Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17. Kényszer

 

Kiba kutyaháton „lovagolva” járta be a falut, hogy felkeresse az értesíteni kívánt barátokat. A hír, amit hozott, nagy megrökönyödést váltott ki a fiatalokból… hamarosan összegyűltek egy nagyobb fa árnyat adó lombja alatt, hogy megvitassák a hallottakat. Fél óra sem telt el, és Shikamaru is csatlakozott hozzájuk, azzal az információval, hogy – Danzo döntése alapján – Sasuke máris bekerült a bingo-könyvbe. Ino Hinata vállára borult, és keserves sírásba kezdett. A félénk lány óvatosan megsimogatta a szőke ciklon arcát, miközben azon gondolkodott, hozott-e magával zsebkendőt, amit felajánlhatna neki. Shikamaru hangos gondolkodásba kezdett:
- Nem teljes a létszám. Nem látom Sakurát…
- N-Naruto-kun is hi-hiányzik… - jegyezte meg szerényen Hinata. „Nekem legalábbis nagyon…” – gondolta. – És Sai-kun sincs jelen… - tette még hozzá gyorsan, nehogy leleplezze magát. „Pfű… legalább a második fele dadogás nélkül sikerült…”
- Megpróbálom megkeresni őket – szólt Shikamaru. – Tegyétek meg a kedvemért, hogy itt maradtok, amíg visszajövök velük. Meg kéne beszélnünk ezt a dolgot… közösen.
A többiek helyeslő bólogatását látva, a fiú hátraarcot csinált, és nyakába vette a falut.

Tsunade sátrában arról folyt a beszélgetés, hogy hogyan lett Narutóból indulat-levezető eszköz. Sai azt bizonygatta Sakurának, hogy a szőke fiú tiszta szívéből szereti őt, és emiatt vállalta az ütlegeket. Korábbi szokásától eltérően, a gyakorlóosztagos fiú most nem hazudozott… tényleg úgy gondolta, hogy igaza van. Az orvoslány szeméből potyogni kezdtek a könnyek. Hirtelenjében úgy érezte, Naruto minden szenvedéséért őt terheli a felelősség… és belemerült az önvádba. Kis híján arról is meggyőzte magát, hogy a világ jobb hely lenne, ha ő szép csöndesen meghalna. Shizune épp gyámoltalanul vigasztalni próbálta volna ifjú kollegináját, amikor Shikamaru belépett.
- Üdv… ó… - lepődött meg a látottakon. – Mi történt, Sakura?
- Rossz híreket kaptunk – válaszolt a lány helyett a felettese.
- Sasuke?
- Igen, róla is hallottunk ezt-azt… és Naruto miatt is aggódunk… - használta továbbra is a fejedelmi többest a doktornő.
- Sajnos kénytelen vagyok rontani a helyzeten – vágott fancsali képet a hírhozó. – Sasuke mostantól mindenkinek szabad préda… sikerült beíratnia a nevét a bingo-könyvbe.
- Micsoda? – kapta fel a fejét Sakura.
- Még nincs vége… - sóhajtott a fiú. – Biztos hallottátok már a pletykát, hogy megrendezik az öt Kage találkozóját.
- Igen…
- Nos, Naruto a fejébe vette, hogy elmegy oda, és Sasuke életéért fog könyörögni a Raikagénak… most találkoztam vele, ő maga mondta. Yamato és Kakashi pedig elkísérik.
- Kakashi? – szólt közbe riadtan Shizune.
- Igen, asszonyom, ezt a nevet mondtam.
- Basztikuli… - suttogta a doktornő, és az asztalról felkapott szütyője társaságában kirohant a sátorból.

A két fiú megvárta, míg Sakura összeszedi magát, majd mindhárman csatlakoztak a többi kortársukhoz.
- N-Naruto-kun? – érdeklődött csalódottan Hinata.
- Naruto elmegy – válaszolt neki lehajtott fejjel a rózsaszín hajú lány.
- De… de… mi-miért?
- Azért, hogy Sasuke irháját mentse – vette át a szót Shikamaru.
- Sasuke ügyét nekünk kell elintéznünk – szólt közbe Sakura.

A többiek döbbent pillantásokkal jutalmazták a kijelentését.
- Muszáj – folytatta a mondandóját a lány. – Képzeljétek el, mi történne, ha egy másik vidék ninjái hamarabb találnák meg Sasukét, és megölnék… Naruto megbosszulná… de az is lehet, hogy valamelyikünk tenné meg helyette. Az pedig újabb megtorláshoz vezetne a másik fél részéről… sokan odavesznénk, ha felrúgnánk a békét a környező vidékekkel… egy nyomorult bűnöző miatt – szorult ökölbe a keze.
- Nem szívesen, de egyetértek – hallatta a hangját Lee.
- Örülök, hogy ezt mondod… - reagált az orvosnövendék. – Ugyanis te lennél az egyik, akit kiszemeltem kísérőmül.
- Állok szolgálatodra, Sakura-san!
- Köszönöm… szóval, a tervem a következő. Lee, Sai, Kiba, Shikamaru és én lennénk az a csapat, aki megkeresi Sasukét, és visszahozza őt Konohába… akár élve, akár holtan…

Ino ismét megtámadta Hinata vállát, könnyekkel itatva át a kapucnis pulóvert.
- Én nem tudok csatlakozni… apámmal kell mennem, Danzót kísérjük a találkozóra - szabadkozott Shikamaru.
- Értem… - sóhajtott fel Sakura. – És a többiek?
- Mi jövünk – válaszolták egyszerre a kiválasztott fiúk.
- Jól van… elegen leszünk négyen is. Ti mikor indultok, Shikamaru?
- Holnap hajnalban.
- És Na-Naruto-kun? Ő mikor m-megy el? – tördelte a kezét Hinata.
- Ő még ma este… a találkozó kezdete előtt akar beszélni a Raikagéval – világosította fel a lányt a falu első számú zsenije.
- Jól van… akkor a mi csapatunk holnap délután startol. Hagyjunk egy kis előnyt Narutónak… nem szeretném, ha idő előtt rájönne a mesterkedésünkre. Találkozzunk négy óra körül a kórház bejárata előtt, addig kigondolom a konkrét tervet – határozta meg a további menetrendet az értelmi szerző, és búcsút intve a többieknek, sietősen távozott.

A többi fiatal is szedelőzködni kezdett… hamarosan csak hárman maradtak a fa árnyékában. Hinata szelíden csitította a zokogó Inót, bár nagyon szeretett volna máshol lenni… Sai pedig tanácstalanul bámulta a lányokat. Hamarosan közelebb lépett, leült a duó által elfoglalt farönkre, és hangtalanul, mutogatva adta Hinata tudtára, hogy átvenné a vigasztaló szerepét. A lány óvatosan kicsusszant eddigi helyéről, és átadta a stafétát… majd eliszkolt. Sai pedig a szabad kezével előbányászta a jegyzetfüzetét, és próbálta benne megkeresni az alkalomhoz illő szavakat. Fellapozta azt az oldalt, amelyikre Ino beceneveit rögzítette régebben. „Ino-malac… Ino-röfi… Szőkesertés… Szösszenet… Szőkenő… Csülökcsászár… Zsírszalonna… Szemkápráztató szépség” – állt a lapon. „Az utolsó az én gyártmányom… akkor bejött neki… most is bevetek valami hasonlót!” – gondolta a sápadt arcú.
- Ne sírj, szőke szépség – mondta. – Fáj látnom, hogy egy ilyen káprázatos lány, mint te, ennyire szomorú.
Ino egy pillanatra abbahagyta a bőgést, és csodálkozó szemekkel pillogott a fiúra. Majd homlokát Sai mellkasához nyomta, átölelte a derekát, és – bár kissé visszafogottabb módon – újfent bömbölni kezdett.

Sai csalódottságában elhajította a noteszét. „A büdös picsába már! Most akkor jót mondtam, vagy nem? De rohadt bonyolultak ezek a nők… kénytelen leszek a jó öreg Sai-féle technikához fordulni, ha meg akarom vigasztalni. Miért, meg akarom? Hm… végül is igen, azt hiszem. Kapaszkodj, szöszike…”

Naruto, Kakashi és Yamato az indulás előtti percekben elfogyasztottak egy-egy tál rament Ichirakunál… vagyis Naruto evett meg hármat. A két férfi ugyanis úgy találta, hogy Ayame – tőle szokatlan módon - elsózta az ételt, ezért adagjukat nagylelkűen felajánlották a szőke fiúnak. Ő pedig örömmel fogyasztotta el a dupla repetát, mind a tíz ujját megnyalva a végén. A számlát persze Yamato állta, mint rendesen. Mikor felálltak a pulttól, egy halk női hang szólalt meg a hátuk mögött.
- Kakashi… egy szóra, kérem…
- Nahát, Shizune kisasszony… - hebegte a megszólított.
- Négyszemközt szeretném – fordult a másik két hímnemű egyed felé a nő, mire azok néhány lépéssel odább ballagtak.
- Nos… hallgatom, kisasszony.
- Először is, méltányolnám, ha tegeződhetnénk – váltott határozottabb stílusra Shizune.
- Jó, persze… akkor mondd, kérlek…
- Hallom elmész a faluból… pedig még nem is voltál kontrollon…
- Milyen kontrollon? – értetlenkedett a férfi.
- Hát… kíváncsi lettem volna, hogy használt-e a kezelés, amit alkalmaztam rajtad.
- Ó, nagyon is – tódította vidáman Kakashi. – Utána két napig le sem hunytam a szemem…
- Ez most jó, vagy rossz? – érdeklődött a nő mosolyogva.
- Kicsit ez, kicsit az – komorodott el a jounin. – Mindenesetre nem bántam meg, hogy megkaptam azt a dózist.
- Jó ezt hallani – lépett közelebb Shizune. – Figyelj csak… - nyúlt a táskájába – visszahoztam a könyved. Jól jöhet még az úton, ha unatkoznál.
- Óh… nagyszerű, köszönöm. Már égre-földre kerestem – vette el a kis zöld tárgyat a férfi.
- Kicsit beleolvasgattam…
- Jaj ne… akkor alighanem nagyot zuhantam a szemedben… - feszengett a mű tulajdonosa, és zavartan vakargatta a tarkóját.
- Ellenkezőleg! Tudod, a konkrét tartalmat nem is vettem annyira figyelembe, a rejtett utalásokat viszont nagyon élveztem – szólt a doktornő, egy sokatmondó pillantással adva meg a kellő súlyt a kijelentésének.
- Hűha…
- Bizony ám! Lebuktál! – hangzott a nő diadalittas csatakiáltása.
- Hát ő… hát ő…
- Nehogy kétségbe ess már, az Isten szerelmére… - váltott „csöndesen elnéző” üzemmódba Shizune. – Tudod, én csak ritkán vagyok ilyen rámenős… - hazudta, majd lopva felfelé pillantott, hogy meggyőződjön róla, nem fog a fejére szakadni az égbolt. – Csak olyankor, mikor komolyan érdekel az illető…
- Hűha…
- Nagyon leragadtál ennél a szónál…
- Hát ő… hát ő…
- És ez a szöveged is ismerős már valahonnan… na sebaj. Figyelj csak… én nagyon-nagyon türelmes leszek, és a fenekemen ülve megvárom szépen, hogy visszaérj. Aztán összefutunk, barátkozunk, nem kapkodunk el semmit… visszaveszek a sebességből, megígérem. Jó lesz így?
- Jó… - nyögte ki Kakashi.
- Akkor várom, hogy jelentkezz. Vigyázz magadra a kedvemért. Ez pedig hozzon szerencsét… - fejezte be a mondókáját a nő, és egy puszit lehelt a férfi maszkjára. Aztán sarkon fordult, és elment.

Kakashi kissé bódultan csatlakozott a társaihoz.
- Úgy látom, mégis a megfelelő csapatban játszol, sensei – vigyorgott Naruto. – Akkor le is dobhatom az erényövet, úgyis vágta a szebbik felemet.
- Na ne örömködj – torkolta le a mestere. – Különben, nincs kedvetek kicsit szétnézni az Akatsuki háza táján? Mármint a Raikagés ügylet után persze. Olthatatlan vágyam támadt, hogy szétrúgjak pár segget… - mondta elszántan.

Hinata egy gyümölcsfa fedezékében álldogált, és bánatosan nézett a távozók után. „Megint elmegy… pedig még nem is mondott semmit. Talán csak Sasuke miatt van… legalábbis remélem. Muszáj bíznom benne, hogy ő is akar engem; persze nem vagyok vak, látom, mennyit legyeskedik Sakura-san körül. Vajon szerelmes belé? Mi van, ha igen? Mit tegyek akkor? De hát, egyelőre kár ezen gondolkodni… most valószínűleg azért ment el egy szó nélkül, mert a barátja ügye egy pillanatnyi halasztást sem tűr, és nem azért, mert nem akar velem találkozni. Az igazság úgy sem derül ki, amíg vissza nem tér… nem tehetek mást, minthogy megvárom őt. Addig pedig az a kötelességem, hogy ne kételkedjek benne, és türelemmel viseljem a nehézségeket. Meg kell értenem az érzéseit… végül is ki értse meg őt, ha nem én? Remélem, tud vigyázni magára, mert én hiába próbálkoztam megvédeni őt, mint tudjuk… de ő erős, nagyon erős. Sok sikert, N-Naruto-kun… na tessék, még a gondolataim is dadognak, ha róla van szó…” – gondolta, miközben felállt, hogy hazafelé vegye az irányt.

Egy lépést sikerült tennie, mielőtt megállni kényszerült. Sakura állt az útjában.
- Ó… Sakura-san… nem is láttam, hogy itt vagy…
- Más dolgod volt – jegyezte meg egy halvány mosoly kíséretében a lány.
- Hát…
- Figyelj, Hinata… mielőtt én is elindulok… szerettem volna megköszönni neked azt, amit Naruto érdekében tettél.
- Hogyhogy? Én? – értetlenkedett a félénk leányzó.
- Igen. Arra utalok, hogy… nos, hogy kiszabadítottad őt a börtönéből.
- Én… én csak… csak két rudat tudtam eltörni a hétből… - pirult el Hinata.
- Én nem arról a börtönről beszélek – válaszolta Sakura, elnézően csóválva a fejét. – Hanem a magányról, Hinata… a magányról. Az a legrosszabb cella, ami létezik… és te kinyitottad azt az ajtót, ami mögött Naruto vesztegelt. Köszönöm.
- T-talán mondott ne-neked valamit rólam?
- Nem. Azóta csak néhány szót beszéltem vele. Nem tudom, mit mondtál neki akkor a kráterben… bár vannak sejtéseim, de azokat megtartom magamnak. De hidd el, pont arra volt szüksége, amit tőled hallott. Látom rajta… - intett mutatóujjával az azóta apró pontokká zsugorodott, távolodó csapat felé – azóta egyenes háttal jár, és egy fejjel magasabbnak látszik.
- M-mit is mondhatnék erre… - szabadkozott Hinata.
- Semmit… nem kell. Csak azt engedd meg, hogy befejezzem, amit mondani akarok. Hinata… ilyen változást egy hétköznapi nő nem képes létrehozni egy férfiban. Bár mindenki félősnek hisz téged… lenyűgöző vagy. Minden tiszteletem a tiéd.

A fekete hajú lány elrebegett egy meghatott „köszönöm” –öt, és elszaladt… Sakura pedig leroskadt a fa tövébe, és utat engedett az órák óta visszafojtott könnyeinek. „Hogyan jutottunk idáig?” – törte keserűen a fejét. „Miért szakad még ez is az én nyakamba? Mi történt veled, Sasuke… úgy rimánkodtam neked, de nem hallgattál rám. Hagytad, hogy felemésszen a gyűlölet… és ez idáig vezetett. Bár mindennél jobban szeretlek téged, kénytelen leszek a saját kezemmel kioltani az életed. Csupán azért, mert nem bírnám elviselni, ha más tenné meg… de lehet, hogy így is bele fogok őrülni a kínba. Vagy utánad halok… nem számít; ez a része már sokkal kevésbé érdekel. Remélem, idővel Naruto is megérti majd a döntésem… de legalább biztos, hogy többé nem akar majd engem hajkurászni; úgysem én vagyok számára az ideális lány, mivel nem szeretem… csak barátként. De hogy veled mi lesz, Sasuke… nem tudom. Meg kell halnod… de félek, hogy amivé váltál, azt még a Pokol is kiveti magából…”

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.