Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Levelek

 

Temari elégedett sóhajjal ült bele a forró vízzel teli kádba. Miután kinyújtóztatta fáradt tagjait és habfürdőt öntött a vízbe, hozzálátott kedvenc szabadidős tevékenységéhez. Ilyenkor, estefelé ugyanis időt szakíthatott tetemes mennyiségű postájának átböngészésére, melyet rendszerint igen szórakoztatónak talált. Mindig népszerű lány volt, de mióta öccse lett a Kazekage, ő is a rivaldafénybe került. Ez pedig rajongók tucatjait, sőt százait jelentette, akik heti-havi rendszerességgel ostromolták imádatukkal. S tették ezt inkább csak levélben, mert azokat a bátor keveseket, akik a szállása közelébe próbáltak jutni autogramot (sőt a vérmesebbek randit) kérni, az ANBU pillanatok alatt fülön csípte, és némi dorgálás után kihajította a Kazekage-birtokról.

A szemetest maga mellé állította, hogy megkönnyítse a szortírozást. Nem minden levél volt ugyanis érdemes arra, hogy válaszra méltassa, vagy akár csak végigolvassa. Többségében hímnemű egyedek írtak neki, de akadt egy-két hölgyrajongó is. Ők persze inkább az akadémiai tanítványai közül kerültek ki, és emiatt néztek fel rá; mások viszont Gaara és Kankuro kedvenc színéről, édességéről, virágjáról vagy éppen a zsáneréről tudakozódtak nem túl udvarias módon. Utóbbiak persze a szemetesben kötöttek ki. A lányok közül a kedvence az ötéves Aomi volt. Ez a rendkívül produktív nagycsoportos hetente elmesélte neki az óvodai kalandjait, hangsúlyozva, hogy még mindig olyan szép és ügyes ninja szeretne lenni nagy korában, mint „Temari néni”. A csöppséget tulajdonképpen a „néni” legyezős tudománya bűvölte el; leveleit iskolás nővérének mondta tollba, azonban egy alkalommal egy saját rajzot is küldött példaképének. A kép kétségkívül gyerekes, de nagyon aranyos volt; tulajdonképpen fel lehetett rajta ismerni Temarit, ha a jól kivehető négy szőke copf és a legyező mellé egy kicsit a fantáziáját is használta az ember. A címzett kitette a rajzot a hűtőre, hogy minden reggel láthassa, a kislánynak pedig rendszeresen válaszolt. Amióta a reggelek a műalkotás szemlélésével indultak, Temari mindig mosolygósan indult dolgozni.

A másik nem rajongói levelei szintén elég színesek voltak. A férfiak között is akadt egy pár illető, aki Kankuro vagy Gaara cukiságát taglalta, és Temari segítségére számítottak a becserkészésükhöz. Ezek az irományok harsány röhögéssel kísérve szintén a kukában landoltak. A többi levél róla szólt. Kortársai és az idősebb férfiak nagyon lehangolták az üzeneteikkel, általában azt ecsetelték, mit tennének vele egy hotelszobában, kettesben. A visszafogottabbak a „gyertyafényes vacsora után tejben-vajban fürösztenélek” vonalon haladtak, a perverz pacákok viszont elképesztő marhaságokkal traktálták. A teljesség igénye nélkül, például az alábbiakkal:
„Legalább egy leselejtezett bugyidat küldd el, de ne tangát légyszi, az nagyon bevág!”
„Hozd el anyádat is…”
„Ha nem érsz rá, úgy az öcséddel is beérném…”
„…és utána a legyeződdel véresre vernéd a popsim…”
„…kedvencem a nővérke jelmez, csípem mikor a fogukkal tépik le rólam a csajok…”
„…szóval azt gondoltam, hogy bevehetnénk a kutyámat is. Vagy a póni legyen? Á nem, azt a hugi úgy kisajátította magának…”
„…komolyan mondom, a szőrös csaj az igazi, a bajuszgyanta igenis a Sátán találmánya.”
„…és mióta a vibrátor kiverte hat fogamat elölről, tök viccesen tudok smárolni!”
A fiatalabb fiúk - az óvodásoktól körülbelül a tizennégy évesekig - viszont aranyosak voltak. Általában szerelmet vallottak, feleségül kérték, „csodás alakját, angyali mosolyát” bálványozták. Ettől duplájára hízott a mája, ahogy azonban az olvasgatás végére ért, kissé elszontyolodott.

Régóta várt már egy bizonyos fiú levelére. No meg arra, hogy magától írjon az a lusta mamlasz, ne csak az ő leveleire válaszolgasson. Egyébiránt, az említett legény tőle szokatlan bőbeszédűséget tanúsított, ha válaszolt neki, de csak arra vonatkozóan, amire konkrétan rákérdezett. Semmi „rég találkoztunk, nagyon hiányzol” vagy „ezerszer csókollak” vagy legalább „várom a következő leveledet, te rusnya fehércseléd”, hogy valami érzelmet olvashasson ki a levélből.

Kiszállt a kádból, és meglepve állapította meg, hogy már éjfél is elmúlt. A nyaka pedig kissé begörcsölt. Egyik kezével masszírozni kezdte a fájó testrészt, de gondolatban egy vele azonos magasságú, lófarokba kötött barna hajú, karcsú, értelemtől csillogó szemű, fülbevalós, hanyagul mosolygó masszőrre bízta ezt a feladatot. Sóhajtozva sétált át a hálóba. Az egyik zárható asztalfiókból elővett néhány rongyosra olvasott levelet, leült, majd sorra átfutotta őket ismét. „Milyen biztatóan indult” - gondolta. Eleinte „Kedves Temari” volt a megszólítás; de ahogy jött Gaara kinevezése, majd az ő előléptetése az akadémián – immáron igazgatóhelyettessé – a levelek egyre hivatalosabbá váltak. Lapozott néhányat. „Tisztelt Temari-san” – kezdődött a következő. Majd elővette a legutolsót, és szép arca búskomorrá vált. Elolvasta az első sort: „Mélyen tisztelt Temari-sama”. Ez megtette a hatását. Az ominózus mondatot most is – mint a legelső olvasáskor – két kövér könnycseppel jutalmazta. Majd egyre többel. A leveleket visszatette a rejtekükbe, ráfordította a kulcsot, azt pedig visszafűzte a nyakláncára. Ezután arcát a tenyerébe hajtotta, és csöndesen sírdogált. Mindaddig, amíg valami el nem kezdte csiklandozni a talpát.

Lenézett, majd abbahagyta a sírást. A széke alatt két kiscicáját látta, amint odaadóan dörgölőznek az előbb papucstalanított lábához. A tündéri jószágokat testvéreitől kapta 18. születésnapjára, három héttel ezelőtt. Mosolygott, és ölébe kapta őket.
- Szia Lusti! Szia Felhőcske! – köszöntötte őket simogatás közben. Majd eszébe jutott az a pillanat, mikor elnevezte őket, vagyis az a személy, aki akkor járt a fejében… persze amúgy is örökösen ott járt, fölösleges lenne tagadni. Ismét elpityeredett, alaposan eláztatva a cicákat, akik erre panaszos, „ma már tisztálkodtunk” színezetű nyávogással leugrottak a gazdiról.

Pár perc után megrázta magát, orrot fújt, megtörölte a szemét. „Kapd már össze magad, hibbant liba” – mondta magának. „Majd túlteszed magad rajta.” Azonban belül megszólalt egy kaján hang: „Ne hazudj magadnak, kedves. Mindketten tudjuk, hogy inkább alá tennéd magad. Aztán fölé. Minden este ismétlés, vasárnaponként délutáni bemelegítéssel.”
- Elhallgass! – mordult el hangosan Temari. – Akkor brillíroztál volna ennyire, mikor a nyolcadikosoknak kellett megmagyaráznom, hogy kell használni a gumióvszert! Pedig nem is voltam még fiúval… Hm? Most persze megkukultál!

Nem érkezett válasz, így Temari elégedetten nyugtázta magában, hogy azért mégiscsak ő itt a főnök. Az óra hajnali egyet mutatott, így egy kis cicasimogatás és lámpaoltás után bebújt az ágyba. Hamarosan elszenderült, azonban percek múlva arra ébredt, hogy kopognak az ajtaján. Zaklatója Matsuri volt, Gaara tanítványa, és mivel egyenruhában feszített, alighanem hivatalos ügyben érkezhetett.
- Parancsolj – mondta Temari.
- Sürgős, személyes leveled jött Konohából, Temari-san. A feladó azt írja, nem várhat.
- Köszönöm – vette át a levelet a lány. – Távozhatsz.

Becsukta az ajtót, és megszemlélte a levelet. Megismerte a szálkás, kicsi betűket, és a szíve nagyot dobbant. Tőle jött, igen, semmi kétség… magától írt. Elképesztő. Reszkető ujjakkal nyitotta fel a borítékot, elővéve belőle az apró betűkkel teleírt papírfecnit. Ha az előbb meglepődött, úgy most ledöbbent: erre a megszólításra legszebb álmaiban sem gondolt volna. Ugyanis a levél így kezdődött:

„Drága Temari!”

Kétszer kellett elolvasnia, mire felfogta. Ennél tovább egyelőre nem sikerült haladnia az olvasással, mert a fejében egymást taposva kezdtek versengeni a gondolatok. A nyertes a következő lett: „Menten lehidalok, baszki!!!” S hogy döbbenetét alátámassza, kecses mozdulattal a fenekére esett.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.