Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


34. Magyarázat

 

A kötések csak negyvennyolc óra elteltével kerültek le a két fiú fejéről. Naruto és Sasuke ismét egymás mellett ültek a kötöző vizsgálóasztalán; az első fél percben csak pislogtak az erős fénytől, és néha panaszkodtak hozzá.
- Jó lesz – állapította meg Tsunade. – Nem kell újra bepólyálni. Maradhattok így, de vigyázzatok magatokra. Naruto…
- Igen?
- Van veled egy kis megbeszélnivalóm.

A szőke fiú követte a Hokagét egy félreeső, üres kórterembe.
- Hallgatlak – kezdeményezett.
- Szeretném, ha nem tévesztenéd szem elől a komádat.
- Ne aggódj miatta. Nem fog bajt okozni.
- Ajánlom is.
- Ha nincs más…
- Van. Délután megkapod az új egyenruhádat.
- Hm?
- Előléptettelek. Jounin lettél.
- Köszönöm… - hajtotta le a fejét Naruto. Sóhajtott is néhányat.
- Mi bajod?
- Szerettem volna annak rendje és módja szerint levizsgázni. Ez így… ez egy kicsit csalás, nem?
- Ne foglalkozz vele. Senki nem fogja elvitatni tőled. Kiérdemelted. Különben is… muszáj volt.
- Miért volt muszáj? – hüledezett a fiú.
- A leendő apósod miatt.
- Nem értem.
- Várd ki a végét… - sóhajtott bosszúsan Tsunade. – Szóval… Hiashi nem hallgatott az észérvekre, mikor meglátogattam. Kénytelen voltam… hm… kicsit megzsarolni, hogy elengedje a lányát velem.
- Megzsarolni? Mivel?
- Azt mondtam neki, hogy lemondok a Hokage címről.
- Micsoda fenyegetés… - jegyezte meg epésen Naruto. – Gondolom, ettől térdre rogyott, és kegyelemért esedezett.
- Gondolkodj kicsit – ajánlotta a nő. – Szerinted ki lenne az első számú esélyes, ha új Hokagét kellene választania a falunak?

Az újdonsült jounin egy pillanatig sem késlekedett a válasszal.
- Kakashi-sensei – vágta rá.
- Szerintem is.
- Akkor? Ezzel még nem kenhetted kenyérre Hyuuga papát, baa-chan.

Tsunade diadalmas vigyorral rántott elő egy összehajtott papirost. Szétnyitotta, Naruto elé tette, és azt mondta:
- Ezzel győztem meg.

A fiú csodálkozva olvasta a papiros közepén feketéllő, egymondatnyi írást. Kakashi nyilatkozott benne arról, hogy az elkövetkezendő egy évben nem kívánja betölteni a falu vezetőjének szerepét.
- Nem akar Hokage lenni… - ráncolta a homlokát Naruto. – Most aztán tényleg elvesztettem a fonalat.
- Reménytelen vagy… na jó, segítek. Ha Kakashi nem lehet Hokage, akkor ki jön még szóba? Hm?
- Ühüm… esetleg én? – találgatott a szőke fiú.
- Igen. Te. De geninként indulni egy ilyen posztért… ezért léptettelek elő.
- Értem… nem, nem értem.
- Szó sincs róla, hogy lemondanék… - kezdte a magyarázatot Tsunade. – Csak fenyegetőztem vele, és bedobtam Kakashi nyilatkozatát, hogy Hiashi azt higgye, hamarosan Hokage leszel. Vagyis… felvázoltam neki ezt a lehetőséget, arra az esetre, ha nem akarná elengedni a lányát. Az előléptetésedet is elmondtam… sőt, azzal kezdtem. Így meggyőzőbb volt a blöff.
- Ö… ö…
- Akkor kicsit bővebben… Hiashi mániája a hatalom, meg a család jó híre, meg az efféle marhaságok. Ha te lennél a Hokage, kénytelen lenne hozzád adni Hinatát… szégyenben maradna, ha elterjedne a faluban, hogy nem hajlandó a lánya kezét egy olyan méltóságnak adni, mint a falu első embere. Én pedig biztosítottam róla, hogy el fog terjedni ez a pletyka, ha makacskodik. És íme… megkapta azt az illúziót, hogy a kisebb rosszat választja. De a végeredmény így is, úgy is az lett volna, hogy elengedi a lányt.
- Miért nem volt neki elég, hogy én vagyok a Negyedik fia? – kérdezte a fiú.
- Mert az apád halott.
- Tessék?
- A Hokage címe nem örökölhető. Mindaddig, amíg a viselője él, a családtagjai is tiszteletnek örvendenek, de ennyi… ha meghal, már senkit nem érdekelnek. Mondanom sem kell, hogy ezt a filozófiát az olyan nemeseknek köszönheti Konoha, mint például a Hyuugák. Gondolj csak bele… Konohamarut sem ajnározzák annyira, mióta meghalt a Harmadik.
- Aha… világos, azt hiszem.
- A magam részéről befejeztem. Délután megkapod a ruhádat. Addig is…
- Köszönöm, hogy fáradtál – szakította félbe a nőt Naruto. Zavartan vakargatta a tarkóját. – Biztos tudni akarnád – mondta –, hogy az apja kitagadta Hinatát…

Tsunade bosszúsan horkantott.
- Hát persze… jellemző. A rangon aluli udvarló csak akkor gond, ha az ő lányának udvarol. Ha nem az ő lánya, nem az ő gondja… szarházi. Nem képes veszíteni. Ne haragudj, Naruto… örülök, hogy szóltál, de ebbe nem avatkozhatok bele.
- Nem is kell. Majd megoldom én.
- Csak civilizáltan, ha kérhetem.
- Mit jelent az a szó, hogy „civilizált”? – pislogott bambán a fiú.
- Hogy ne ömöljön patakokban a vér.
- Rendben. Kitalálok valamit.
- Jó. Mindent megbeszéltünk?
- Még egyet…
- No?
- Dicséretnek veszem, amit az előbb elmondtál, baa-chan, de… azt hiszem, lenne más alkalmas ember is, ha Hokagét kellene választani… nem csak Kakashi-sensei és én.
- Kicsoda? – emelte meg a szemöldökeit Tsunade.
- Nara Shikamaru – mondta a fiú. Utána kifordult az ajtón.

„Mi a fene…” – lepődött meg a szőke asszony. „Újabban gondolkodik.”

Naruto visszasietett a kötözőbe. Sakura és Hinata Sasuke szemeit csodálták… a bal oldali fekete volt, mint régen, a jobb viszont búzakék. Olyan könnyedén, élénken mozgott az üregében, mintha az idők kezdetétől ott lakott volna – pedig néhány napja még Naruto tulajdonát képezte. A belépő megszólította a másik három fiatalt.
- Fura, igaz? – kérdezte.
- Igen – válaszolta Hinata. – Gyere, hagy nézzük meg jobban a tiédet is.

A fiú közölte, hogy ő is látni akarja a műtét eredményét, és a helyiség csaptelepe fölé rögzített tükörhöz állt. A többiek elléptek a vizsgálóasztaltól, és a háta mögül leselkedtek.
- Tyűha – szólalt meg Naruto. – Jól áll nekem a Rinnegan. Megy a hajamhoz.
- Nem fogod tudni kikapcsolni – közölte Sasuke.
- Hogy?
- Jól hallottad. Nincs meg hozzá a képességed. Állandóan aktív lesz, mint Kakashi Sharinganja.
- Az mit jelent?
- Azt, hogy jól jártál. Ha ki tudnád kapcsolni, akkor nem lenne más az új szemed, mint az én tönkrement jobb szemgolyóm. Így viszont látsz is vele, meg tud egy-két trükköt is.
- Azokat megtanítod?
- Meg.
- Kösz.
- Ne köszönd. Jobb, ha felvilágosítalak, hogyan kell használni az új szemedet. Még a végén mindünket kinyírnád vele. Balfácán.
- Tapló.
- Lúzer.
- Paraszt.
- Félcédulás.
- Szépfiú!
- Szokj le erről, mert agyonütlek.

A következő perceket élénk szócsata töltötte ki. A két fiú bőszen licitált egymásra, taglalva, hogyan fogják egymást félholtra verni, miután gyógyulttá nyilvánítják őket. A kakaskodásnak Sakura vetett véget. Egy-egy erőteljes barackot nyomott a két mákvirág fejére, és rájuk pirított. Narutót Hinata gondjaira bízta, Sasukét pedig felszólította, hogy sürgősen szabaduljon meg az arcát elrondító, soknapos, fekete borostától.

A szőke fiú kézen fogta a párját, és elnyargalt vele Sakura dühe elől. Sasuke pedig, mivel jobb ötlete nem volt, eleget tett a felszólításnak. Dacra görbülő szájjal vonult be a kórtermébe, ott is a mosdóba, és szalonképessé varázsolta magát.

Délután megérkezett Naruto új egyenruhája. Shizune hozta be a fiúnak, az újonnan megkapott fokozatát igazoló okmánnyal együtt. Zöld nadrág, zöld, hosszú ujjú felsőruha, sötét, sokzsebes mellény… az izgatott kamasz azonnal felpróbálta. Az öltözékhez dukáló homlokvédőt úgy kötötte meg, hogy a bal oldalon takarja a szemét. Nem akarta a világ tudtára adni, hogy mi van a birtokában.
- Hogy festek? – fordult körbe Hinata előtt.
- Egészen úgy nézel ki, mint Kakashi-san – nevetgélt a lány. – Csak a maszk hiányzik.
- Meg az ezüstös haj.
- Az majd eljön az idővel.

Naruto vetett egy hálás pillantást régi, narancsszín gúnyájára, aztán újra a lányhoz fordult.
- Hinata-chan…
- Tessék.
- Akarod, hogy beszéljek az apáddal? Ez a kitagadás dolog, ez…
- Ne beszélj vele. Nem szeretném.
- Jó, de…
- Nem akarom.
- Jól van – szusszantotta Naruto. Jobbnak látta, ha témát vált. – Nem vagy éhes?
- Tudnék enni.
- Ramen?
- Legyen az – mosolyodott el Hinata.

Mikor elérkezett a vacsora ideje, Sakura tálcát ragadott, s azon vitte be Sasukénak az ennivalóját. A fiú felkapta mindkét széket, amit a kórteremben talált, egymás mellé helyezte őket, és leült az egyikre. Vigyorogva nyitotta a száját.
- Még mit nem! – rótta meg a lány, miután helyet foglalt. – Már nem vagy vak, nem foglak etetni.

Megvárta, amíg a fiú elkölti a levest és a sültet. Utána kérdezősködni kezdett.
- Miért csináltad?
- Micsodát?
- Úgy volt, hogy a jobb szemedet odaadod Naruto egyik szeméért cserébe. Arról nem volt szó, hogy a Rinnegant is megkapja.
- Talán irigyled tőle? – húzta el a száját Sasuke.
- Nem. Én nem… de te sem? Hogyhogy odaadtad? Csak úgy…
- Nem csak úgy… kaptam érte egy teljesen jó szemet. Látok. Anélkül is látok, hogy Rinnegant használnék. És ez az utóbbi időben nem volt így.
- Ez talán olyan nagy adomány? Tulajdonképpen nem is voltál vak.
- Nem. Tényleg nem.
- Vissza a tárgyra… te magad találtad ki a játékszabályokat. Eredetileg nem volt benne ez a hókuszpókusz a Rinnegannal. Miért adtad mégis neki?
- Bizalomért.
- Hogy? Ettől bízni fog benned?
- Nem ő. Te.
- Ezt indokold meg, legyél szíves. Amiatt, hogy nem követted pontosan a megállapodásunkat, inkább pipa lettem.
- Azzal, hogy neki adtam a Rinnegant, erősebbé tettem őt magamnál. Ez volna az az áldozat, amiért cserébe elvárom a bizalmadat.
- Ne röhögtess – vágta oda Sakura foghegyről. – Eddig is erősebb volt nálad.
- Nem. Nem volt.
- Nem hiszem el.
- Remek.
- Ha ő a gyengébb, akkor miért él még? Annyiszor megverekedtetek, mégsem tudtad elintézni.
- Ennek semmi köze az erőhöz.
- Akkor? Mi az oka?
- Barátság. Legalábbis azt hiszem.
- Úgy érted…
- Úgy.

Néhány percig hallgatásba burkolóztak. Aztán Sakura megszólalt.
- Miért mentél el egyáltalán?
- Hiszen tudod! Muszáj volt. Itachi miatt.
- És utána? Miért nem jöttél vissza rögtön? Mi volt az a paródia az Akatsukival?
- Ezt is megbeszéltük a minap.
- Mondd el megint.
- Bosszút akartam állni – sóhajtott fel Sasuke. – Meg akartam ölni Danzót.
- És…
- Mi ez a sok kérdés? Még mindig valami bizonyíték kéne?
- Nehéz bíznom benned. Én akarok, de…
- Elhoztad a börtönből a cuccomat?
- El.
- Van közte egy tekercs a Mangekyou Sharinganról. Keresd meg, és olvasd el.

Sakura engedelmeskedett. Teljes egy órán át bajlódott a hosszú szöveggel. Sasuke nem szólt közbe; türelmesen megvárta, míg végez.
- Na? – kérdezte aztán a lánytól.
- Ez elég komoly hatalomnak tűnik.
- Az is. Mégsem öltem meg érte Narutót.
- De később mégis megszerezted. Emlékszem, hogy mesélted.
- Igen. Itachi nekem ajándékozta a sajátját. Én pedig feláldoztam mindkét szemem, hogy megmentsem valaki életét… kiét is? Ja, persze. Narutóét. Sok itt az összefüggés, nem gondolod?
- Szereztél helyette egy Rinnegant! – makacskodott Sakura.
- Azt pedig elcseréltem egy sokat emlegetett illetővel.
- Valóban – enyhült meg a lány, és megengedett magának egy halvány mosolyt. – Odaadtad a Rinnegant egy egyszerű, kék szemért…
- Zöldért.
- Parancsolsz?
- Zöldért. Kettőért – vigyorodott el Sasuke, és két ujjával megbökte Sakura homlokát.
- Köszönöm – pirult el amaz. – Kedves vagy.
- Te pedig fárasztó – nyögte a fiú. – Nem baj. Attól még megtartalak.

Elvette a tekercset a lánytól, és rálehelt. Felgyújtotta. Mikor porig égett, a szenes maradványokat lehúzta a vécén. Megrökönyödött beszélgetőtársának azt mondta, nem szeretné, hogy leendő gyermekei tudomást szerezzenek a Mangekyou Sharingan létezéséről.

Újabb három nap múlva, mikor a fiúkat hazabocsátották a kórházból, Sasuke Sakurához költözött, Hinata pedig Naruto lakótársa lett. A két duó hasonló módon töltötte el a délutánt – a sikeres műtétet megünneplendő, a dinasztiaalapítás technikáját gyakorolták hangyaszorgalommal. Sakurát elbágyasztotta a mozgalmas nap… este nyolckor közölte fáradhatatlan udvarlójával, hogy izomláza lett a terpesztéstől, illetve nem óhajtja tovább bámulni a plafont. A fal felé fordult, és hamarosan elnyomta az álom.

Sasuke várt egy kicsit. Aztán kibújt az ágyból, felöltözött, és nesztelen léptekkel kisurrant a házból. Hamarosan Naruto ablaka alatt kuksolt. Odabent még égett a villany. A kis lakás ura és úrnője vacsorázott. Mikor Hinata kiment a mosdóba, az alkalmi kukkoló megkocogtatta az üveget. A szőke fiú meglepetten nyitotta ki az ablakot.
- Mit csinálsz itt? – suttogta egykori csapattársának.
- Ha elaludt, gyere a gyakorlótérre, ahol először találkoztunk Kakashival.
- Minek?
- Egy kis edzésre – vigyorgott a látogató. Ujjával az új szemére mutatott. – Kíváncsi vagyok, be lehet-e pöccenteni benne a Sharingant.

Hajnali négykor holtfáradtan nézték egymást a kelő Nap gyönge fényénél. Lihegtek. Megperzselt, megtépázott bokrok, kicsavarodott fatörzsek, porrá zúzott sziklák vették körül őket.
- Hány lyukat látsz benne? Kettőt, vagy hármat? – kérdezte Sasuke, és közelebb tolta az arcát Narutóhoz.
- A pupillán kívül?
- Persze, hogy azon kívül!
- Kettőt.
- Franc.
- Majd kialakul.
- Még egy menet? Hátha sikerülne. Amúgy is… éppen egyenlő az állás.
- Majd máskor. Állapodjunk meg egy döntetlenben.

Sasuke kissé elgondolkodott, aztán lassan bólintott.
- Döntetlen. Elfogadom.
- Pacsi? – nyújtotta a kezét Naruto.
- Azt is elfogadom. Ütődött.
- Tapló.
- Húgyagyú.
- Szépfiú.
- Chidori!
- Vicc volt! Csak vicceltem, na, csak vi… hé! Ez fájt, baszki!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.