Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


33. „Vak vezet világtalant”

 

Fáradtan ébredt. Nagyot nyújtózott, hogy némi többletvért pumpáljon elgémberedett tagjaiba. Minthogy akadály nélkül sikerült a feje fölé emelnie mindkét karját, rájött, hogy az éjszaka még a jobbján alvó lány eltűnt. Szólította, de nem érkezett válasz. Felállt, és úgy, ahogy volt, alsónadrágban, elindult, hogy megkeresse.

Kibotorkált a kórteremből. Emlékezett rá, hogy a folyosó falán végigfut egy kapaszkodó… ezt kitapogatta, és elindult arra, amerre a nővérpultot sejtette. „Remélem, nem a kedvenc apósom vitte el őt…” – gondolta. A következő pillanatban akadálynak ütközött, hátratántorodott, és el is esett. Felszisszent, elnyomott egy káromkodást az orra alatt, majd megszólalt:
- Elnézést kérek… jól van?

A kávéautomata elnézte, de a hogylétéről nem kívánt nyilatkozni. Naruto hamarosan megunta a csendet, feltápászkodott, és tovább indult a folyosó közepén. Mialatt elcsoszogott a gép előtt, még foghegyről odavetette neki:
- Udvariatlan egy fráter maga. Legalább felsegíthetett volna.
Az ártatlan masina szótlanul tűrte, hogy udvariatlansággal vádolják meg. Csupán az egyik piros lámpácskáját villogtatta szomorúan, jelezve, hogy elfogyott az olasz cappuccino.

Egy lehorzsolt térddel és két felborított kukával később, hősünk célhoz ért. Épp megszólalt volna, hogy Hinata után tudakozódjon, mikor a nevét hallotta.
- Naruto?
- Sakura-chan? Te vagy?
- Én.
- Nem tudod, merre van Hinata? Nem látom sehol…
- Ez valahol érthető… - füstölgött a lány. – Hinata csak a kórház mögé szaladt ki. Friss gyümölcsöt akart szedni neked.
- Szevasz, Naruto – szólt közbe Sasuke. – Örülök, hogy nem látlak. Idióta.

Sakura rápillantott a fekete hajú fiúra. A hangja ugyan komolynak tűnt, mikor leszólta a volt csapattársát, de vigyorgott. „Csak hecceli…” – vélte a lány, és úgy döntött, nem szól bele.
- Bunkó – kontrázott Naruto.
- Lúzer.
- Hólyag.
- Analfabéta.
- Szépfiú.
- Ez övön aluli volt! – morgott Sasuke, és leolvadt a vigyor a képéről.

Újabb két fiatal csatlakozott az egykori hetes csapat tagjaihoz.
- Jó reggelt – köszönt Sai és Ino egyszerre. A fiú többet is mondott. – Mi ez a kötés a fejeteken? Olyan rondák vagytok vele, mint az ördög nagyanyja.
- Kösz a dicséretet – dohogta Naruto.
- Ugyan… - adta a nagyvonalút Sai. – Csak ténymegállapítás volt… viszont meg kell mondanom, Sakura, hogy te… te ma reggel szinte ragyogsz.
- Eh… ez komoly?! – pislogott a lány.
- Teljesen komoly. Most valahogy feleannyira sem vagy ocsmány, mint általában.

Sakura ütni akart, de Naruto megelőzte. Egy kemény jobbegyenessel támadt a sápadt fiúra. Érezte, hogy ökle egy arcnak ütközik, aztán egy nagy puffanást hallott.
- Ezt megkaptad! – kiáltotta diadalmasan.
- Meg – morogta Sai, miközben felnyalábolta a kiütött Inót a padlóról. – Bömbölni fog a monokli miatt, ha magához tér. Pedig jól áll neki a lila…

Szólt néhány szót arról, hogy kiismerhetetlennek találja a női lelket, rámosolygott Sakurára, lágyékon rúgta Narutót, majd tempós léptekkel, vállán Inóval, hazafelé indult. A szőke fiú görnyedve botladozott utána, és válogatott szitkokat zúdított rá. Mikor úgy gondolta, hogy utolérte, megállt, és kioktató hangnemben előadta, hogyan kell udvariasan szólni a nőkhöz. Percekig beszélt, és tovább is folytatta volna, ha a visszaérkező Hinata félbe nem szakítja. A lány emlékeztette, hogy kötéscserére kell mennie, finoman megsimította az arcát, bedugta a száját egy almával, és elnézést kért a rémülten pislogó takarítónőtől.

Aztán visszakísérte a többiekhez. Séta közben a karja alá bújt, megölelte a derekát, és megkérdezte, hogy aludt. Naruto csodálkozva vette észre, milyen más a hangja… mélyebb volt, mint korábban. Szinte alt. A dadogást is elhagyta.
- Jól aludtam – hazudta a fiú, miután harapott az almából, és lenyelte a falatot.
- Akkor jó. Miért mászkálsz alsónadrágban?
- Megijedtem, hogy úgy eltűntél, és…
- Értem. Nem akartalak felébreszteni.

Hinata letétbe helyezte párját Sakuránál, majd elsietett, hogy ruhát keressen neki. Mikor visszatért, segített Narutónak belebújni a hozott nadrágba és pólóba. Újra hozzásimult, és lecserélte a magházig letisztított almacsutkát egy érintetlen gyümölcsre.
- Megjött Tsunade-sama – közölte Sakura. – Gyertek… menjünk a kötözőbe, a mester megnézi a szemeiteket.

A két fiú – a lányok vezetésével – az említett helyiségig sétált. Ott felültették őket a vizsgálóágyra, és Sakura levarázsolta a fejükről a pólyarétegeket.
- Ne nyissátok ki a szemeteket – rendelkezett a Hokage. – Még korai.
Kicsit megtapogatta Sasuke jobb, és Naruto bal látószervét. Duzzadt, vizenyős, vöröseslila szemhéjak takarták mind a kettőt.
- Csomagold vissza őket, Sakura. Még legalább egy nap.

Tsunade elköszönt, és kifordult az ajtón.
- Na? Hogy nézünk ki? – érdeklődött Sasuke.
- Én jóképű vagyok – vélekedett Naruto.
- Nagyszerű – mondta a fekete hajú, minden meggyőződés nélkül. Aztán kinyújtotta a kezét abba az irányba, ahol a másik fiút sejtette, felfelé fordította a tenyerét, nagyot sóhajtott, és azt mondta:
- Csapj bele, te agyalágyult.

Naruto üdvözült mosollyal csapott bele Sakura arcába. Az, szegény, elsírta magát meglepetésében. Hinata csitította; bő pulóvere zugaiban zsebkendő után kutatott, s miután rálelt egyre, megrótta szíve választottját, hogy máskor nézzen körül, mielőtt cselekszik. A fiú élénken gesztikulálva közölte, hogy ilyesmire most nem vállalkozhat, aztán bocsánatot kért a szándékolatlanul felpofozott orvos-tanonctól.

Pár perc múlva új kötések díszlettek a megoperált kobakokon. A két páros – rövidke beszélgetés után – elhagyta a kötözőt, és elvált egymástól. Sakura sétálni vitte Sasukét; egyelőre csak a kórház tetejére, nehogy felismerje valaki. Naruto viszont visszakívánkozott az ágyba.
- Hát nem aludtál? – csodálkozott Hinata.
- De, aludtam… - habozott a fiú –, valamennyit…

A lány nem firtatta. Visszakísérte az ágyához, és segített neki lefeküdni. Még a párnáját is felrázta. Keresett magának egy széket, a fekvőalkalmatosság széléhez helyezte, majd ráült. Cirógatni kezdte a fiú haját. Megsimogatta az arcát. Simogatta, amíg el nem aludt.

Kiba tanácstalanul üldögélt a házuk lépcsőjén, a bejárati ajtó előtt. Félórával azelőtt még meddő vitát folytatott Hanával, arról, hogy mi legyen Shinóval. A nővére annyira kiborult, hogy bőgve rohant el otthonról. A fiú pedig próbált igazságot tenni az egymást veszettül csépelő, egymásnak ellentmondó gondolatok között, amelyek felfordították a koponyája tartalmát. „Ha azt mondom, ellenzem, az se jó. Ha azt mondom, nem bánom, járjanak, az se. Francnak jártatom a pofám.”

Akamaru kaffantása elzavarta az ambivalenciát. Az okos jószág farkcsóválva lesett a kertkapu felé. Egy szőke lány álldogált ott, homlokvédőjén Felhőrejtek jelével. A házigazda egy pillanatra felélénkült, gondolván, hogy Samui az… de rá kellett jönnie, hogy nem passzol a termete. Alacsonyabb volt, vékonyabb, kisebb mellű – ezektől eltekintve, kétségkívül igen formás.
- Segíthetek? – kiáltott rá.

A lány belépett a kertbe, és tett néhány lépést, hogy Kiba közelébe kerüljön. Félősen pislogott a méteres marmagasságú kutyára.
- Nem bánt – nyugtatgatta a gazdája. – Segíthetek? – kérdezte ismét.
- Te vagy Justin Bieber menedzsere?
- He? – lepődött meg Kiba. – Már hogy lennék?!
- Akkor nem tudsz segíteni – nyögte a lány, és lelógatta a fejét, mint a harangvirág.
- Egyáltalán, honnan szedted ezt a baromságot?
- Te mondtad. Mikor nálunk jártál.

A fiú kutatni kezdett az emlékei között. Eszébe ötlött három, Felhőrejtek egyik kapujának őrzésére rendelt hölgyike, amint ájuldoznak és görcsösen zokognak… a kedvenc énekeseik említésére. A lány, aki most előtte állt, a sírógörcsöt mutatta be anno.
- Mi a keresztneved? – érdeklődött Kiba.
- Junko.
- Nos, kedves Junko… én egy szóval sem állítottam, hogy Justin Biebert menedzselem. Azt mondtam, hogy a Jonas Brothers menedzsere vagyok. Persze, az sem igaz.
- Hazudtál?!
- Igen.
- Hogy tehetted?!
- No. Talán bizony jobb lett volna, ha felpofozlak? Be akartam jutni a falutokba. Kár lett volna a csinos kis pofádért.

Pár pillanatig csöndben meredtek egymásra. Kiba közben észrevette, hogy a lány ide-oda toporog, apró szökkenésekkel helyezi testsúlyát egyik lábáról a másikra.
- Örömtánc? – tudakozódott.
- Pisilnem kell… - pirult el Junko. – Mondd… elmehetnék itt valahol vécére?

Kiba a kert nyugati része felé bökött.
- A cseresznyefát Akamaru használja. A többiből választhatsz kedvedre.
- Eh?! – nyögött fel a lány.
- Ja, bocs… - kapott észbe a házigazda. – A bejárat után jobbra, a folyosó végén. Menj csak be.

A szőke lány elsietett a kutyatulajdonos mellett, és berontott a házba. A fiú szipákolt.
- Neked is tetszik az illata? – kérdezte Akamarutól.

Az eb a gazdája elé telepedett, képen nyalta, és bozontos farkával gyors taktust vert a kertkaputól a bejáratig vezető, poros, macskaköves utacskán. Barátságosan csorgatta a nyálát, mintha csak az akarná mondani: „A helyedben én máris elásnám a kerítés alá. Vagy megszaglásznám a farát. De minimum körbepisilném.”

Junko kisvártatva visszaért, és megkönnyebbült sóhajjal Kiba mellé ült. Kinyújtotta a lábait, nyújtózkodott, megrecsegtette a hátát.
- Mindjárt jobb – közölte.
- Mi dolgod neked Justin Bieberrel? – szögezte neki a kérdést a fiú.
- Ühüm… - pirult el újra a vendég. – Egyszer írtam neki egy levelet. Vissza szeretném kapni.
- Fangirl-görcs?
- Az.
- Hát aztán… írt neki más is, szard le.
- Én azért csak szeretném visszakapni…
- Aha. De minek? Már nem vagy a rajongója?
- Nem! – jelentette ki határozottan Junko.
- No. Miért?
- Kiderült, hogy lány… nem Justin, hanem Justine. Érted… „e” betűvel a végén.

Kiba harsányan felröhögött, és az oldalára dőlt.
- Tudtam! – harsogta. – Úgy tudtam! Neked csak most esett le?! Könyörgöm! Hová tetted a szemed?
- Köszönöm a segítséget – pattant fel Junko sértődötten. – Ideje mennem.
- Várj – kérte a fiú, miközben a könnyeit törölgette. – Miért olyan fontos az a levél? Áruld el, ha már felpiszkáltad a kíváncsiságom. Nem egy sima rajongói levélke, igaz?
- Igaz… - vallotta be szemérmesen a jövevény. Harmadszor is pír szökött az arcába.
- Csak nem meztelen fotók? – élénkült meg Kiba, és fülig szaladt a szája.
- Ikh… - nyüszített a lány, és eltakarta az arcát.

Kiba tudta, hogy eltalálta. Fejét csóválva sóhajtott fel:
- A gyönyörű nők egytől egyig ostobák…

Junko maga mellé ejtette a kezeit. Vékony szemöldökeit félholdakká domborította a csodálkozás.
- Nekem még soha nem mondta senki, hogy gyönyörű vagyok – állította. – Még azt sem, hogy szép.
- Nem vagy süket, ugye? Azt is mondtam, hogy „ostoba”.
- Hallottam – biccentett a szőke hölgyike.
Már nem sietett annyira. Meghívatta magát ebédre.

Naruto csak estefelé ébredt fel. Fojtott hangokat hallott beszűrődni a folyosó felől. Egy férfi vitatkozott egy nővel. Fülelni kezdett, hogy ki tudja venni a szavakat; de mire érteni kezdett volna valamit belőlük, be is fejeződött a diskurzus, és gyors léptek távolodó kopogása következett. Aztán benyitott valaki a kórterembe.
- Felébredtél? – szólalt meg a jövevény Hinata hangján.
- Fel – ásított a fiú. – Kivel beszéltél?
- Apám járt itt az előbb.
- Az apád?!
- Igen, ő.
- Mit akart?
- Közölte, hogy kitagad a családból.
- Na de… - hápogta Naruto.
- És elhozta a hozományomat… azt mondta, azt azért kapok.
- Miért tagadott ki?!
- Mert itt aludtam. Feltételezte, hogy már le is feküdtem veled.
- De te megmondtad, hogy mi nem…
- Nem. Nem mondtam meg.
- De mégis, Hinata-chan…
- Jó így – szögezte le a lány. – Van neki egy másik lánya is… őt úgyis jobban szereti.

Hinata kotorászni kezdett a táskában, amit az apjától kapott. Kivett belőle némi pénzt, közölte szíve választottjával, hogy pár percre magára hagyja, és elrobogott. Mikor visszatért, bezárta a szoba ajtaját, kitámasztotta egy székkel – kulcs nem volt a zárban –, majd az ablakhoz ment, és elhúzta a függönyt. Utána még szöszmötölt egy kicsit, majd bemászott a fiú mellé az ágyba.
- Mi történik? – értetlenkedett Naruto.

Hinata betapasztotta a száját a sajátjával. Egyik kezével a nadrágjába nyúlt, és simogatni kezdte a férfiasságát. Az izgulékony testrész érdeklődést mutatott; pillanatok alatt annyit növekedett, mintha eltanulta volna Chouji testtömeg-duplázó technikáját, és elkezdett kibújni Naruto alsóruházatából. A szőke fiúnak lassan leesett a tantusz. „Mikor lett ez a csaj ilyen határozott?” – törte a fejét. Elnapolta a kérdés megválaszolását, és kezeivel a lány mellei után kezdett kutatni. Tapogatózás közben csodálkozva konstatálta, hogy Hinatán már nincs ruha – alsónemű sem. Csupasz, finom bőrt tapintott mindenfelé; a karokon és lábakon libabőrösség finom dudorodásai tették egyenetlenné a különben selymes kültakarót. Narutónak annyira tetszett a dolog, hogy hiányolni kezdte a levágott ujjait. Végül célhoz ért… puha, meglehetősen nehéz keblek simultak a két tenyerébe, domborulatuk csúcsán hetykén, rugalmasan púposodó mellbimbókkal. A fiú játszani kezdett az érzékeny kiemelkedésekkel; kezdetben csak ujjai között morzsolgatta, később a szájába vette őket.

Minthogy látását nem használhatta, a füleire hagyatkozott. Figyelte a lány visszajelzéseit: mi tetszik neki, mit utasít vissza. Jobbjával elhagyta az északi dombságokat, és lefelé kezdett kalandozni… végigsimított a lapos hason, kicsit elidőzve a köldök tájékán, aztán ujjaival utat kért a combok közé. Puha szőrpamacson haladt végig, mielőtt megtalálta, amit keresett. Nedvesnek találta a finom bőrfodrokat. Két-három felszínes simítás után közéjük kéredzkedett a mutatóujjával. Hinata megadta az engedélyt, és finoman megharapta az egyik fülcimpáját. Naruto mozgatni kezdte a kezét. Kicsit később a középső ujját is becsúsztatta, hüvelykével pedig kívülről próbálkozott.
Hálás sóhaj volt a válasz, és egy pici remegés. Hinata izmai kissé megszorították a kutató ujjakat. Pár másodperc után a lány lecsusszant róluk, és lemászott az ágyról. Lendületesen megfosztotta Narutót a nadrágjától, zörgött egy kicsit valami dobozzal, majd újra a fiú mellett termett.
- Húzd ezt fel – csúsztatta párja kezébe a becsomagolt óvszert.
- Jó – egyezett bele Naruto.

Egy kis szerencsétlenkedés következett. Szegény fiú annyit vesződött a tasak kinyitásával, hogy teljesen leizzadt. Végül csak úgy tudta kibontani a borítást, hogy a tartalma is megsérült. Hinata az éjjeliszekrény felé nyúlt, elővett egy újabb tasakocskát. Ezúttal ő kísérletezett a felbontásával. Neki nagyobb sikere volt – a fogával le tudta tépni az egyik sarkot.
- Tessék, itt van – nyújtotta büszkén a latexdarabot.
- Kösz… - feszengett Naruto. – Na, akkor… hogy is… izé…
- Össze kell nyomni a végét – olvasta a lány a dobozban talált használati utasítást.
- Dehogy kell! Az fáj!
- H-hülye! A gumi végét.

Jobbnak látták, ha egyesítik az erőiket. Hinata két ujja közt összecsípve tartotta az óvszer végén lévő tasakot, szabad kezével pedig megfogta a még mindig ruhátlan hímtagot. Naruto pedig azon ügyködött, hogy legörgesse az átlátszó latexcsodát. „Négykezes töksípra…” – gondolta, és vigyorgott. Aztán fancsali képet vágott, mert szorította a gumi.

Miután elkészültek, a lány a párja ölébe ült. Néhány rövidke, finom csók után megfogta az újonnan felöltöztetett mini-Narutót, és lassan elhelyezte magában. Kivárta, míg elmúlik az enyhe fájdalom. Utána mozogni kezdett; kezeivel a fiú mellkasán támaszkodva, óvatosan emelte-süllyesztette a csípőjét, s ringatózott rajta. Naruto egy ideig kényelmesnek találta a helyzetét, de később késztetést érzett, hogy átvegye az irányítást. Felhúzta a térdeit, megragadta és megtartotta a levegőben a lány fenekét. Megtámaszkodott a sarkain, és fokozatosan gyorsuló tempót diktált. Időnként belelassított, ha úgy érezte, közel a vége… közben hallgatózva próbálta kitalálni, vajon Hinatának is jó-e, amit művel. A szaporodó sóhajok, a lány kapkodó lélegzése azt súgták, igen. Egy félhangos, elnyújtott nyögés után végül ő is elengedte magát.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.