Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


32. Okok

 

Két szobával arrébb Sasuke üldögélt egy kórházi ágyon. Kezeivel a háta mögött támaszkodott, jobb vállára hajtotta a fejét, és beszélt… a fekvőalkalmatosság szélén könyöklő Sakura pedig hallgatta. Amióta csak ismerték egymást, soha nem váltottak egyszerre három-négy mondatnál többet; hol az idő hiányzott a beszélgetéshez, hol a kedv – utóbbi jellemzően a fiú részéről. Így a lány most minden szóra figyelt, csöndben lesve a fehér pólyaköteget, vagy az attól lentebb lévő, szorgalmasan mocorgó, vékonyra metszett szájat. Nem zavarta kérdésekkel a beszélőt. Szólt az, ha szüksége volt valamire. Ilyenkor Sakura vizet töltött neki, megitatta, vagy kikísérte a mosdóig; estefelé ennivalót is kerített neki. Ő maga pedig alig mozdult el mellőle, legfeljebb akkor, ha hívta a természet. Tsunade felmentette a munka alól, nem kellett más betegekkel foglalkoznia. Ráért. Kíváncsi volt. Figyelmesen hallgatta, hogyan értelmezhető az a néhány esztendő, amikor külön utakon jártak… a fiú szemszögéből.

Pár olyan gondolatot is végig kellett hallgatnia, melyekről azt gondolta: lényegtelen, fölös szószaporítás az egész. Mégsem szólt közbe; türelmesen várta, mi fog kisülni a hosszúra nyúló történetből. Úgy érezte, hogy a beteg kényelmes módját választotta az udvarlásnak… abban egy percig sem kételkedett, hogy neki akar imponálni a szokatlan bőbeszédűséggel, de a szavak rengetegében még nem látta tökéletesen a lényeget. Választ kapott néhány kérdésére, néhányra nem… többnyire a fontosabbakra. Olykor felcsillant a szeme, és bólogatott – helyére került egy újabb darabka a mozaikból. Sejtette, hogy nem hiába várakozik; előbb vagy utóbb, de a türelme elnyeri majd a jutalmát. Csak azt nem tudta, mikor… az a benyomása támadt, hogy az alkalmi narrátor emberöltőkig is képes lenne beszélni; s akkora sebességet sem produkál, mialatt a cél felé terelgeti a mondókáját, mint az álló cseppkő, mikor a függő párjához igyekszik. Mégis nyugodt volt. Bizalma összelyuggatott szövetét gondos kezek ragadták meg, és elkezdték összevarrni a nagyobb réseket.

Éjszaka egy óra körül járhatott az idő, mikor Gaara és testvérei elérték az otthonukat. A Raikage irodájában tettek látogatást a minap, s ez igencsak megviselte őket… a hatalmas termetű, ingerlékeny férfi még mindig meg akarta találni Sasukét, s ordítva vallatta őket arról, hogy mit tudnak felőle. Kankuro és Temari csak a vállukat vonogatták, öccsük pedig azt hazudta: semmit. Tisztában volt azzal, hogy Naruto megtalálta egykori csapattársát, de arról sejtése sem volt, hogy mihez fog kezdeni vele.

A Kazekage-birtokon szálltak le Kankuro madarával. Miután a festett arcú fiú visszaparancsolta méretes bábját egy tekercsbe, gyalogszerrel tették meg a házukhoz vezető utat. A folyosón haladva, először a lány kívánt jó éjszakát, majd eltűnt a szobája ajtaja mögött. Pár újabb méter után a fivérek is elköszöntek egymástól. Gaara magányosan haladt tovább. Egy emelettel fentebb lakott, mint a testvérei; az övé volt az épület legnagyobb lakosztálya, tekintélyes ablakokkal, és külön kijárattal a tetőre. Mindig oda ment föl, ha gondolkodni akart… végignézett a falu lakóházainak során, felkínálta a napfénynek sápadt bőrét, és élvezte a teremtő magányt.

Most nem kívánkozott a tetőre. Fáradt volt. Úgy becsülte, alhat öt-hat, rémálmokkal teli órát, mielőtt nekiül a háború miatt elnapolt teendőinek. Mikor elérte a szobája ajtaját, lemondóan sóhajtott egyet, és megemelte a szemöldökét. Matsuri a küszöb előtt ülve szunyókált; hátát a nyílászárónak vetve, felhúzott lábait átkarolva, arcát a térdein pihentetve, csendesen szuszogott. Gaara nem juthatott be a lakosztályba úgy, hogy fel ne ébressze őt.
- Szolgálatban vagy? – szólt rá hangosan.

A lány szemei résnyire nyíltak. Pár másodpercig nem fogta fel, hol van, de aztán talpra szökkent, és igyekezett ébernek mutatkozni. Gaara a szemeit fürkészte. Csodálkozva nézte a sötét íriszű látókészülékeket, a kivörösödött könnyhúsokat, a korábban fehér, most vérben álló részeket.
- Szolgálatban vagy? – ismételte meg.
- Nem – kapta meg a választ. – Izé… hozzád jövök, Gaara-sama.

„Hozzám jössz? Nagyszerű. Elveszlek…” – gondolta a Kazekage, s hagyta, hogy egy fél másodpercre vigyor üljön a szájára. Utána újra komoly arcot vágott, és kinyitotta az ajtót.
- Gyere be – mondta, és maga elé tessékelte a látogatót.

Homoktárolóját lecsatolta a hátáról, és a földre állította. Leült az íróasztalhoz, majd hellyel kínálta a lányt is. Matsuri állva maradt. Lesütötte a szemét, és zavartan tépkedte a ruháját.
- Nos? – érdeklődött a felettese.
- Kirúgsz?
- Hát…
- Börtönbe zársz?
- Ugyan, dehogy.
- Nem haragszol?
- De. Majd’ szétvet a méreg – közölte higgadtan a fiú.

Végigmérte a másikat. Nem volt kifejezetten szép lány. „Szürke egér!” – mondta volna rá bárki más. Átlagos volt, sovány, a haja kissé elhanyagolt, a termete serdületlen. Épp csak zölddiónyi domborulatok bújtak meg a ruhája alatt, a feneke is lapos volt… éhes férfiszem nemigen állt meg rajta vacsorázni. Gaara mégis ragaszkodott hozzá. Tetszett neki, hogy a lánynak nincsenek előítéletei. A falu többi lakója is levetkőzte már minden fenntartását a Kage irányában… de Matsuri a kezdetektől fogva úgy viszonyult hozzá, mintha nem ismerné a múltját. Érdekelte a homokpáncél alatt bujkáló ember, és – bár nem félt tőle, mint a többiek – tisztelte a falu elöljáróját. Szót nem fogadott ugyan neki, de tisztelte.
- Hogy van Baki? – váltott témát a lány.
- Nem látogattad meg? – kérdezett vissza Gaara.
- Nem mertem…
- Értem. Egészen jól van… csak hiányolja a lábát.
- Sajnálom.
- Ne nekem mondd… és ülj már le, ha kérhetlek.

Matsuri engedelmeskedett. Helyet foglalt a felkínált székben, és várta, hogyan fog folytatódni a kényelmetlen beszélgetés. Ujjaival idegesen babrálta a nyakában hordott homlokvédőt, és újra meg újra elkapta a tekintetét a feletteséről.
- Miért jöttél hozzám? – törte meg a csöndet amaz.
- Szeretném tudni, mi fog történni velem… velünk… - pirult el a kérdezett.
- Előbb tisztázzuk, miért hagytad el a helyedet a háborúban. Ha lehet, ezúttal az igazat szeretném hallani… hagyjuk a meséket, hogy láttál valakit a tábor körül ólálkodni, meg a többit.
- Úgy éreztem, melletted jobb helyen lennék.
- Miért? – emelte meg a szemöldökét Gaara, és az asztalra könyököve összefonta az ujjait.

A lány ökölbe szorította a kezét, lábaival pedig a padlón toporgott, úgy gyűjtötte a bátorságot.
- Szeretlek téged – bökte ki hirtelen.
- Tudom – hagyta rá a fiú.
- Akkor miért kérdezed?!
- Érdekelt, hogy te is tudod-e, Matsuri.
- Na de…
- Ugyan. Gondolj bele az én helyzetembe is… ha nem tudnám, hogy szeretsz, nehéz lenne eldöntenem a viselkedésed alapján, hogy hülye, süket, háborodott, vagy áruló vagy-e. Igaz?
- Hát…
- Igaz. És fordítva? Ha te nem lennél vele tisztában? Ugyanott lennénk… nem tudnád mivel mentegetni magad. De így… talán jól van. Rendben vagyunk.
- Ez azt jelenti, hogy nem rúgsz ki? – reménykedett Matsuri.
- Azt. Magadtól fogsz felmondani.
- Tessék?! Uh… Baki miatt haragszol?
- Nem. Sőt… örülök, hogy őt küldtem utánad, mikor a nővérem tudatta velem, hogy eltűntél. Biztos lett volna ezer másik jelentkező erre a feladatra… az újoncok rettegtek az ellenségtől, örömmel indultak volna a keresésedre a csatatéri harc helyett. De Bakit már régóta ismerem… tudtam, hogy ő biztosan sikerrel jár.
- Hősiesen küzdött, mikor belebotlottunk az ellenségbe – suttogta bűnbánóan a lány. – Csak a legvégén, az a robbanó jegyzet… és akkor a lába…
- Ismerem a sztorit – szakította félbe a Kazekage.
- Nem kellett volna utánam küldened… egy ilyen magas rangú, fontos valakit…

Gaara arca elfelhősödött. Gondban érezte magát. Miért ne mondhatná ki, amit gondol? Felelősségteljes pozícióban van, ezért neki nem szabad mindent, mint másnak… de haszontalan, bajos dolog lenne elzárkóznia attól, amit érez. Különben is, más ebbe nem szólhat bele. Csak ő tilthatja meg magának, ha akarja. De nem akarja.
- Fontos, nem fontos… - sóhajtott fel. – Nem szép dolog, de… akármilyen fontos is nekem a néhai mesterem… feláldozhatóbb, mint te.
- Ha ez igaz… - pislogott elképedve Matsuri –, akkor te… engem… izé…
- Igen. Én. Téged. Úgy van.
- Akkor miért kell kilépnem?!

A fiú elvigyorodott.
- A testőrség szabályzata szerint nem létesíthetsz velem testi kapcsolatot. Nem örülnék, ha áthágnád az előírást.
- Akkor mi most… izé…
- Nem, mi most nem izélünk, hanem alszunk. Holnap reggel felmondasz, utána meglátogatod Bakit. Én pedig dolgozom. Aztán találkozunk, és azt csinálunk, amit szeretnénk. Nem lóverseny ez.
- De… azért maradhatok éjszakára? Úgy mondtad, alszunk…
- Maradhatsz, Matsuri. Hm… nem is. Legyél szíves, maradj éjszakára.

Naruto azon töprengett, mennyi lehet az idő. A fájdalom miatt nem tudott elaludni. A Kyuubi közölte vele, hogy megpróbált segíteni, de nem sikerült… a beültetett idegen szövettel nem tudott mit kezdeni. A fiú kénytelen volt kivárni, hogy magától gyógyuljon a seb. Óvatosan megsimogatta az alvó Hinata hátát, finoman, nehogy felébressze. Elégedetten hallgatta, hogyan piheg, és élvezte, ahogy a puha, nőies domborulatok belégzésenként az oldalához simulnak. Kicsit szenvedett, kicsit éhes volt, mégis nagyon elégedett. Várta a reggelt, meg a reggelit. Meg azt, hogy újra szót válthasson a hálótársával. Végül hajnalban elszenderült.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.