Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


30. Rian

 

Azokban a percekben, mikor Sai Ino kiengesztelésén ügyködött, Sakura a börtön felé tartott, hogy végre éber állapotában is láthassa Sasukét. Csütörtökön nem kellett dolgoznia, és aznap is a délutáni műszakot kapta, így jól kialhatta magát. Erővel telve, vidáman ébredt, tett-vett kicsit a ház körül, és egy korai ebéd után nyakába vette a falut.

Sokkal nyugodtabban lépett be a fogdába, mint előző alkalommal. A rabot ezúttal Shino őrizte. Régi ismerősök lévén, meg sem kérdezte, hogy a lánynak van-e engedélye a belépésre – a fegyvertáskáját viszont kipakoltatta vele, és elkobzott mindent, aminek volt hegye, vagy éle. Csak ezután engedte be az ajtón, és közölte, hogy tizenöt percet kap.

Sasuke most nem aludt. Kezeit hanyagul összefonta a mellén, és az erőtér átlátszó padlóján sétálgatott. Mikor a nehéz ajtó becsukódott a látogató mögött, megállt egy pillanatra. Utána megfordult, és a lány irányába kezdett lépkedni. Menet közben elégedetten elvigyorodott, s mikor elért a falig, meg is szólalt.
- Örömmel látom, hogy ismét eljöttél.

„Mi az, hogy látja?! Mi az, hogy ismét?” – rémült meg Sakura. „A múltkor nem is…”

Gondolatait egy újabb mondat szakította félbe.
- Ezt itt hagytad tegnap – szólt a fiú, és jobb kezével egy zseblámpát emelt a levegőbe.

A lány ijedten kapott a táskájához, és kotorászni kezdett benne. A másodperc törtrészéig reménykedett ugyan, de tudta, hogy hiába… a rab kezében felismerte a saját eszközét.
- Ne félj, Sakura – hallotta megint volt csapattársa hangját. – Nem bántalak. Már mondtam.
- Ne féljek… - dadogta a rózsaszín hajú.
- Ne… inkább gyere be – ajánlotta Sasuke. – Tudod, hol a bejárat…

A látogató ránézett a fogolyra. A tekintetét ugyanúgy felemásnak látta, mint csütörtök hajnalban… a bal oldalon fekete, a másikon lila volt a szeme. „Ez egész egyszerűen nem igaz… nem lehet igaz…” – villant át Sakura agyán. Nem értette, miért vigyorog a másik… ugyan hallotta, hogy a cellájába invitálja őt, de nem engedett neki. Ura volt a testének, szilárdan állt a helyén, és egy centimétert sem mozdult. Dacosan felszegte az állát, és közölte:
- Nem.

Sasuke reakciója nagyon meglepte. A fiú mosolyogva megcsóválta a fejét, és ujjával az erőtér ajtaja felé bökött. Sakura arcából kifutott a vér, mikor észrevette, mire mutat… önmagát látta, amint bemászik a rabhoz, majd vetkőzni kezd.

„Miféle genjutsu ez?” – törte a fejét, miközben többször is sikertelenül próbálkozott feloldással. „És honnan tudja, hogy nézek ki? Megvannak a sebhelyeim, az anyajegyek is stimmelnek… és tényleg ilyen fehérnemű van rajtam… azaz volt…” – állapította meg, miután megszemlélte anyaszült meztelen énjét az átlátszó fal mögül. „De ezeket a dolgokat ő nem tudhatja.” Belecsípett a karjába, hogy biztos lehessen abban, nem álmodik. „Semmi kétség… az ott én vagyok. De itt kint… ez is én vagyok. Mi a franc?!”

Ezalatt a cella belsejében gyors ütemben haladtak a dolgok. Sakura a száját is nyitva felejtette, mikor azt látta, hogy Sasuke megszabadul a nadrágjától, pőre hasonmását pedig a falhoz állítja, úgy, hogy a két lány pontosan szemben legyen egymással. A következő pillanatban valami csiklandozás-félét érzett a hátán. Először azt gondolta, Shino jött be, és beszéd helyett csak megbökte az ujjával, hogy jelezze a látogatási idő végét. Csalódnia kellett… egy pillanatra hátat fordított a ruhátlan duónak, hogy azonosíthassa a furcsa érzés okozóját, de nem volt mögötte senki. Visszafordult, hogy lássa, mi lesz a folytatás. A csiklandozás közben egyre lentebb haladt, már a derekán érezte. Egy hirtelen ötlettől hajtva, lépett egyet jobbra, hogy megnézze, mit művel a fiú az ő pucér alteregója mögött… és rájött, mi ingerli a bőrét. Sasuke lassan, komótosan húzta végig a nyelve hegyét az ál-Sakura hátán, abban a sekély árokban, ami az izmok között a gerinc helyét jelzi.

„Szóval rajta csinálja, de én is átélem…” – értette meg a lány. Nem volt túl sok ideje, hogy megeméssze az újonnan jött felismerést. Erős kezek markolását érezte a fenekén, és arra is rá kellett jönnie, hogy a fiú csókszerve sem állt meg derékmagasságban. Önkéntelen sóhaj hagyta el a száját, mikor a lábai között puha matatásba kezdett valami testetlen, nedves élmény.

Felpillantott az enyelgő párocskára. A lány teljesen előredőlt, egyik tenyerével az áttetsző falnak támaszkodott, és behunyta a szemeit. Orcáit rózsásra színezte a boldogság; a térdei kissé rogyadoztak, szabad kezével pedig az intim részeit ostromló, mohó kamasz fekete tincseivel játszadozott.

„De szép is lenne…” – húzta el a száját Sakura, és visszalépett arra a helyre, ahol eredetileg állt. Úgyis érezte, mi történik… ahhoz már nem volt kedve, hogy végignézze, miként teszi magáévá Sasuke a másik lányt. Hiába volt biztos benne, hogy magát látja odabent, ódzkodott a furcsa élménytől… s mert a kíváncsisága nem hagyta, hogy becsukja a szemét, úgy helyezkedett, hogy a fiú a partnere takarásában legyen. Aztán – mintha csak gúny lenne, válaszul az elővigyázatosságára – két ujjat érzett, amint a testébe furakodnak… talán kicsit gyorsan, de nem kellemetlenül. Az alsóneműje rövid idő alatt teljesen átnedvesedett. Nem tudta eldönteni, hogy segítségért kellene-e fohászkodnia, vagy folytatásért – elméjét kitöltötte az addig ismeretlen élvezet. „Ez eszméletlenül jó…”

Egy pillanatra abbamaradt a kényeztetés. Sasuke a földre telepedett, kezeivel megfogta a lány derekát, majd finoman, de parancsolóan arra ösztökélte, hogy leguggoljon. Sakura kissé megilletődött, mikor képmása egyik kezével a lábai közé nyúlt, és magába vezette a szeméremajkaihoz dörgölőző, lüktető hímtagot.

Az ifjú doktornő az ajkába harapott, nehogy véletlenül felsikítson. Túl gyorsan pörögtek az események… az első pár mozdulatot kellemetlennek találta, mert az új behatoló méretesebb volt, mint a tulajdonosa ujjai. De csak pár pillanat kellett ahhoz, hogy élvezhetővé váljon az együttlét, és a Sakura-másolat erőteljesebben kezdte ringatni a csípőjét a partnere ölében.

Eredetije reszketett a gyönyörtől. Homlokát az erőtér falának támasztotta, tenyereit kívülről a szeméremtestéhez szorította a combjaival, és szapora lélegzetvételekkel igyekezett úrrá lenni a gerjedelmén. Feltételezte, hogy nem fog sikerrel járni, és nem is tévedett… rövidesen melegség áradt szét az alhasában, és pulzálva merészkedett egyre feljebb, egészen a feje búbjáig. Egyúttal azt is érezte, hogy a fiú sem maradt kielégítetlenül.

„Elmentem” – tudatosította magában. Lehunyt szemekkel, sóhajtozva kezdett kotorászni a zsebeiben, hátha talál egy zsebkendőt; izgalma bizonyítékaként vékony csermelyek folydogáltak a combjain, és szerette volna eltüntetni őket.

Miután összeszedte magát, kinyitotta a szemét… tudni akarta, mi fog még történni. Hátrahőkölt a döbbenettől. A meztelen hölgyemény eltűnt, Sasuke pedig ott ült előtte, közvetlenül a falnál, és őt bámulta… teljes ruházatban.
- Tetszett? – kérdezte a lánytól.
- Nem.
- Hazudsz.
- Igen. De akkor is, ez… aljas húzás volt…
- Nem értelek – tárta szét a kezeit a fiú. – Erre vágysz, vagy nem?
- Más körülmények között, talán… talán azt mondanám, igen… - hangzott a válasz. – De így… ez így aljasság.
- Megpróbálhatnánk másképp – mondta Sasuke.
- Persze – morogta a másik. – Legközelebb talán hozok egy kényelmes széket, meg némi üdítőt, és úgy nézem a műsort.
- Nem vagyok vevő a szarkazmusodra…
- Nyald ki a seggem, Sasuke.
- Megoldható. Fáradj beljebb.
- Kösz, de inkább lelépek… mindjárt vége a látogatási időnek.
- Még csak fél perce jöttél be, Sakura.

A lány gondterhelten ráncolta a homlokát. Furcsa bizonytalanság járta át, míg azon tűnődött, mi lehet a rab viselkedésének magyarázata.
- Meg tudnál szökni, ha akarnál, ugye? – kérdezte végül.
- Igen.
- Akkor miért nem teszed?
- Miért tenném? Nem tudom, megvan-e még a régi házunk egyáltalán… és nem hiszem, hogy ott főzne rám valaki. Itt meg egész jól elvagyok… van kaja, még látogatóm is akadt… kicsit unatkozom, de nem olyan borzasztó.
- Úgy értettem, miért nem tűnsz el Konohából? – pontosított Sakura.
- Minek? – értetlenkedett a fiú. – Semmi dolgom Konohán kívül. Lerendeztem azt, amiért elmentem.
- Nahát! Szóval letelepszel itt, ha kiengednek?
- Igen.
- Csakhogy nem engednek ki – mondta a lány. – Itt fogsz csücsülni életed végéig, ha a falusiak jóindulatára bízod magad.
- Arra biztatsz, hogy szökjek meg? – vigyorgott Sasuke.
- Nem. Csak tudattam veled, mennyire vagy népszerű.

Ezen a ponton kicsit szünetelt a társalgás. A fogoly és látogatója csalódottan méregették egymást. Sakura már azon gondolkodott, hogy sarkon fordul, és távozik, mikor a fiú újra megszólalt. Abbahagyta a vigyorgást; a hangja csöndes volt, és szokatlanul komoly.
- Érdekelne, hogy szeretsz-e még.
- A múltkor megbeszéltük – sóhajtotta kelletlenül a kérdezett. – Miért?
- Kellene némi vérfrissítés a klánomnak. Biztos hallottál róla, hogy sikerült megölnöm a megmaradt rokonaimat… gyerekeket szeretnék. Sokat.
- Béranya kellene? – förmedt rá Sakura. - Bármelyik utcasarkon találsz vállalkozót, én ezt nem…
- Feleség kellene.
- Ne bosszants – csóválta a fejét a lány. – Volna képed ilyesmivel hitegetni, az előzőek után?!
- Ne mondd azt, hogy nem volt kedvedre való. Úgysem hinném el…
- Elég! – sikoltott fel az orvoslány. – Én nem leszek holmi fasztarisznya, akivel kényedre-kedvedre szórakozhatsz!
- Nem is azt kértem. Azt szeretném, ha hozzám jönnél, és gyerekeket szülnél nekem. Te is valami ilyesmiről álmodozol, nem?
- Csak azzal az apró kiegészítéssel, hogy te is szeretsz engem – vetette oda Sakura.
- Ha csak ezen múlik… – mosolyodott el a rab.
- Úgy?! – nevetett fel gúnyosan a rózsaszín hajú. – Már hazudozol is, csak legyen kit megdug…
- Nem hazudozom. Hajlandó vagyok áldozatot hozni, hogy bizonyítsam.

Sakura felsóhajtott, és megrántotta a vállát. Közölte a fiúval, hogy pár perc múlva ki fogják őt tessékelni a cellából… addig adja elő, amit akar, meghallgatja a mondókáját. Sasuke vett egy nagy levegőt, és egy szuszra felvázolt neki egy tervet arról, miképpen szeretné elnyerni a bizalmát. Az egész nem volt több tíz mondatnál, de komoly hatást váltott ki a látogatóból… előbb a gúnyos kifejezés olvadt le az arcáról, majd elsápadt, végül halvány mosolyra görbült a szája.
- Jól hangzik… - ismerte el.
- Akkor…
- Megkérdezem Narutót, hogy hajlandó-e rá.
- Köszönöm. Ha benne van, akkor kerítsünk rá sort még ma.
- Ezt azért nem ígérem meg. Ne légy türelmetlen.
- Persze… csak szeretnék kijutni végre.
- Hogyhogy? Nem úgy volt, hogy jól elvagy itt? – pimaszkodott Sakura.
- Azért el tudnék képzelni jobbat is… - tárta szét a kezeit a fiú. – Menj, beszélj vele, és intézkedj… kérlek.
- Szervusz, Sasuke.
- Pillanat… utána… hm… utána lehet szó arról…
- Ha nem versz át – mondta a lány –, talán megengedem, hogy udvarolj nekem. Szervusz.
- Szia.

Tíz percre sem volt szükség ahhoz, hogy a gyors lábú ninjahölgy elérje Naruto hajlékát. A szőke fiú viszont csak a sokadik kopogtatás után volt hajlandó beengedni őt, és akkor is csak úgy, hogy előtte különböző keresztkérdésekre kellett felelnie. Sakura kilihegte magát, majd minden bevezetés nélkül rázúdította a barátjára Sasuke ötletét.
- Ühüm… - vakarta a tarkóját Naruto. – Nem veszélyes ez egy kicsit?
- Van egy minimális kockázata. De ne aggódj… menni fog. Vállalod?
- Hát… nem is tudom…
- Bocsáss meg… - szontyolodott el a lány. – Tudom, már megint olyasmivel nyaggatlak, ami elsősorban nekem jó… csak… tudod…
- Benne vagyok – mondta a csapattársa. – Csak a ma délután, Sakura-chan… én… izé. Mit titkoljam? Megígértem Hinatának, hogy meglátogatom… még tegnap délután fel akartam keresni, de itt mászkál ez a sok ember, és mind azt lesi, hogy mikor teszem ki a lábam a lakásból. Először Hinatát szeretném látni… aztán felőlem belevághatunk. Csak tudnám, hogy rázzam le a rajongóimat…
- Esetleg vedd fel valaki más alakját, hülye! – füstölgött Sakura. – Istenkém… olyan lassú vagy, mint egy féllábú strucc.

Naruto megformázta a megfelelő pecsétet – szerencsére elegendő ujja volt hozzá –, és egy pillanat múlva már úgy festett, mint Ayame. Csapattársával megbeszélte, hogy két óra múlva, a kórházban találkozik vele. Ezután elváltak – Naruto a Hyuuga-rezidencia felé, Sakura pedig a Hokage irodájába igyekezett.

Mikor elérte a nemes család házát, Naruto semmissé tette a technikáját, és újra a saját bőrébe bújt. Beletúrt a hajába, megigazította a ruháját, majd belépett a kapun. Átvágott a tágas kerten, és fellépett a tornácra. Ott megtorpant egy kicsit. „Vajon merre lehet az ő szobája?” – morfondírozott. Hamarosan megzavarta őt egy ismerős hang… kissé meg is ijedt tőle.
- Kérlek, gyere velem – mondta Neji. – Hiashi-sama beszélni szeretne veled.
- A frászt hoztad rám… – morgott a szőke, de követte a másik fiút.

Egy tágas, levegős helyiségbe léptek. Hinata apja egy tekintélyt parancsoló, széles, masszív íróasztal mögött ült, és néhány papírt rendezgetett maga előtt.
- Ülj le – szólt rá Narutóra, és helyet mutatott neki az asztal túloldalán. – Úgy hallottam, hogy mostanság elkezdted csapni a szelet a lányomnak.
- Hát…
- Beszéljünk világosan. Nem vagy hozzá való. Nem akar látni téged.
- Parancsol?! – vicsorgott Naruto, és kétségbeesetten markolászni kezdte a széke karfáját.
- Hallottad. Azt akarom, hogy ne zaklasd.

Naruto felpattant ültéből. Egy darabig dühösen állta a higgadt, üveges tekintetet, majd kiabálni kezdett.
- Mégis, mi a baja velem?!
- Te egy senki vagy. Az én lányom többet érdemel.
- Én mentettem meg a falut! – vetette ellene a fiú.
- Nem egészen. Talán jelentős részed volt benne, de megdöglesz, ha Hinata nem kockáztatja érted az életét. Mégis téged ünnepel ez a sok birka… és nem őt.
- Én… én… - hebegte a vendég. – Én a Negyedik fia vagyok! – játszotta ki az egyetlen adut, ami még hatással lehetett a férfira.
- Ha így lenne – szólt amaz –, akkor minden tiszteletem az apádé. Remek ember volt… te viszont akkor is egy senki vagy.
- Beszélni akarok vele! – sziszegte a szőke genin.
- Kérlek, ne rendezz jelenetet. Csak távozz… Hinata nem akar többé látni.
- Nem igaz!
- De. Igaz.
- Ezt az ő szájából akarom hallani!
- Ha ragaszkodsz hozzá… - húzta el a száját Hiashi, és kezével intett egyet Nejinek.

Az unokaöccse távozott, majd kisvártatva visszatért, magával rángatva a holtsápadt Hinatát.
- Parancsolj, lányom – kedélyeskedett a házigazda.
- N… Naruto-kun… én… én… - dadogta a lány.
- Hangosabban! – förmedt rá az apja.
- Nem… nem ta… ta… ta-találkozhatunk többet… kérlek… kérlek, menj el…
- A hülye is látja, hogy kényszeríti őt! – üvöltötte Naruto. Mi az isten baja van magának?!
- Te – hangzott a higgadt felelet.

A fiú megpróbált úrrá lenni a dühén. Azok után, hogy minden kis elismerésért keményen megdolgozott, hogy rengeteget szenvedett, hogy vásárra vitte a bőrét, még mindig nem érhette el azt a boldogságot, amit szomjazott. Most, hogy a falu bármelyik lakója örömest fogadná őt fiának, feltűnik egy ember, akinek ő még mindig nem elég jó. De nem számít… ha törik, ha szakad, elmondja, amiért jött. Ha kell, akár könyörögni is hajlandó.
- Szeretem a lányát, uram – mondta csendesen. – Kérem… szépen kérem… engedje, hogy láthassam őt.

Mikor szeretett belé? Maga sem tudta igazán. Valamikor az után, hogy látta őt a kórház mögött, a gyümölcsösben, amint a víz felszínén táncol… de még azelőtt, hogy Sakura szerelmet vallott neki, hogy elterelje a figyelmét Sasukéról. A rózsaszín hajú leányzó igencsak meglepte őt; s döbbenetében meg volt róla győződve, hogy azért nem tud neki érdemben válaszolni, mert megbénítja a boldogságtól való félelem. Később viszont be kellett látnia, hogy ami akkor eltöltötte, nem félelem volt… csupán közöny. Kiskamasz korában az ellenkező nem két képviselője nyűgözte le őt – Sakura volt az egyik. A másik pedig egy ismeretlen, csinos lány, akinek csak a sziluettjét látta a holdfényben, mikor egy éjszaka engedett a természet hívó szavának. Három évvel később pedig csodálkozva tapasztalta meg, hogy egyre izgatóbbá válik számára a korábban rejtélyes szépség; pedig nem is lett olyan hihetetlenül más az esztendők alatt… csak elérhető.

Kimondta végre… elégedett volt magával. Tekintetét Hinatára emelte, és várta a reakcióját. A szerencsétlen lány reszketett, és még sápadtabb lett. Látszott rajta, hogy viaskodik magával… nehezen formálta a szavakat.
- Kérlek… menj… el… Naruto-kun – nyögte halkan, majd felzokogott, kitépte magát a kuzinja markából, és kiszaladt a szobából.
- Láthatod – mondta Hiashi –, hogy nem akar látni téged.
- Fogja be a pofáját – hörögte a vendég. – Ezért ki kellene törnöm a nyakát…
- Nem hinném, hogy a lányom szívesen találkozgatna az apja gyilkosával… rendes lány… jól nevelt lány… - mondta a férfi, és bólogatott hozzá.

A fiú sarkon fordult, és kirohant a házból. Nem maradt egyetlen érv sem, amit a saját védelmére használhatott volna… azt pedig kénytelen volt belátni, bármennyire bosszantotta is, hogy pofozkodással nem érhet célt. Valósággal száguldott az utcákon… néhány járókelőt fel is lökött, de nem érdekelte. Csak arra tudott koncentrálni, hogy mihamarabb elérje azt az embert, akit keres – azt, aki hajlandó őt a védelmébe venni, és hatalma is van, hogy segítsen rajta.

Kifulladva zuhant be Tsunade ajtaján.
- Shizune-senpai – szólította meg a Hokage segédjét. – Menj ki, kérlek.
- Naruto-kun…
- Menj ki!
- Jó, jó… - méltatlankodott a nő, és kislisszolt az ajtón.

Az Ötödik megrökönyödve nézte a fiút. Azt várta, hogy ordibálva, széles taglejtésekkel fog előadni valami orbitális marhaságot, ahogy szokta. Nem tudta mire vélni azt, hogy a mindig vidám kamasz a földre roskad, és bömböl, akár egy óvodás. „Ez a kölyök akkor sem sír, ha félig agyonverik. Mi történhetett? Meghalt Ichiraku? Vagy betiltották a rament?” – töprengett.

Jobbnak látta, ha inkább rákérdez az okra. Odament a fiúhoz, megragadta a karjait, és erősen megrázta.
- Fejezd be, hékás! Shizune pont eleget hisztizik nekem… nyugodj meg, és bökd ki, mi a baj.

Narutónak szüksége volt pár percre, hogy összeszedje magát. Utána fújt egy nagyot, és dióhéjban előadta a sérelmeit. Kicsit elvörösödött közben… nem szívesen kötötte a szőke nő orrára, hogy szerelmes, pedig kedvelte őt. A monológja végén lehajtotta a fejét, és kinyögte:
- Szóval… szeretném, ha segítenél, baa-chan. Ez így… ez nem igazság…
- Jó helyre jöttél – vigasztalta Tsunade, majd a segédje nevét ordította.
- Igen? – dugta be a fejét az ajtón a barna hajú doktornő.
- Kerítsd elő nekem Kakashit.
- Máris! – kiáltott Shizune, és elszaladt.
- Hogy jön a képbe Kakashi-sensei? – pislogott Naruto.
- Majd elmondom később… most indíts a kórházba.
- De hát…
- Az ügyed jó kezekben van nálam. Menj… vagy talán meggondoltad magad? Sakura azt mondta, vállaltad.
- Igen! Meg is teszem! – húzta ki magát a fiú. – Csak ez a dolog… nagyon lelombozott.
- Láttam – sóhajtott a Hokage, és megsimogatta a könnyes arcot. – A hibbant apósodat bízd rám nyugodtan. Most menj… keresd meg a csapattársaidat a kórházban, és intézkedjetek, mielőtt meggondolnám magam. A többi orvos majd segít Sakurának, sőt, Shizunét is odaküldöm, amint visszaért.
- Megyek… - tápászkodott fel Naruto.
- Ne szólj senkinek erről a dologról – kérte a nő. – Én mindenkit tájékoztattam, akit kellett. Ha kitudódik… jesszusom. A Raikage őrjöngene, ha a fülébe jutna, mire készülünk.

elvalaszto1.jpg

 

Fejezet végéhez tartozó megjegyzések:
Nem, a cím nem elírás, nem "rájen" akar lenni, mint a megmentett közlegény, meg nem is az eső angolul. Igenis van ilyen magyar szó, aki nem hiszi, járjon utána. : )

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.