt gondolta, hogy az esze csak öregségére jött meg.

Egy héttel a lovacskáztatás előtt kereste fel az idősebb lánya otthonát, és alázatos hangon a házaspár bocsánatát kérte. Naruto elvigyorodott, kezet nyújtott neki, és nagy vígan úgy szólította, hogy „fater”. Hiashi idővel kezdte úgy látni, hogy talán a nemesség az egyetlen olyan tulajdonság, ami nem örökölhető.

Narutónak nem voltak ilyen magasröptű gondolatai… egész életében olyan féleszű maradt, mint gyerekkorában volt, s ennél fogva igen boldog. Boldog volt egészen a kilencvenegyedik születésnapjáig, mikor is a dédunokája azzal viccelődött előtte, hogy ha megválasztják Hokagénak, betiltatja a rament. Naruto ijedtében szörnyethalt.

elvalaszto1.jpg

 

Fejezet végéhez tartozó megjegyzések:

No, ezzel megvolnánk. Kedves egészségetekre. :)

Zárásul vonjunk le néhány fontos következtetést.

1. Ha az élet az utunkba sodor egy levakarhatatlan idiótát, becsüljük meg. Akinek nincs annyi esze, hogy rájöjjön, nem érdemeljük meg a barátságát, nem fog elhagyni bennünket soha.

2. Művelődjünk, mielőtt okoskodni kezdünk, és az információkat lehetőleg igyekezzünk pontosan megjegyezni. Különösen, ha szívünk választottját óhajtjuk fényezni. Érdemes például tudni, hogy Júdás harminc ezüstért adta el Jézust, és nem két fillérért, az Olajfák hegyén, és nem a kínai piacon*, stb.

(*az előbbi állításokat egy régi viccből idéztem, a vicc szerzőjét viszont nem ismerem, így nem áll módomban megjelölni)

Üdv!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.