Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18. Helyreáll a rend

 

Konoha szinte régi fényében tündökölt… mindössze négy hét telt az ostrom óta, de a lakosok keze alatt égett a munka, így valamennyi családnak volt már háza. Az üzletek is megnyitottak; s bár az épületek nagy része még fából volt, a fontosabb létesítményeket hamar újraformázták, immáron kőből. Az ötödik hét közepe felé Naruto, Kakashi és Sakura rövid időre hazatértek, és hoztak magukkal egy elcsigázott, vörös hajú leányzót, Karint. A korábban nagyszájú, pöffeszkedő nőszemély olyan csöndben utazott Kakashi hátán, mint akinek beragasztották a száját… három teljes napig. Utána – az időközben magához tért Tsunade parancsára – a falu főinkvizítora, Morino Ibiki vette őt kezelésbe, így kénytelen volt kinyitni a száját. Persze eleinte semmi lényegeset nem mondott; hangsúlyozta, hogy ő csupán a körülmények áldozata, és állandóan nyafogott, hogy tartalmasabb kosztra vágyik.

Shikamarut – Choujival egyetemben – Karin kihallgatására rendelték. Tsunade úgy látta jónak, ha a falu agytrösztje első kézből kapja az új információkat, csapattársa pedig a fogda őrségét erősítette. A zseniális fiú rettenetesen dühös volt a főnökére… szeretett volna inkább külügyi feladatokkal foglalkozni, hiszen az öt Kage találkozóján Temari magára vállalta a Homok nagykövetének szerepét. Ha ő is hasonló posztot kapott volna, talán személyesen is találkozhatott volna a lánnyal olykor-olykor… így azonban reménytelennek látszott a dolog. Még a találkozón sem sikerült beszélniük, mert betoppant az Akatsuki, általános riadalmat keltve a résztvevőkben. Mindennek a tetejébe az Ötödik bejelentette, hogy egy héten belül ismét elindul a tanítás az Akadémián, felbosszantva vele az ifjú oktatót.

Naruto és Kakashi már másnap elhagyták a falut, Sakura viszont úgy döntött, otthon marad. Nem tudta megtenni, amire vállalkozott… s mikor eszébe jutott, hogy egy pillanatig elgyengült, mikor meglátta Sasukét, elfogta a bűntudat. Hiszen még az is eszébe jutott, hogy megöli a sebesült Karint, hogy bizonyítson a szerelmének, és vele maradhasson… ilyen előzmények után pedig jobbnak látta, ha többé nem kerül a fiú közelébe. Így csatlakozott Ino és Shizune duójához a kórházi munkában, és igyekezett kiverni a fejéből a történteket. Kicsit furcsállotta kolléganői viselkedését… Ino ugyanis szokatlanul nyugodt és derűs volt, és nem kérdezett Sasukéről. Shizune viszont rákapott a körömrágásra, és egyfolytában az ablakot bámulta, amiért naponta négy-öt alkalommal kikapott Tsunadétól.

A Gai-csapat – Tenten kivételével – a környező erdőkben portyázott, „felderítés” címszó alatt. A lány ugyanis Konoha védelmére lett kijelölve, az elérhető női ninják többségével együtt. A terepmunkát pedig a hímek kapták… Shino folyton cserélgette a szolgálati beosztását a többiekkel, hogy minden nap meg tudjon jelenni ideiglenes kozmetikusánál.

A szombat délelőtt nem volt túl kellemes Hinata számára. Ekkor tudta meg Tententől, hogy Naruto járt otthon a minap… neki pedig nem senki nem szólt róla, így még arra sem volt esélye, hogy – régi szokásához híven – meglesse a fiút valamelyik daliásabb cserje mögül. Amint bánatosan elsétált a kórház bejárata előtt, remek ötlete támadt… kissé megszaporázta a lépteit, hogy mihamarabb eljusson Ichirakuék kifőzdéjéhez.
- A-Ayame-san… - szólította meg bátortalanul a pult mögött szorgoskodó lányt.
- Á, Hinata-chan! Szervusz, drága… azóta nem voltál nálunk, hogy módosítottam a diétás ramen receptjét, igaz-e? Megéheztél? Mit adhatok?
- Igazából nem vagyok éhes… egy szi… egy szi-szívességet szeretnék kérni…
- Tényleg? – ámult el a szakácsnő. – És mi lenne az, gyöngyöm?
- M-meg szeretnék tanulni r-rament főzni…
- Nahát, nahát, miből lesz a cserebogár… és hogy jutott eszedbe ez a kiváló ötlet?
- Ö… hát… én…
- Ennél egy kicsit pontosabban is fogalmazhatnál – tette csípőre a kezét Ayame. – Csak úgy nem adom ki a receptjeimet, mert a maguk nemében páratlanok, mint tudod – szerénykedett. – Szükségem lesz egy jó indokra… nos? – érdeklődött indiszkrét vigyorral.

Félénk hősnőnk úgy gondolta, hogy konkrét nevek említése nélkül vállalhatja az igazi okot.
- Szó-szóval… van egy fiú… - vallotta be, miközben térdig elpirult.
- Ahá! – csapott le az utolsó szóra a kérdező. – És mint ismeretes, egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út… helyes, helyes. A legjobb emberhez fordultál, Hinata-chan. Felveszlek a tanítványaim közé…
- Jaj de jó… - lelkendezett Hinata. – Nagyon szépen köszönöm, Ayame-san!
- Nincs mit, lelkemadta… na gyere be a pult mögé, és kapj fel egy kötényt. Most éppen pangás van, délben viszont hajtás lesz. Addig átvesszük az alapvető dolgokat. Délben kicsit megpihensz, akkor az apukám szokott itt lenni velem… de ha az ebédidőnek vége, megint ráérek veled foglalkozni. Ha átlagos napunk lesz, egészen estig főzőcskézhetünk.
- Fú…
- Bizony, bizony. Aztán még néhány nap gyakorlás, és a szőke herceg imába foglalja a nevedet!
- Uh… - sápadt el a kuktanövendék.
- Jaj bocsi, elszóltam magam, ugye? Ugye, Hinata-chan? Hinata-chan! Hé! Micsoda neveletlenség ez, drága, csak úgy szó nélkül elájulni… - zsörtölődött a vendéglősök koronázatlan királynője, miközben kihúzta kábult védencét a pult alól, és életre pofozgatta.

A fogda dolgozói rettegve pislogtak a főnökükre. Ibiki tajtékzott… napok alatt sem sikerült kiszednie Karinból, amire kíváncsi volt, ráadásul egyre jobban idegesítette a lány örökös sápítozása.
- Semmi hasznosat nem mond! Jóformán csak a kötőszavak igazak ebből az egész sületlenségből… és még azzal terrorizál, hogy nem adunk eleget enni! Talán le kéne vágnunk az ujjait, igen, az határozottan segítene… - morfondírozott fennhangon a sebhelyes arcú vallatótiszt.
- Az éhség nagy úr – bölcselkedett Chouji.
- Igen, fiacskám? Akkor takarodj a konyhába, és csinálj valami lakomát ennek a rőt hajú szipirtyónak!
- De én nem tudok főzni, Ibiki-sensei…
- Akkor kapd elő az uzsonnás dobozodat, és kínáld meg azzal, ami benne van!
- De hát… egészen estig szolgálatban vagyok… mi lesz, ha megéhezem?
- Rágd a körmöd, nagyokos! Na sipirc! – kiáltotta haragosan a főnök. – Te pedig – fordult Shikamaruhoz – vele mész, nehogy elbarmoljon valamit. Eredményt akarok! Próbálkozzatok ti is egy kicsit, hátha nektek megnyílik.

Bár kicsit még sápadt volt, Hinata szorgalmasan követte Ayame utasításait, és valamivel dél előtt már el is készült az első adag saját gyártású ramennel. Tanára hagyta kicsit hűlni az ételt, majd belekóstolt.
- Hm… - fogott bele a kritikába. – Igen, igen, a leves finom… picit sótlan, de nem vészes. A tészta bajosabb, a közepe nem főtt meg eléggé, a tojás viszont tökéletes… jól van, Hinata-chan. Amúgy, nem először főzöl, igaz?
- I-igen… - válaszolt a lány.
- Esetleg neki is főztél már? – kérdezte Ayame, alaposan megnyomva a megfelelő szót, hogy tanítványa biztosan tudja, kiről érdeklődik.
- Hát… igen… - pirult el a kérdezett.
- És? Hogy sikerült?
- Ühüm… azt hiszem, jól.
- Csak hiszed? Mit mondott rá?
- Izé… azt mondta, hogy pompás… és azt is mondta, hogy egyszer nagyszerű feleség lesz belőlem… - emlékezett vissza Hinata, boldog mosollyal az arcán. – De ez már nagyon régen volt, talán három éve, ha nem több…
- És még mindig hajadon vagy? – szörnyülködött Ayame, és vad tűz gyúlt a szemében. – Az a bunkó…
- Nem bunkó! – vetette közbe sértődötten a növendéke.
- Na jó, akkor csak vak az a fiú… mindegy is. Bízd csak ide, Hinata-chan. Majd én leszek a menedzsered! Semmi perc alatt megoldjuk a problémát.
- K-köszönöm…
- Ugyan, aranyom… legalább hatszáztízszer köszönted meg idáig. Inkább add ide a piros fűszeres dobozt a felső polcról, hogy tudjunk még egy kicsit dolgozni, mielőtt az első vendégek idetalálnak.

Hinata szívesen teljesítette volna a kérést, de túl alacsony volt, hogy elérje a felső polcot. Ezért aztán Ayame is megpróbálkozott az ominózus doboz levételével, azonban neki sem volt sikere. Kerített hát egy széket, és cipőit levéve felpattant rá, de még így is nyújtóznia kellett. Mindeközben háttal állt a másik lánynak, s mikor – kezében a megszerzett fűszerrel – diadalittasan újra szembe fordult vele, azt látta, hogy tanítványa két kezébe temeti rákvörös arcát, és reszket.
- Mi baj? – kérdezte tőle.
- A-Ayame-san… nini… ni… ni-nincs rajtad alsónemű… - nyögte ki a félénk kiskukta.
- Upsz… - vigyorodott el a szakácsnő, és egy kicsit elpirult. – Erről el is felejtkeztem…
- Én nem akartam kukkolni, bocsánat…
- Áh, hagyd el… kicsit szétszórt vagyok mostanság… - magyarázkodott Ayame, és beszéd közben élénken gesztikulált.
- Volt már vendég? – szólt közbe a pult mögül az öreg Ichiraku.
- Áh apus, észre se vettelek… nem, még nem jött senki. Csak Hinata-chan nézett be hozzám egy kis korrepetálásra – válaszolt a lánya, s kínjában mosolyogva abban reménykedett, hogy az öreg nem hallotta az előző néhány mondatot. – Figyelj csak – fordult a másik lányhoz – nézz vissza úgy három óra tájban, jó? Akkor majd folytatjuk…
Hinata illendően megköszönte az oktatást, és hazaindult.
- Aranyos kislány – állapította meg a kifőzde tulajdonosa.
- Igen, az.
- Miért vetted a szárnyaid alá? Talán szakácsnőnek készül?
- Nem. Feleségnek – hangzott a válasz.
- Hm. Az is jó… - vont vállat Ichiraku.

Karin vigyorogva fogadta a vallatószobába lépő fiúkat.
- De jó! – lelkendezett, mikor meglátta Chouji kezében az ételhordót. – Már pont kezdtem volna éhen halni…
- Még dél sincs – húzta el a száját a fiú.
- És?! – háborodott fel a fogoly. – Olyan vacak volt a reggeli… a tízórai pedig kevéske… a teámat hidegen hozták be, az ásványvízben nincs buborék… hogy édesség nem volt, azt inkább ne is említsük… - sorolta el a sérelmeit, és lebiggyesztette a száját.

Chouji megsajnálta a lányt. „Szegény…” – gondolta. „Még desszertet sem kapott. Micsoda embertelen bánásmód.” Közelebb lépett a szobában álló asztalhoz, és letette rá a harapnivalót tartalmazó dobozt. Felnyitotta a fedelét, evőpálcikákat készített mellé, és szívélyesen így szólt:
- No, akkor jó étvágyat.
Karin kissé lentebb húzta a szemüveget az orrán, hogy feltérképezze a fiú chakráját. Feldühödött… Ibiki ordítását ezerszer szívesebben fogadta volna, mint a látottakat. Úgy döntött, szóvá is teszi, ami bántja, hogy levezesse a feszültségét. Odasomfordált az asztalhoz, és rápillantott az ételekre… s bár a gyomra óriásit kordult az ínycsiklandozó fogások láttán, bezárta a dobozt.
- Nem kell a szánalmad, hájas disznó – vetette oda Choujinak foghegyről.

Csak Shikamaru lélekjelenlétén múlt, hogy a néhai Akatsuki-tag nem halt szörnyet. A fiú ugyanis egy jól időzített vetődéssel elrántotta Karint a feldühített csapattársa útjából… így Chouji az egyik falat rongálta meg a vörös hajú lány torzója helyett. Ezután a falu zsenipalántája a másik fiú hátára vetette magát, és szorosan átkulcsolva őt a karjaival, próbálta lefogni addig, amíg lecsillapodik.
- Állj már le! – ordította a fülébe. – Nem gondolta komolyan… biztos csak hülyéskedett… te meg, ostoba nőszemély, kérj már bocsánatot! – kiáltott a fogoly felé.
A lányt azonban nem lehetett rávenni arra, hogy közreműködjön… helyette leült az asztalhoz, és nekilátott az ebédnek. Élvezettel tömte magába a remek házi kosztot, és fél szemmel figyelve a rodeó-bajnoksághoz hasonlatos harcot, jót derült magában.

A civódó felek kezdtek kifáradni. Shikamaru hátán patakokban ömlött a verejték, és már-már attól tartott, hogy csapattársa ledobja magáról, amikor Chouji hirtelen megállt, és Karint kezdte bámulni. „Most mi van?” – értetlenkedett magában a lány. „Talán nem láttak még kultúráltan étkező úrihölgyet?” – gondolta, és egy hatalmasat böfögött, jelezvén, hogy befejezettnek tekinti az ebédet. A két ledöbbent fiú összesúgott.
- Ez a lány pont olyan, mint a mamám – mondta halkan Chouji. – Csak elképesztően csinos kiadásban… szerinted hogy maradt ilyen vékony, ha ennyit eszik?
- Passz…

„Elképesztően csinos?” – lepődött meg Karin. „Mi a franc… mondhatom, csodás, senki nem veszi észre, csak ő. Pont egy ilyen… ilyen… áh, mindegy. Az előbb még holtan szeretett volna látni, most meg… na nézzük csak meg közelebbről, hogy mi újság!” – gondolta, és levette a szemüvegét. Shikamaru azonnal mellette termett, és egy kunai hegyével megcélozta a nyakát.
- Mit csinálsz ilyenkor? Beszélj! Már másodszor látom ezt tőled! Mire jó? – kérdezte szigorúan.
- Nem mondok semmit… - nyögte Karin.

Próbált ugyan határozott maradni, de érezhető volt, hogy meg van ijedve. Úgy döntött, megpróbálja visszaragadni az irányítást.
- Nem mondok semmit. Csak neki – mutatott Chouji felé. – Ezentúl csak vele vagyok hajlandó beszélni. A többiek maradjanak távol tőlem. Te is, meg az a beirdalt képű vén szatír, meg a többi erőszakos majom. De neki mindent elmondok, amire kíváncsi, mert ő úriember – bökött ujjával ismét a nagydarab fiú irányába, majd ellökte a nyakától Shikamaru kését.
- A neve Chouji – válaszolt a ledöbbent zseni. – És ami azt illeti, az előbb majdnem megfosztott a fejedtől…
- Igen, de az igényeimhez méltó ebédet hozott – feleselt a fogva tartott leányzó olyan hangnemben, mintha bármikor nélkülözni tudná a kobakját.

Ezután megfogta a kiürült ételhordót, és a tulajdonosa felé indult vele. Megállt a csodálkozva pislogó fiú előtt, és úgy nézett rá, mint egy hűséges kiskutya a derék gazdira.
- Hozol nekem ebédet holnapra is? Ugye igen? Légyszi…
- Ö… persze, megoldható…
- Na és… tudom, hogy pofátlan vagyok, de ha esetleg uzsonnát is kaphatnék… meg reggelit… meg a tízórai… meg…
- Meglátom, mit tehetek – szólt Chouji.
- Na szervusz, mi akkor mentünk is – vetette közbe Shikamaru, és kivonszolta barátját a folyosóra. Miután bezárták maguk mögött az ajtót, halkan megszólalt.
- Vigyázz ezzel a csajjal… nagyon ravasz.
- Tudom.
- Ne hagyd, hogy levegyen a lábadról. Tervez valamit.
- Észben fogom tartani – bizonygatta az úriemberré avanzsált shinobi.

„Mennyire elálmosodtam... le kellene dőlni aludni” – morfondírozott Karin. „Jól haladnak a dolgok. Elcsábítom ezt a dagadt hülyét, és az első adandó alkalommal lelépek innen. Jó messze, nehogy Sasuke megtaláljon… még a végén megölne az a paraszt. Mit vétettem neki? Olyan jó lettem volna hozzá, de átnézett rajtam. Ah… miért hiányzik még mindig? Majd idővel elmúlik, remélem… elég nyilvánvaló, hogy ő nem kedvelt engem annyira, mint én őt. Huh, de tele vagyok… istentelenül jó volt a kaja. Amíg le nem lépek, legalább jól leszek tartva” – fejezte be az elmélkedést, és leült a szoba sarkában lévő ágy szélére.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.