Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. Az Akatsuki a Homok falujában

 

Az óriásmadár szédítő sebességgel szállt a felhők között. Kankuro és Temari is szívesen maradt volna tovább Konohában, de erről hallgattak a másik előtt; egymás közt saját falujuk lehetőségeit latolgatták az esetleges támadás visszaverésére. Rettegtek attól a lehetőségtől, hogy ezúttal Deidaránál és Sasorinál is erősebb ellenféllel lesz dolguk; féltették az öccsüket, s ez rövid időn belül száműzte a fejükből a magánéleti problémákat. A vártnál jóval gyorsabban haladtak otthonuk felé, mert kedvezően alakult a széljárás… csak néhány óra kellett hozzá, hogy – immár jóval a határon túl – megpillantsák a hazafelé masírozó ANBU-osztagot. Épp csak egy pillanatra szálltak le a földre az utazóalkalmatossággal, hogy felvegyék a katonákat, s máris tovább indultak.

A délután már igencsak hajlott, mikor hazaértek. Hatalmas kő esett le a két fiatal szívéről, mikor látták, hogy a falu nem tűnt el a föld színéről. A falak álltak, járőrök cirkáltak az őrtornyok között… nyoma sem volt támadásnak vagy harcnak. Kankuro letette madarát a falakon belül, az ANBU-t „Oszolj!” vezényszóval szélnek eresztette, és Temari kíséretében Gaara szállása felé indult.

Shizune lecserélte a kötést Shikamaru kezén. Elgondolkodva nézte az összeszorított szájjal üldögélő nagykamaszt, majd azt kérdezte:
- Nagyon fáj?
- Nem.
- Elég szűkszavú vagy ma délután.
- Igen.
- Mi bajod?
- Semmi.
- Legalább azt elmondhatnád, hogy történt. Úgy értem, az igazat… verekedtél valakivel?
- Nem.
- Egy lány miatt van?
- Igen – vallotta be nagy sóhajjal a fiú, és elhúzta a száját.
- Netán láttam is azt a lányt?
- Igen…
- Tudtam én… - vigyorgott a doktornő.
- Hagyjuk, jó? – szólt a páciens. – Tényleg, mi van a múltkori kóddal? Megfejtsem magának? – terelte más mederbe a beszélgetést.
- Nem… izé… elboldogultam vele, köszönöm…
- Nagyszerű. Miről szólt?
- Á… nem volt fontos… - állította kissé határozatlanul Shizune, miközben arcába szökött a vér.
- Hapsi van a dologban, mi? Na gyerünk, valljon színt. Én is bemondtam a tutit… – érdeklődött kaján mosollyal Shikamaru.
- Undok egy gyerek vagy, tudod? De legyen… úgyis magadtól jöttél rá, így van? Nos, ha éppen tudni akarod, nem holmi hapsi, hanem egy jóravaló és komoly férfiember az illető – áradozott a nő, ábrándos tekintettel pásztázva a plafont.

A törött kezű fiú összefonta karjait a mellén, és egy kritikának is beillő homlokráncolás kíséretében csóválni kezdte a fejét.
- A komoly emberek nem késnek el mindenhonnan – állította szigorú képpel.
- Ez nem igaz… - pislogott a doktornő. – Mégis honnan… komolyan mondom, itt helyben összefosom magam a logikádon… - csúszott ki a száján.
- Talán maradjunk a verbális bókoknál… - húzódozott Shikamaru.
- Hogy buktam le? – kérdezte Shizune. – Talán a homlokomra van írva?
- Nem maga bukott le, hanem Kakashi. Úgy másfél hónapja lehet, hogy kiszúrtam egy fura alakot a Yamanaka virágboltnál. De röhejes is volt… ennyire gyenge álcát, mint a napszemüveges-kendős futár… azt kell mondjam, még Gai-sensei ötleteit is alulmúlta, pedig az nem kis teljesítmény.
- Shikamaru!
- Tessék.
- Ha már felhoztad… áruld el… biztos tudod ezt is… - hebegte a nő.
- Micsodát?
- Szerinted Kakashi… nos… kedvel engem? Ne haragudj, hogy ilyenekkel zargatlak… igazán röstellem… de ha már itt vagy… engedd meg, hogy kicsit a saját javamra fordítsam a zsenialitásod…
- Ne fárasszon, asszonyom – mosolygott elnézően a fiú. – Kakashi mindig úgy vigyorog magára a maszkja alatt, mint a pék kutyája a meleg kiflire.
- Ezt hogy kell érteni? – tördelte a kezét Shizune.
- Pokolba a remek hasonlatommal – sóhajtott fel a kérdezett. – Odavan magáért, no…

Temari és Kankuro az öccsük szobája felé haladtak. Az ajtó előtt egy nagyobb csapat ninjába botlottak, akik izgatottan beszélgettek egymással.
- Bemennénk, ha nem zavarunk – szólt epésen a festett arcú fiú.
- Elnézést – hallatszott több felől a szétugráló katonák mentegetőzése.
- Mi folyik itt? – kérdezte Temari.
- Kazekage-sama épp most hallgatja ki az Akatsukis kémet – válaszolt egy készséges leányzó.

A testvérpár benyitott Gaara szobájába. Ez a helyiség is zsúfolva volt emberekkel, akárcsak a folyosó. ANBU-tagok, idős tanácsosok, Gaara és testőrsége… és középen egy szép, de megtört arcú fiatal nő, fekete alapon vörös felhős köpönyegben.
- Akkor ismét megkérdezem – dörögte a Kazekage. – Mi a neved?
Kankuro előrébb helyezkedett egy lépéssel. Pár pillanat múlva – a nő hajában lévő papír-virágot fixírozva – ő válaszolt a kérdésre.
- A neve Konan – mondta, és megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Honnan tudod? – kérdezte egyszerre az öccse és a fogoly.
- A mi Naruto barátunk beszámolói alapján ismertem fel. Részt vett Konoha megtámadásában.
- Mi történt Narutoékkal? – váltott témát Gaara.
- Megvannak – jött a felelet. – A falu néhány épülete kissé megkarcolódott ugyan, de a lakossággal minden rendben. Élnek és virulnak.

A hírhozó fiú elégedetten tette csípőre a kezét, és mosolygott. Öccse pedig újra a hallgatag nő felé fordult, és azt kérdezte:
- Mégis mit csináljunk veled?
- Engedjük szabadon – mondta Kankuro olyan hangsúllyal, mintha valami nyilvánvaló igazságra hívta volna fel a többiek figyelmét.

Minden szem rá szegeződött a teremben… döbbent tekintetek vizsgálták az arcát.
- Hogy gondoltad ezt? – kérdezte Gaara.
- Kilépett az Akatsukiból – válaszolt neki a bátyja. – Mielőtt megkérdeznéd, ezt is Naruto mondta a konohai shinobiknak. Tőlük tudtam meg a nő személyleírását is.
- Ez igaz – szólalt meg csöndesen Konan. – Csak a halottaimat szeretném hazavinni Rejtett Esőbe… átutazóban vagyok itt.
- Levélfalutól rövidebb úton is eljuthatnál oda – förmedt rá a Kazekage.
- Gondolom érthető, hogy igyekszem elbújni az Akatsuki elől… ezért megyek kerülővel hazafelé.
- De megeredt a nyelved – húzta fel a szemöldökét a vallatója. – Tegyük fel, hogy elhiszem ezt a sok sületlenséget… no nem neked hiszek, hanem Narutónak. Viszont akkor is meg kell magyaráznod, hogy miért támadtál az embereimre.
- De hát… az a lány ütött először… – mutatott meglepett arccal Matsurira a vádlott.

Gaara kérdőn nézett a tanítványára.
- Igaz – vallotta be halkan a lány, és lesütötte a szemét.
- Hagyjatok magamra. Mindenki – mondta a Kage, és kezét kivéve a zsebéből, integetve sürgette a jelenlévőket; majd azonnal zsebre vágta újra. – Ami téged illet – szólt Konanhoz – még néhány óráig a fogdában leszel. Lesz hozzád pár keresztkérdésem. Ha jól válaszolsz, szabadon eresztelek. Világos?
- Világos.
A rabot kikísérte az ANBU. A többi ninja is a kijárat felé igyekezett; a szoba már szinte teljesen kiürült, mikor Gaara újra megszólalt.
- Matsuri! Te itt maradsz. Beszédem van veled.

A lány visszasomfordált a mestere elé. Fel-felpillantva a fiú arcára, bűnbánó képpel várta a megrovást.
- Mondj egy okot, hogy miért ne fokozzalak vissza most azonnal geninné – kezdődött a fenyítés.
- De hát… én nem vétettem ekkora hibát…
- Nem? Úgy rémlik, kis híján megöletted magad a délután. És mint kiderült, teljesen fölöslegesen… az a nő nem akart tőlünk semmit. Viszont elég erős ellenfél volt. Ki tudja, mi történik veled, ha nem érek oda időben. Várom a magyarázatodat… miért, Matsuri? Halljam!
- Én… sajnálom, hogy alkalmatlan voltam, Gaara-sama… sajnálom, hogy személyesen kellett intézkedned. Úgy gondoltam, nekem, mint a testőrséged tagjának, kötelességem megóvni téged a veszélytől. Én csak… féltem, hogy megismétlődik a múltkori…
- Igen, az lenne a kötelességed, hogy megóvj engem a veszélytől… nem pedig az, hogy magadat bajba sodord. Az én védelmem egy dolog… de nem várom el, hogy az életedet kockáztasd a munkád kedvéért.
- Bármit vállalok, hogyha szükséges. A halált is – szólt büszkén a lány.
- De nem volt szükséges! – ordított rá Gaara. – Talán süket vagy? Komolyan, mintha lónak imádkoznék…
- Kérlek, ne sértegess… - mondta halkan Matsuri, és szipogni kezdett.
- Nem volt szándékomban – fogta vissza magát a fiú. – Csak szeretném, ha átéreznéd kicsit az én helyzetemet is. Nem panaszkodni akarok… de épp elég az a súly, amit cipelnem kell. Már így is sokan haltak meg az én hibámból, jó részüknek nem lett volna muszáj… ne sokszorozd a bánatomat azzal, hogy te is csatlakozol hozzájuk.
- Te magad vettél fel engem a testőrségedbe… - kezdte a lány. – Az embereid életéért érzett felelősséget nem vállalhatom át helyetted. Minden mást megteszek a kedvedért, tudod jól.
- Akkor nyomatékosan megkérlek, igyekezz minél tovább élni – sóhajtott a mestere. – Ne kényszeríts rá, hogy kirúgjalak… mert megteszem, ha muszáj. „Amúgy sem azért vettelek föl a testőreim közé, hogy a saját biztonságomat növeljem. Nem azért vagy itt, hogy te vigyázz énrám… hanem fordítva. Az, hogy ezt nem vetted észre, nem bánt. Gyerek vagy még… szokatlanul önfejű, kedves, ragaszkodó gyerek” – gondolta magában. A mondandóját pedig így gördítette tovább:
- A büntetésed másfél hónap próbaidő. Most menj, és célozd meg a gyengélkedőt. Mutasd meg a sebeidet valamelyik orvosnak.
- Nem komolyak a sérüléseim…
- Nem kérés volt. Majd a szakemberek eldöntik, komolyak-e vagy sem. Leléphetsz… és gondolkodj azon, amit mondtam.
- Köszönöm, hogy elnéző voltál – mondta Matsuri, és meghajolt.
- Biztosíthatlak, hogy nem fordul elő többször. A hajbókolást pedig tartsd meg az öregeknek… ezerszer mondtam már, hogy elhagyhatod.
- Szervusz, Gaara-sama.
- Szervusz.

Miután testőre kilépett az ajtón, az ifjú Kazekage fáradtan roskadt a székébe. Úgy érezte, éveket öregedett az elmúlt pár órában. Kezeit ismét előhúzta a kabátjából, és kinyújtóztatta zsibbadt ujjait. Egész álló délután ökölbe szorítva tartotta őket a zsebei mélyén… méltóságán alulinak tartotta volna, hogy beosztottjai remegő kézzel lássák őt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.