Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20. Érkezők és távozók

 

Hétfő reggel volt. Sakura és Ino vidáman baktattak a jounin vizsga helyszíne felé, és beszélgettek. Kicsit izgultak, de szokásuktól eltérően, most mellőzték a torzsalkodást; helyette a hétvége eseményeit beszélték meg. Hamarosan kortársaik egy csoportjába botlottak, és meglepetten tapasztalták, hogy Shikamaru is köztük van. Jelen volt még Tenten, Hinata, Kiba, Shino és Chouji… no meg Akamaru, aki elkísérte az aznap meglehetősen mogorva gazdáját. A vizsgázók összesen ennyien voltak, tekintve, hogy más vidékek fiataljai nem kívántak részt venni a megmérettetésen. A Raikage egy üzenetében még le is teremtette Tsunadét, hogy ilyen könnyelműsködésre vetemedik háború idején, mint egy, „a harcosait lefoglaló népünnepély” rendezése.

Sakura a Hyuuga lányhoz fordult.
- Kurenai-sensei azt üzeni, hogy sajnálja, de nem tud eljönni megnézni benneteket.
- Mi történt? – kérdezett vissza a megszólított.
- Ne aggódj, nincs baja – mosolygott a rózsaszín hajú. – De Tsunade-sama még nem engedte ki a kórházból. Szombat hajnalban megszülte a kisfiát.
- De jó! – lelkendezett Hinata.
Shino egyetértően bólogatott, Kiba pedig unottan megrántotta a vállát.

A szőke ciklon odalépett Shikamaru mellé, és mosolyogva azt kérdezte tőle:
- Te találtad ki a feladatokat, ugye? Nem akarsz minket is beavatni? Így előnyöd van – nyújtotta a nyelvét a csapattársára.
- Nem árulhatom el – válaszolt a vigyorgó zseni. – Lenyakaznának érte… egyébként közlöm veled, hogy nem ugyanazt a feladatsort kell teljesítenünk. Nekem Ibiki-sensei külön kitalált valami nyalánkságot…
- Uh… nem mondod – döbbent le Ino.
- De. Vidám, igaz?
- Aha…

Negyedórányi feszült várakozás után a kis társaságot megszólította az egyik vizsgabiztos, majd bebocsátották őket egy nagyobb csarnokba, ahol ismertették velük a szabályokat. A vizsga letételére egy teljes nap állt rendelkezésre, és minden jelentkezőnek egyedül kellett boldogulnia. Ezután pedig belevágtak a dolgok sűrűjébe…

Végül senkinek nem volt szüksége a huszonnégy órányi időre. Az első Shikamaru lett… Ibiki fondorlatai ide vagy oda, egy óra tizenhét perces szintidejével megdöntötte a Negyedik Hokage rekordját. Mindenki meglepetésére, a második befutó Hinata lett, utána pedig Sakura és Ino következett – természetesen holtversenyben. Egy órányi szünet után Shino is végzett a feladatokkal, majd sorban Chouji és Tenten is beért a célba. Az utolsó Kiba lett, aki ebédidő táján kullogott ki a helyszínt biztosító épületből, vörös fejjel és ökölbe szorított kézzel. A többi fiatal már átvette a vizsga eredményességét igazoló papírt az Ötödiktől, és a többségük elindult valamerre… Tenten, Sakura és Ino haza, Chouji a fogda felé, Shikamaru pedig – miután hazarohant átöltözni, és némi ennivalót keríteni – elhagyta a falut. Kivételes teljesítményéért cserébe ugyanis a főnökasszony engedélyezett neki kerek egy hét szabadságot. A végére maradt fiúra pedig a kijárat előtt várt a nővére és az anyja, csapattársai társaságában.
- Mi az? Csak nem buktál meg? – kérdezte Hana az öccse ábrázatát látva.
- Nem – morogta a kamasz.
- Akkor? Mégis mi bajod, öcskös?
- Ő – válaszolta Kiba, és Shino irányába mutatott a kezével.
- Nem igazán értelek – reagált a baj forrása.
- Kikezdtél a nővéremmel! – ordított rá a kutyás fiú. – Pedig megmondtam neked, hogy ne csináld!
- Én nem… - kezdett szabadkozni Shino.
- De igen! Mégis hogy gondoltad? Barátok voltunk, nem?
- Még mindig azok vagyunk…
- Nem, nem vagyunk!
- K-Kiba-kun… - nyögte Hinata.
- Ne üsd bele az orrod! – kapta meg a magáét a fekete hajú lány. – Láttam, amit láttam! Shino mosolygott Hanára!
- És? – szólt közbe a legidősebb Inuzuka.
- Mit és? – feleselt Kiba. – Anya! Shino soha nem mosolyog! Érted?! Soha! Ebből tudom, hogy kikezdett Hanával! Ez pedig azt jelenti…
- Nem jelent semmit – közölte higgadtan az anyja.
- De igen, anya! Ez…
- Nem a te dolgod, fiam.
- Netán te is tudtál róla? – emelte meg még jobban a hangját a veszekedést provokáló ifjú.
- Nem is járunk – jelentette ki Hana.
- Hazudsz – sziszegte az öccse. – Mind hazudtok… te is, anya, meg te is, Hana, és Shino is! Te pedig – fordult Hinatához – hát… téged is elvihet az ördög, mit bánom én, kellett beleártanod magad!

Azzal hátat fordított a ledöbbent társaságnak, felpattant Akamaru hátára, és eliramodott. A többiek szinte máris kapcsoltak, és utána szaladtak… de hála a gyors négylábúnak, nem értek a nyomába. Hinata mintegy száz méter futás után lelassított, és elbújt egy félreeső sikátorban, hogy ne lássák, hogyan zokog. A megmaradt három üldöző pedig hamarosan arra lett figyelmes, hogy a kergetett kutya és tulajdonosa szembe vágtat velük. Kiba hátán jókora táska volt; de még a plusz teher sem volt elég, hogy a hűséges eb ne ugorja át gond nélkül az utat elfoglaló triót. A hármas felhagyott az üldözéssel, és tagjai elkeseredetten bámultak a falu kijárata felé nyargaló Kiba után.
- Legalább igaz? – kérdezte a lányától Tsume.
- Nem – lihegte kimerülten Hana. – Vagyis… - nézett bizonytalanul a fiúra.
- Nem mondhatom azt, hogy minden alap nélkül vádolt meg – szólt csöndesen Shino, és lehorgasztotta a fejét. – Sajnálom…

Iruka még mindig azon a kis téren álldogált, ahol az előbb kitört a családi perpatvar. Már épp rászánta volna magát, hogy ebédelni menjen, mikor egy női kéz hátulról megérintette a nyakát.
- Szia – szólalt meg mögötte halkan Anko, és a hátához simult.
- Nini – csodálkozott a férfi. – Szia… kész is? Úgy értem, elkaptad Kabutót?
- Nem – válaszolta csengő hangon a nő. – Ott hagytam őt, majd Yamato és az a Sai gyerek foglalkoznak vele… vagyis azt hiszem, talán már tegnap lecsaptak rá.
- És te nem vártad meg a végét? Miért?
- Fontosabb dolgom lett… ajándékot hoztam neked – titokzatoskodott az egykori Orochimaru-tanítvány, és kedvese elé lépett.

- Kukucs! – kiáltotta, és széttárta a köpönyegét.
Iruka azonban résen volt… két kezével eltakarta a szemeit, ügyelve arra, hogy a szaglószerve is kapjon némi védelmet. A kedvese halkan kuncogott.
- Kinyithatod… - búgta. – Nem lesz olyan rossz, mint a múltkor…

A csodálkozó férfi először nem értette, miről van szó. Az előtte álló nő jelenleg teljesen fel volt öltözve, csak a ruházata legfelső rétegét lazította meg. Miután azonban a hasa irányába tévedt a tekintete, önkéntelenül felkiáltott.
- Jesszum pepi! Anko… kicsi szívem… mondd azt, hogy dinnyét loptál, és azt rejtegeted ilyen szorgalmasan…
- Nem dinnye – vigyorgott a lopással gyanúsított ninjahölgy. – Kisbaba… és jelzem, a tiéd.
- Atyagatya… - dadogta a büszke apa. – Kis… kisbaba… jesszum pepi… - s boldogságában úgy döntött, kipróbálja Hinata módszerét. El is dőlt, mint egy zsák.

Mikor feleszmélt, gyermeke anyja hajolt fölé mosolyogva. Segített neki, hogy feltápászkodjon, majd azt mondta:
- Vigyél el ebédelni! Éhesek vagyunk…
- Jó… én is. Mit együnk?
- Dangót! – javasolta Anko. – Utána pedig hazavihetnél… cicás vagyok… - súgta, és a férfi karjába kapaszkodott.
- Cicás? – értetlenkedett Iruka.
- Hát… csak nem mondhatom egy várandós asszonyra, hogy kanos… - magyarázta meg a nő, és bemutatott egy kedveskedő fintort.
- Ehe… persze, persze, igaz. Hm. Figyelj csak…
- Igen?
- Amióta elmentél, fúrja az oldalam a kíváncsiság… izé…
- Mondd, csak, apuka…
- Apuka? Jesszum pepi…
- Na, bökd már ki… - unszolta a párja.
- Igen, máris. Szóval… honnan tanultad azt az elterelő trükköt? Tudod, azt a mellkidobósat…
- Ja, hogy azt? – csodálkozott a nő. – Hát a mesteremtől, ki mástól?

A férfi nagy gondban volt. Nem fért a fejébe az előbbi kijelentés értelme, így egy újabb kérdésre kényszerült.
- Izé… Orochimarunak is voltak mellei? Mármint… végső soron fiatal korában nem volt csúnya pasas, de úgy emlékszem, annyi domborulata sem volt, mint egy szakésüvegnek…
- Nem ő, hanem aki utána volt a mesterem – nevetett Anko. – A Harmadik feleségéről beszélek! Tudod, ő szülésznő is volt, értette a csíziót…
- Öregem – hűlt el Iruka. – És ilyeneket csinált az öregasszony?
- Aha – jött a válasz. – Szerinted mégis mitől volt olyan mosolygós a férje? Gondolod, hogy a reumája tette boldoggá?
- Hm – gondolkodott el a férfi. – Igen… az már igaz, hogy a Harmadik fölöttébb vidám vénember volt…

Chouji elégedetten nézett szét a fogdában. Nagyszerű… minden úgy van, ahogy gondolta, illetve hagyta. Minden úgy alakult, ahogy remélte. Fütyörészve indult hazafelé, hogy sikeres vizsgájáért cserébe, édesanyja elkényeztethesse őt a főztjével. Tíz perc lassú séta után belépett a kertjük kapuján, és az orrát megcsapta az ebéd illata.
- Szia, anyu – köszönt, miután áthaladt az előszobán.
- Szervusz, csillagom – köszöntötte a dundi asszonyság. – Sikerült? Sikerült, igaz?
- Igen.
- Tudtam ám, hogy menni fog! Nagyon ügyes vagy, kisfiam… főztem finom ebédet, kóstold meg. Vagyis… ha esetleg azt gondoltad, hogy megint vinnél belőle a munkahelyedre…
- Nem hinném… kirúgtak, anya – sóhajtotta a fiú. – Vagyis úgy sejtem, ki fognak rúgni… reggel nyitva felejtettem a rab zárkáját… tudod, nagyon izgultam a vizsga miatt. Hazafelé eszembe jutott a nyitott ajtó… benéztem a fogdába, de a foglyom addigra már elszökött. Mostanra nyilván bottal üthetjük a nyomát.
- Nem a te hibád – jelentette ki az anyja. – Ott volt az a fránya vizsga… és ha kirúgnak, akkor sincs semmi. Majd dolgoztok megint Shikamaruval, terepen, mint régen – bátorította.
- Aha – hagyta rá Chouji. – Feltéve persze, hogy Ibiki-sensei nem nyúz meg elevenen… no, mi is van az elemózsiámmal?
- Jaj, igen – kapott észbe a terjedelmes háziasszony, és suttogóra fogta – erről akartam beszélni az előbb. Itt van!
- Mi van itt?
- Nem mi, hanem ki!
- Hát akkor, ki?
- A kolléganőd, kisfiam!
- Hogy kicsoda?
- Hát az a lány! A csinos, vörös hajú! Akinek ebédet szoktál vinni!
- Mi? – hördült fel a leendő ex-foglár. – Itt van? Nálunk?
- Igen, igen… - mosolygott a ház úrnője. – Terád vár a konyhában.

A fiú elsápadt, és reszketeg léptekkel az említett helyiségbe ment. Valóban vendég volt náluk… két kiürült tányér között Karin ült az asztalnál, és kezében egy félig megevett zöldséges tekerccsel, zavartan pislogott Choujira. Majd felemelte a másik – ételmentes – kezét, hogy odaintsen neki, és arcára erőltetett egy kétségbeesett mosolyt.

elvalaszto1.jpg

Fejezet végéhez tartozó megjegyzések:

Tudom, kicsit rövidebb lett, mint az utolsó néhány fejezet, de a hétvégén az ünnepek miatt utazgatni fogok, így ennyire futotta az időmből... azért remélem, tetszett!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.