Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. A megmenekült falu

 

Kankuro elkiáltotta magát:
- Ugorjatok a hátára, van majdnem húsz ülés, válasszatok és fogódzkodjatok!
A többiek ennek megfelelően cselekedtek. Kankuro az óriási madarat formázó báb feje mögött foglalt helyet, tíz ujjával megérintette a favázat, majd kékesen ragyogó szálakat húzott elő belőle. Még néhány mozdulat, s a roppant szerkezet kitárta szárnyait, majd a levegőbe emelkedett. Bő negyedóra múltán Temari felocsúdott első döbbenetéből, és számolni kezdett. „Gyalog három nap az út, ha nagyon siet az ember, nem alszik vagy pihen, akkor szűk két nap. Vajon így odaérünk-e időben?” Hangosan pedig ennyit kérdezett:
- Te Kankuro! Mikorra ér ez a járgány Konohába?
- Ezzel együtt még csak három próbaútra vittem el a kicsikét, de eddig jól működött. Az eddigiek alapján úgy tervezem, hogy ha a konohai akcióval is jól haladnánk… nos… most lehet kábé negyed három… tényleg, ha a tett helyszínén is flottul menne minden… akkor uzsonnaidő előtt kétszer is földbe döngölhetjük az Akatsuki-különítményt.

Ezenközben Konohában a lakosok többsége már az igazak álmát aludta. Naruto még délután visszatért, látványos pofonparádét rendezett a falu helyén maradt kráterben, gyors iramban irtva a Pain-testeket. Foglyul ejtése után Hinata megakadályozta, hogy az Akatsuki elhurcolja és megölje őt; sőt emellett, komoly erőszakot gyakorolva magán, végre bevallotta, mit érez a fiú iránt. Tette ezt persze abban a hiszemben, hogy úgy sem éli túl a harcot.
Miután az előtörni készülő Kilencfarkút apja segítségével újra elzárta, Naruto győzedelmeskedett utolsó ellenfele fölött is. Katsuyu elmondta neki a kimaradt előzményeket, s ekkor borzalmasan megrettent. Megölte volna a többieket… Hinatát… nem... nem! Érzi őket. Óriási tehertől szabadította meg ez a felismerés. Nem halt meg senki… Hinata is él. Most nem siethet vissza megköszönni a lánynak, amit érte tett, hiszen dolga van még; de később, ha a falu újjáépült és megnyugodtak a kedélyek, sort kerít vele egy alapos beszélgetésre. Talán Ichirakuhoz is meghívja egy ramenre… erre a gondolatra elmosolyodott. Annyi szépet mondott neki az a félénk, furcsa lány. Emellett csak most realizálta azt, hogy milyen csinos, mennyire kecses ez a leányzó, miközben - elképesztő bátorsággal harcolva ugyan - majdnem az életét is elveszítette… hogy megóvja az övét. Számba vette emlékezetében az ájulásokat, pirulásokat, a hebegve elmondott mondatokat… felismerte az igazságot, s elöntötte a szégyen, amiért ez ennyi idejébe telt. Ugyanakkor megszületett egy megmagyarázhatatlan, pozitív érzés, valahol ott, ahol a gyomrát sejtette; s lassan, kúszva vándorolt fölfelé, míg el nem terpeszkedett a mellkasa közepén.

Felocsúdott merengéséből, és elindult, hogy befejezze a dolgát. Katsuyuval üzent a többieknek, hogy ne menjenek utána. Az otthoniak meglepve hallgatták; Hinata pedig nagy nehezen visszanyelte a könnyeit. Sakura észrevette a lány reakcióját, s minthogy közben ő is rájött a tényállásra, egy bíztató mosolyt eresztett meg felé, s barátságosan végigsimított a karján. Hálás, félénk, szemlesütve előkapart mosoly volt a válasz.

Naruto hamarosan Nagato és Konan előtt állt, és a történetüket hallgatta. Hamarosan leült… Nagato órákon át mesélt. Ezután pedig meghallgatta Naruto válaszát, s meggyőzőnek találta azt. Beléhelyezte hitét, s maradék életerejét felhasználva, életre keltette a harcban elhunyt falusiakat. Konan elvitte magával Nagato és Yahiko holttestét. Miután a nő távozott, Naruto fáradtan roskadt le egy fa tövébe. Már esteledett, neki pedig jártányi ereje sem maradt. „Vissza kéne mennem a faluba” – gondolta, miközben elbóbiskolt. Nem is sejtette, hogy időközben az új erőre kapott Kakashi – kicsit még szédelegve ugyan – a keresésére indult.

„Szóval, Naruto győzött, mi? Ezt azért szívesen megnéztem volna” – morfondírozott magában, bár az apjával való beszélgetést sem cserélte volna el egykönnyen. Mikor a túlvilágról visszatért, és végighaladt az alagútszerű félhomályban, látta azokat is, akik vele együtt keltek életre, illetve - mint gondolta - vele együtt haltak meg a délután. Szomorúan konstatálta, hogy az a lány is köztük volt, akit – élete feláldozása árán – talán a legjobban szeretett volna megmenteni valamennyiük közül. „Ismét kudarcot vallottam. Obito, aztán Rin, most meg ő is… de ő legalább életben van.” Visszagondolt azokra a napokra, mikor az újonnan alakult hetes csapat találkozóiról késett el rendszeresen. A kölykök csakhamar megunták az állandó füllentést, hogy miért is késett, de azért nem kötötte az orrukra, hogy minden reggel meglátogatja Obitoékat a falu szélén. Aztán később, az Ötödik érkezése után, új reggeli elfoglaltságot talált magának, amely sokkal örömtelibb volt a korábbinál. Barátai látogatását ezután is rendszeresen végezte, előtte azonban útba ejtett egy háztetőt, ahonnan remek rálátás kínálkozott egy bizonyos hölgy ablakára. Nem kukkolni ment, épp ellenkezőleg. Ha ruhátlanul tűnt fel az említett ablak tulajdonosa, szemérmesen elfordította a tekintetét, olykor el is pirult a maszk alatt; nem mintha nem tetszett volna neki, amit lát, sőt! Viszont mosolyogva nézte, ahogy a tüneményes leányzó rövid pizsamanadrágjában és trikóban táncol a reggeli zenés rádióműsort hallgatva, vagy a hajszárítóba énekel, vagy fogkefével a szájában a virágjait öntözi, vagy a tükör előtt igyekszik frizurává varázsolni félhosszú, sötét haját, vagy… vagy akármit is tett. Aztán szépen, lassacskán, apró cseppenként elkezdett feltöltődni az a fájó űr a lelke mélyében, amit Obito és Rin halála hagyott maga után.

Merengéséből az rázta fel, hogy meglátott egy ismerős színű foltot a fák között. „Hát itt van a mi kis pofonládánk! Hm? Már el is aludt volna? Hát persze, nem is ő lenne…” – gondolta Kakashi. Mikor odaért hozzá, finoman megbökdöste, majd miután erre meg sem mozdult, lágyan oldalba rúgta. Naruto álmosan kinyitotta a szemét.
- Hö? Nahát! Tényleg te vagy az, sensei? Azt hittem…
- Úgy is volt. De majd később elmagyarázom. Most irány a falu. Látom, kimerültél… gyere, majd viszlek a hátamon – mondta barátságos hangon, s mosolygott hozzá. Naruto bizalmatlanul fogadta az ajánlatot.
- Mondd, sensei, biztos nem ferdültél te el egy kicsit? – kérdezte.
- Nem, nem. A nőket szeretem – mondta Kakashi nevetve, magában pedig azt gondolta: „Bár a többes szám jelen pillanatban aligha indokolt.” Ezután már Naruto hajlandó volt elfogadni a felajánlott segítséget, és hamarosan Kakashi hátán utazva húzta a lóbőrt, miközben a sensei hazafelé száguldott vele.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hali :D

(panzer, 2011.06.14 22:16)

jóó :D rem hamar jön folytatás :D