Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. A várva-várt üzenet

 

Temari hasra vágta magát az ágyán, hogy sajgó hátsóját pihentetve olvasson tovább. A nyúlfarknyi levél részben valóra váltotta álmait, részben pedig elborzasztotta, és kétségbe ejtette. Ez állt benne:

„Drága Temari!

Konohát megtámadta az Akatsuki. Alighanem Uzumaki Narutót akarják, akit egyelőre el tudtunk bújtatni. Az elkövető neve Pain, úgy sejtjük, hogy a távolból irányítja ellenünk a faluban lévő hat harcost. Ezek egy-egy jutsut használnak csak, de így is erősek, és együtt pásztázva a terepet, minden négyzetcentimétert belátnak, nem tudjuk őket hátba támadni. Elég kellemetlen, de tartok tőle, hogy el fogják pusztítani a falut.
A Hokage-samát elvesztettem szem elől, így nincs rá felhatalmazásom, hogy a Homok segítségét kérjem. Mégis, ha tudtok, küldjetek segítséget, s legrosszabb esetben is némi plusz információt kaptok az Akatsukiról.

U.i.: Boldog 18. születésnapot! Talán nem késtem el vele nagyon. No, mivel esélyes hogy estig a másvilágra költözöm, még egyet hadd valljak be. Eddig talán félreérthetően viselkedtem Veled szemben, bocsásd meg kérlek. Elég kínos ez nekem – mint férfinak a nő előtt, érted – de az van, hogy (itt egy kis átsatírozott szókezdemény volt, talán „s” lehetett az elején?) nagyon kedvellek. Tényleg. Nagyon.

Csók
Shikamaru”

Temarinak darabokban esett le a szöveg értelme. „Drága…nagyon kedvellek…csók?!” Itt felderült az ábrázata. De rögtön el is felhősödött. „Akatsuki…”
Gondolatai ismét rohanni kezdtek. „Csodás, mondhatom. Ez a majom akkor áll elő a farbával, mikor már épp szíjat hasítanak a hátából. Pedig annak idején még sminkelni is csak miatta tanultam meg… uhh, veszélyes műszer a szemceruza, nem sokon múlott, hogy úgy nézzek ki, mint az a Kakashi…”

Magára kapta ruháját, összeszedte fegyvereit és kilépett a szobájából. Rohanvást indult öccse szobája felé, közben kitervelte a tökéletes mentőakciót. „Megtámadom az Akatsukit, ha nem jó hátulról, akkor szemből, Akatsuki megdöglik, felkapom ezt a majmot, félrevonulok vele, életre pofozom, ha felébredt teátrálisan elájulok, szájból-szájba lélegeztet, rebegő pillákkal felébredek, ő a könnyeivel küszködve térdre borul és feleségül kér, majd miután sejtelmesen mosolyogva igent mondtam, finoman betöröm az orrát, a tüdejébe térdelek, ágyékon taposom és kikarmolom a képét, hát majd adok én neki, így játszani egy törékeny lány érzéseivel, mocskos disznó, nem ússza meg szárazon, hogy három évig váratott!!!” Elégedetten dicsérte magában remekbe szabott ötletét („tökéletes terv, az Akatsuki megdöglik részt majd útközben kigondolom; hm, lehet hogy a törékeny jelző nem illik rám annyira…sebaj,megvettük”), kopogott Gaara ajtaján és benyitott. Az öccse azonban nem volt benn.

„Ja, persze” – gondolta harcias hősnőnk. „Ha Matsuri őrségben van, Gaara is ott fog lebzselni valahol a közelében. Amúgy se egy nagy alvó… meg aztán, nagyon is úgy tűnik nekem, hogy a kis csitri ragaszkodása nincs annyira ellenére az öcsikémnek. De úgy tűnik, jót tesz neki, hogy valaki egyengeti kicsit az érzelmi életét. A múltkor is hogy meglepődtem a főtéren.”
Itt emlékezetébe idézte a napot, mikor egy ünnepi rendezvényen - azután, hogy Gaara megmentette a falusiakat - egy fiatal asszonyka öccse orra alá dugta a kisbabáját, az meg nagy vigyorogva megpuszilta a csemetét. A tömeg felhördült, és másfél percig síri csend uralkodott az emberekkel zsúfolt téren. Egy hangot kivéve… Temari ugyanis annyira röhögött, hogy leszédült a méltóságoknak fenntartott emelvényről, rá a kövezetre, és felhasította az egyik könyökén a bőrt. A vihogást viszont nem tudta abbahagyni, így Kankuro az ANBU-val a kórházba vitette, ahol altatásban varrták össze a sebét, mert jókedvében nem tudott megülni a fenekén.

Temari az épület tetejére rohant. Nem csalódott, az öccse az őrök között sétálgatott, kémlelve az eget.
- Gaara! – kiáltotta Temari. Majd odaszaladt a meglepett fiúhoz, nagy levegőt vett, és egy szuszra elhadarta a levél tartalmát. Persze kihagyta belőle a személyes részeket, de azt nem, hogy a segélykérés nem a Hokage parancsára történt.
- Így nem küldhetek nagyobb sereget, még minket is támadónak hinnének… de mégis… Naruto… magam is megyek, egy kisebb elit csapattal máris indulunk! – hadarta Gaara.
- Kizárt! – szögezte le Temari. – Mi van, ha az Akatsuki észreveszi, hogy a múltkori akciójuk után még életben vagy? Vagy időközben minket is megtámadnak, és nem vagy itt? Neked a falunkat kell megvédened.
- Igaz – értett egyet Gaara. – Hát mit javasolsz?
Temarinak kissé szorongva jutott eszébe: vajon mennyi idő telhetett el a levél írása óta? Bizonyára túlságosan sok, gondolta. Így könyörgőre fogta:
- Öcsém, csak két-három jó jounint adj mellém, hogy mihamarabb indulhassunk és gyorsan odaérjünk, én majd…
- Nem – csillant fel Gaara szeme. – Matsuri!
- Gaara-sama?
- Szedj össze nyolc pihent ANBU tagot, a legkiválóbbakból! Kétnapi hideg élelem, víz, könnyű fegyverzet stb., stb. A csapatösszetétel két felderítő, egy orvos, öt támadó. Húsz perc múlva a főkapunál legyenek indulásra készen. A parancsnok Temari-san, a további részleteket tőle tudják majd meg. Negyedóra múlva várom az összeírt neveket a jelentéseddel együtt. Siess!
- Értettem! – mondta Matsuri, azzal köddé vált.
- Temari! Ébreszd fel Kankurót, avasd be és vidd magaddal. Mondd neki, hogy engedélyeztem az új játékszerei bevetését – mondta hamiskás mosollyal Gaara.
- Köszö…
- Indulj, már csak tizennyolc perc. Legyetek óvatosak.

Temari lélekszakadva robogott másik testvére szobája felé. Jelzésnyi kopogás után berontott, és meglepetésére Kankurót ébren találta, amint rózsaszínű, csillámporos és meglehetősen illatos leveleket dobál a kandallóba.
- Hm, egyik lány sem jön be? – kérdezte fivérét gúnyos félmosollyal az ajkán, egy pillanatra elfeledkezve jövetele okáról.
- A szomorú helyzet az, hogy ezeket egytől egyig fiúk írták – válaszolt ajkbiggyesztve a kérdezett. – Miért is törtél be?
Temari észbe kapott, ismét előadta „egylevegőveliseltudokmondanimindent” című számát, majd felhozta az új „játékszerek” engedélyezését. Kankuro szeme felcsillant, előre küldte nővérét és összekészülődött.

Mire Temari a főkapuhoz érkezett, már valamennyi kísérője jelen volt, három perc múlva pedig Kankuro is befutott, futballszurkoló indiánokat megszégyenítő sminkkel, hátán három kisebb, és az egészen keresztbe vetett egy darab nagyobb tekerccsel. A holtidőt Temari arra használta, hogy felvilágosítsa az ANBU-tagokat a részletekről, fivére érkezésekor pedig így szólt:
- Akkor, indulunk!
- Ácsi! Lépjetek hátrébb – mondta Kankuro. Ezután leterítette a nagy tekercset, néhány szót mormolt, pecséteket formázott, majd megérintett egy pontot a papíron. Erre nagy füstfelhő keletkezett, s mikor eloszlott, egy nagy, favázas szerkezet jelent meg a tíz ember előtt.
- Ezzel mit kezdünk? – érdeklődött Temari.
- Repülünk – vigyorgott a kérdezett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.